Dr. Zeleni Ferenc és dr. Aszalós Katalin

Orvosházaspár,

Hajdúdorog

hb_5-122_dr_zeleni_ferenc_es_dr_aszalos_katalin.jpgA ma születtek kivételével mindenki ismeri a Hajdúságnak ebben az egyre fejlődő kisvárosában az éjjel-nappal készenlétben álló és dolgozó, a hivatásának élő, barátságos házaspárt. Életük szinte valamennyi területén közösen teszik azt, amit tenniük kell, s adott esetben különösebb nehézség nélkül besegítenek a másik munkájába. Mindezt úgy, hogy egyikük sem érzi tehernek azt. Őket hallgatva fölsejlik a tudatalattinkban az: ők nem véletlenül születtek egy évben, de más helyen. S az sem csupán a Sors szeszélye, hogy mindketten az orvosi hivatást, a gyógyítást választották életpályául. Mindezek mellett az már csak „hab a tortán”, miszerint egy évfolyamra jártak, és kaptak diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) végzős hallgatóiként 1984-ben.

Első munkahelyük a szomszéd megyében, Kazincbarcikán várta őket. A viszonylag jól felszerelt kórház kiterjedt vonzásköre biztosította számukra mindazokat a szakmai kihívásokat, amikre két lelkes és tenni akaró fiatal orvos vágyik. Dr. Zeleni Ferenc elmondása szerint nagyon büszke arra, hogy ott kezdett, mert a szakmai légkörre nem a másutt tapasztalható irigység és féltékenység, hanem az egymás segítése, a kollektív munka becsülete volt a jellemző. Az általa mondottakat felesége, dr. Zeleniné dr. Aszalós Katalin is csak megerősíteni tudta. Útjuk és immár a közös életük következő állomását 1990-ben, ez a kedves, szinte családias hangulatú kisváros, Hajdúdorog jelentette és jelenti ma is. Idekerülésüknek lelki oka volt: közelebb kerültek Katika szüleihez, a családhoz, és akkor indult be itt a házi gyermekorvosi ellátás. Ide kötődnek minden szálukkal gyermekeik: Aliz és Kata is. Igaz, az idősebbik leány már Debrecenben tanul. S teljesen „véletlenül” ő is orvosnak készül… Húga, aki 14 éves, a helyi Görögkatolikus Gimnázium diákja.

A szülők a mindennapi munka mellett is folytatták a tanulást: az édesapa, dr. Zeleni Ferenc 1989-ben belgyógyászatból, majd hét évvel később háziorvostanból szakvizsgázott. A példaadással nem maradt adós az édesanya, dr. Zeleniné dr. Aszalós Katalin sem: ő 1988-ban csecsemő- és gyermekorvostanból, azt követően 1995-ben pedig iskola-orvostani és ifjúságvédelmi területen tette le szakvizsgáit. Tizenöt éve városi szakfelügyelő és szakfőorvos is egyben.

A hajdúdorogi élet kezdetére visszatekintve mondják el azt: mindmáig megmaradt céljuk a jó közérzet, az igényes környezet megteremtése és megtartása.

Dr. Zeleniné dr. Aszalós Katalin életfelfogása szerint a jó egészség a legnagyobb kincs, amit születésekor jórészt mindenki megkap. A doktornő ennek szellemében végzi munkáját: kiemelt hangsúlyt fektet a természetes – anyatejes – táplálásra, a szoptatásra. Ehhez minden segítséget megad bárkinek. Az egészséges életmód, a megelőzés érdekében dohányzásellenes tevékenységet is folytat. Hajdúdorogon már az óvodás korú gyerekekkel is foglalkozik ebben az irányban. A „Nem érdemes rágyújtani” országos program helyi szószólója.

Igen aktívan dolgozik azért, hogy a gyerekkori elhízást csökkentse a városban a család bevonásával, akár az abban uralkodó szemlélet megváltoztatásával is. Kiemeli: nem a fogyókúra a cél, hanem a változatos és egészséges táplálkozási szokások megismertetése. Egészségnevelésből tart előadást, de a belépő beteget személyre szóló tanáccsal látja el. Évekig hozta-vitte a gyerekeket úszásoktatásra a közeli Nyíregyházára.

Dr. Zeleni Ferenc teljesen ismeretlenként „robbant be” a helyi közéletbe. 1990-től kezdődően tagja lett a városi képviselő-testületnek, abban is az oktatási és egészségügyi bizottságnak. A Független Kisgazdapárt támogatásával sokat tett a helyi ellátási körülmények jobbításáért, a szakmai színvonal emeléséért. Ma nem dolgozik itt olyan orvos, akinek ne lenne két szakvizsgája! Az oktatás területén sem fékezte energiáit: minden követ megmozgatott azért, hogy a Mezőgazdasági Szakmunkásképző épületében létrejöjjön a Görögkatolikus Gimnázium, ami sokáig ritkaságszámba menő párosításban – gimnázium és szakmunkásképző – működött. Nagyon sokat tett a városi termálvíz gyógyvízzé minősítése, a fürdő rekonstrukciója érdekében, s nem utolsósorban a vasútvonal fennmaradásáért, a Hajdúdorog–Hajdúnánás közötti kerékpárút megépítésért és a közös szennyvízelvezető-hálózat megteremtésért. Magáénak érzi a munkaképes lakosság, a tehetséges gyerekek itt maradását elősegítő megoldások kidolgozását is. Egybehangzóan említik meg, hogy úgy érzik, befogadták őket az emberek, akik már minden bajukra tőlük remélnek segítséget. S ők igyekeznek is megfelelni ennek a várakozásnak. Kevés szabad idejüket együtt töltik gyermekeikkel, rokonaikkal, barátaikkal. Amellett szeretnek olvasni, kertészkedni, a virágaikat ápolgatni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése