Dr. Oláh Imre

Fogszakorvos,

Hajdúdorog

hb_06-104_dr_olah_imre.jpgÉdesapám piarista szellemben nevelt, s ennek köszönhettem, hogy a legnagyobb nehézségeken is túl tudtam jutni, s minden bajból ki tudtam magam vágni. Az ő és az én egész pályám bizonyította végül gyakori mondása igazságtartalmát: Munka nélkül, teljesítmény nélkül nincs eredmény. Édesapámtól – aki piarista diák volt, majd Bécsben diplomát szerezve katonaorvos lett, a második világháború idején a szolnoki kórház parancsnokaként életét is kockáztatva bújtatta a zsidó munkaszolgálatosokat, s aktív pályáját Hajdúdorog főorvosaként fejezte be – az orvosi praxis szépségét és felelősségét is megörököltem. Feleségemmel – aki asszisztensem is volt – létrehoztuk, és sokáig mostoha körülmények között működtettük Hajdúdorogon a fogászatot. Édesanyám hozta a családba az ősi birtokot, édesapám felvirágoztatta, s ezt a kárpótlás idején már a feleségem szívós és kitartó közreműködésével sikerült visszaszereznünk, s amelyből lényegében élünk ma is – összegez dr. Oláh Imre a praktizálást 2006-ban ténylegesen befejező fogszakorvos.

Oláh Imre már gyermekkorában megismerkedett azokkal az értékekkel, amelyeket a család nemzedékeken át összegyűjtött a családi kalendáriumban, s a megőrzendő emlékek észrevétlenül átszőtték mindennapjait is. Az, hogy családja tagjainak tevékenysége mindkét oldalról összeforrt Hajdúdorog boldogulásával, 150 évre visszavezethető. A legkiemelkedőbb előd Görög Demeter volt, de mások is sokat tettek a családért és Hajdúdorogért. Meséli például, hogy Görög Júlia, anyai ágon dédnagyanyja, vaskézzel tartotta meg a családi birtokot, amely a Görögkútban van. Anyai nagyapja, Tornai Abaújtornai Tornai Szabó Elemér polgármestere volt a településnek, apai nagyapja, Oláh Imre a görög katolikus iskola igazgatója volt Hajdúdorogon 42 éven keresztül. Emléküket dr. Oláh Imréék családi házában is sok-sok tárgyi emlék őrzi, s amelyeket csak óvón-féltőn mutatnak meg a kíváncsiaknak. A családban mindenki beszélt németül, s minimumnak volt tekinthető az általános műveltség, az intelligencia, a nemesi, majd a polgári értékek megbecsülése. Ugyancsak természetes volt a család, illetve barátainak összetartása. Személy szerint máig hálás például Pogácsás Antal miniszterhelyettesnek, aki átsegítette néhány nehézségen, vagy dr. Ádler Péter professzornak – atyai jóbarátnak –, aki mindig fogta a kezét.

Tanulmányai sikeres folytatásához mindent megkapott, így aztán természetes döntésnek hatott, hogy az orvosi hivatást, azon belül is a fogorvosit választja. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán 1959-ben szerzett diplomát. Kezdő orvosként különböző helyeken helyettesített fővárosi rendelőkben, s közben az első adandó alkalommal letette a fog- és szájbetegségek szakorvosi vizsgát. Néhány évet Balatonkenesén helyettesített, illetve dolgozott a Honvéd Üdülőben – amely éveit azóta is a legszebbekként tartja számon –, aztán rövid időre Salgótarján, majd Mezőkovácsháza rendelőiben praktizált, amíg 1963-ban haza nem hívták Hajdúdorogra, ahol addig nem volt fogorvosi ellátás.

Feleségével, K. Orosz Ilonával 21 évig saját lakásukon rendeltek, amíg fel nem épült a mai rendelő, illetve többször két körzetet is elláttak. Voltak olyan napok, amikor a hajdúnánási rendelőt is megjárva reggel 8-tól este 8-ig tartott a munkaidő. A fogfájósok még szenteste is megtalálták őket, s dr. Oláh Imre és felesége mindig készek voltak segíteni. Fontosnak tartotta a minőséget: minden fogat, pótlást igyekezett a legjobban elkészíteni. Büszke rá, hogy voltak olyan munkái, amelyek 28–32 évig tartottak, s mindig örült az olyan visszajelzéseknek, miszerint egy másik fogorvos megdicsérte korábbi beavatkozását, illetve a fogsorba helyezett pótlásait. 1994-ben vonult nyugdíjba, de 12 évig magánorvosként még rendelkezésére állt régi és új pácienseinek.

– Életem és pályám során sokat köszönhettem feleségemnek, aki mindenben hű társam volt, s a jóisten különös adománya, hogy vele élhettem le ezeket az éveket. Bebizonyosodott: nincs olyan nehézség, amit vele együtt meg ne tudnánk oldani. Mindenben számíthatok rá. Továbbvitte a családban a piarista szellemet, gyermekeimtől, unokáimtól mindenben a maximumot követelte meg, s ennek eredményei kézzelfoghatóak. Lányom, dr. Oláh Ilona szintén orvos, fiam, Oláh Imre István mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök, ő kezeli az ősi családi birtokot. Katona Gábor unokám szigorló orvos, e szép hivatás negyedik generációs folytatója, Katona Ágnes unokám pedig most fejezi be a jogi egyetemet. Büszke vagyok a családomra, s elégedett eddigi életutammal – foglalja össze 74 életéve tapasztalatait dr. Oláh Imre.

Pihenése közben sokat olvas, időnként utazik. A városban és környéken is megbecsülés övezi. Máig követhetőnek, sőt tanítandónak tartja a piarista hitvallást: Imádkozzál és dolgozzál. Úgy imádkozzál, mintha rögtön meghalnál, és úgy dolgozzál, mintha örökké élnél.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése