Dr. Főző Tibor és dr. Boros Judit

Orvos házaspár,

Hajdúdorog

hb_5-112_dr_fozo_tibor_es_dr_boros_judit.jpgA fejekben lassabban megy végbe a rendszerváltás – hoz egy jellemző hasonlatot dr. Főző Tibor családorvos annak érzékeltetésére, hogy az emberek még mindig nem kezelik a megfelelő értékén az egészségüket. Ennek persze számos egyéb ok mellett az is a magyarázata, hogy betegségtudattal nagyobb figyelemre számíthatnak a környezetükből. Arról meg nem is beszélve, hogy a rokkantnyugdíjazásba történő menekülés egy morzsa biztonságot csempészhet a létbizonytalansággal fenyegető hétköznapokba. Amikor Főző doktor megérkezett Hajdúnánásra, egyebek közt azzal is szembesülnie kellett, hogy a családorvostól (akkor még körzeti orvostól) csupán a gyógyszerek felírását várták el. Volt, aki kész listával érkezett… Beteg rendel… Évek hosszú sorának kellett eltelnie, hogy Főző doktor úrhoz már csak a problémákkal jöjjenek el a páciensei. Elfogadják az általa javasolt gyógymódot, hallgatnak a tanácsára.

Egyébként is jó pár helyzetet lát az orvos a rendelőben, amelyre hiába írja fel a világ legjobbnak kikiáltott készítményét, ha az okokat mélyebben kell keresni. Olyan társadalmi, gazdasági, szociális gondok merülnek fel, amelyekre nincs pirula, amely megnyugtató megoldást nyújtana hosszabb távon. Eddig a falusias életmód kevésbé rongálta az idegrendszert, mára ez is a múlté. Még a fiatalok körében is sokkal több a pszichés gonddal küszködő, mint 10-15 éve. Egyértelműen a megélhetés elbizonytalanodása, a munkahelyek tömeges elveszítése, a munka értékének devalválódása tehető felelőssé. Az időseket a depresszió nyomasztja, nemritkán szervi elváltozás nélkül, az egyedüllét, a magány, a kiszolgáltatottság viseli meg az illetőt. S erre alig jelent valami „megoldást” a nyugtató…

A hajdúdorogiak nagy szerencséjére két szimpatikus orvos házaspár, dr. Főző Tibor és dr. Boros Judit, valamint dr. Zeleni Ferenc és dr. Aszalós Katalin Borsod megyéből jött át a Hajdú megyei kisvárosba praktizálni. Még helyettesítették is egymást, amíg a kazincbarcikai kórháztól el tudtak köszönni. A belgyógyász és családorvos szakvizsgával rendelkező Főző Tibor 1961. szeptember 30-án született Sajószentpéteren. Édesanyja, Rákos Erzsébet bolti eladó, édesapja, Főző Tibor bányász. Sajnos, egyikük sem él. Testvére, Attila szintén bányász. Feleséget is a szakmabeliek közt keresett és talált dr. Boros Judit családorvos személyében. Házasságukból 3 gyermek született, Richárd másodéves orvostanhallgató Debrecenben, Lilla 18 éves, a hajdúnánási gimnázium végzőse, Dániel hatéves, ősszel megy iskolába.

A kazincbarcikai 1979-es érettségi után azonnal a Debreceni Orvostudományi Egyetemre jelentkezett Főző Tibor. A DOTE-n 1985-ben vette át a diplomáját. Szűkebb környezetében kezdte el az orvosi hivatás gyakorlását. 1992-ig dolgoztak ott Zeleni doktorral, és még abban az évben jöttek át Hajdúdorogra. Mint családorvosnak sokkal nagyobb rálátása van a betegségek lehetséges otthoni kezelésére, a hétéves kórházi gyakorlat számos elméleti és praktikus ismerettel ruházta fel. Mindennek a betegek látják az előnyét, mert számos esetben nem kell külön szakrendelőbe menni, esetleg kórházba befeküdni, hisz a rendelőben teljes ellátáshoz juthatnak. Főző doktor úr szerint az esetek nagy százalékában úgynevezett befejezett ellátásban részesül a beteg. Betudható mindez a szaktudásnak és az orvostechnológiai felszereltségnek. Ez a tény azért is kiemelésre méltó, mert a betegkártyát leadott 1780 páciens közt sok az idős, negyedrészük a hatvan évet is betöltötte. Ők általában nem szívesen mozdulnak ki a megszokott, biztonságot nyújtó otthoni környezetből, hogy más városban keressék a gyógyulást.

A tipikusan mezőgazdasági tájon élő emberek sokat dolgoznak a szabadban, a földeken, a kertekben, a gyümölcsösökben. Éppen ezért a megbetegedések közt vezetnek az ízületi és a gerincbántalmak. Sajnos, sokan csak végszükség esetén jönnek el az orvoshoz, amikor már nehezebb helyreállítani a stabil állapotot. Igazából még nincsenek meggyőződve arról, hogy a legtökéletesebb gyógyulás a betegségek megelőzésével érhető el. Szintén a társadalmi, gazdasági átrendeződéssel függ össze, hogy néhányan túlzásba viszik a munkahelyhez való ragaszkodást, és akár tíz évig sem mernek táppénzre menni, nehogy elveszítsék az állásukat. Azért azt sem hallgatja el a családorvos, hogy a feleségével lassan megtapasztalják a sokéves egészségnevelés jótékony hatását. Ügyeletbe már nem kopogtatnak hetek óta tartó fájdalommal, csak sürgősség esetén jelentkeznek. Szabad idejében a doktor úr hetente a hajdúdorogi öregfiúk focicsapatában rúgja a labdát. Családjával szívesen utazik hazai és egzotikus tájakra, márciusban Thaiföldön töltött két hetet: egy nemzetközi magánkórház-szövetség intézményeiben a gyakorlatban is megtapasztalhatta, milyen a világszínvonalon történő gyógyítás.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése