Tímári Judit

Igazgató,

Hajdúdorog

hb_5-120_timari_judit.jpgA magyarországi hidraulikatermelés kiemelkedő eredményességű hajdúdorogi gyárát egy sokoldalúan képzett, idegen nyelveket beszélő asszony irányítja. Ő azon kevesek közé tartozik, akik munkálkodásuk jutalmául az élettől megkapják azt a  – képzeletbeli – gyémántokkal ékesített, névre gravírozott aranyórát, amit tevékenységükkel méltán érdemelnek ki.

Tímári Judit 1959. október 5-én, Hajdúnánáson született. Ma nyugdíjas édesanyja, Ráskay Julianna közel négy évtizeden át a városi malom meóvezetőjeként dolgozott. Tímári Gábor, az édesapa vízvezeték-szerelőként élte munkáséveit. A sors szeszélye folytán ő már nem igazíthatja tanácsaival leánya lépteit. A helyi Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium diákjaként 1977-ben tett érettségit komolyabb kihívást jelentő tanulmányok követték: előbb Dunaújvárosban, a Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) Főiskolai Karán kohómérnöki diplomát vehetett át. Majd folytatódott a sor a Külkereskedelmi Főiskolával, a mérlegképes könyvelői vizsgával, a TQM-oklevéllel. Miután Judit lelkes híve a folyamatos képzésnek, nem csodálkozhatunk azon, hogy német szakfordítói bizonyítványt és újabb – ezúttal – szakközgazdászi diplomát szerzett. Németországba eljutva, szakmájában dolgozva végezte el a „6 SIGMA” nevű menedzserképző iskolát. 2004 ősze óta a Közgazdasági Egyetem közgazdász szakos hallgatója. Felsőfokú német, illetve középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik. Gyermekei követik édesanyjuk példáját: Nikoletta a Parlamentben dolgozik. EU-ösztöndíjasként külföldön fejleszthette képességeit, így nem csoda, hogy dán, spanyol és angol nyelven bármikor szívesen beszél. Öccse, Viktor a Gábor Dénes Informatikai Főiskola hallgatója.

Tímári Judit első munkahelye a Tungsram hajdúnánási gyára volt, ahová tanulmányi szerződése kötötte egészen 1997-ig. Ezen időszak alatt, két éven át a Ventifilt műszaki tolmácsaként is tevékenykedett. A Chesterton cég németországi üzemében, Münchenben hidraulika-tanácsadó volt közel egy éven át. 1991-ben egy saját kft.-t alapított MT-3 néven, ami ipari szűrők, filterek gyártásával és forgalmazásával foglalkozott.

„Nyugalmasabb életre vágytam…” – mondja, amikor az OTP-nél eltöltött három évről kérdezzük. A Dunapack Rt. Hajdúdorogon működő gyáregységét – maga mögött tudva a város vezetésének támogatását – 2000 júniusában vásárolta meg a német cég. Itt működik az OKIN Hungary Kft., amely 300-400 ember és szinte ugyanennyi család megélhetését biztosítja. A sikeres vállalkozás munkásainak túlnyomó része két műszakban teszi a dolgát, de akad itt elfoglaltság a boldogulni akaró munkanélkülieknek, a kismamáknak és az egy-két-három vagy négy gyermeket nevelőknek egyaránt. A náluk készülő motoros felsőablak-mozgatók összeállítására nemrég vettek fel újabb dolgozókat. Termékválasztékukat állandóan bővítik, idén például bútormozgató hidraulikákkal, valamint programozható kórházi ágy- és autóülés-beállító szerkezetekkel. Legújabb modelljeiket külföldi szállodákban és kórházakban használhatják a szerencsések, mert itthon a TB. egyelőre nem finanszírozza ezeket. Az OKIN-ban készített berendezések mára eljutottak a skandináv, a német és az amerikai kultúrkörbe, ahol az otthoni betegápolásban is fontos szerepet játszanak. Az igazgató asszony jogos büszkeséggel szól a 2004. évi gazdasági eredményeikről: 846 millió forint árbevételt könyvelhettek el, aminek majd’ száz százaléka bérmunkából származott. Az idei évre kerek egymilliárd forintot terveznek!

Saját munkájáról szólva megemlíti, hogy a német megbízók elengedték a kezét, s nem járnak állandóan a sarkában. Véleménye szerint ez jó, mert nap mint nap érezheti az alkotás szabadságát, de ugyanakkor a felelősség súlyát is. Célja: jól kijönni a befektetőkkel, az alvállalkozókkal és a beszállítókkal egyaránt. Nehezíti hatékonyabb érvényesülésüket a kelleténél erősebb forintárfolyam, ami évente számottevő bevételkiesést okoz a vállalkozásnak. A munkaerő megbecsüléséről röviden: a havi nettó átlagkereset hatvanhétezer forint. Normában dolgoznak az emberek, s a túlórákat rendesen kifizetik. Minőségarányos a bérezés. A vállalkozás anyagi terheit nem növelik hitelfelvételekkel. A bérmunka dominanciájából eredően pályázatokat sem készítenek. Tervezik viszont még az idén egy új raktárépület felépítését és termelésbe állítását. Az év végére elkészülő csarnok újabb ötven embernek biztosít munkalehetőséget.

Tímár Judit kötetlen munkaidejű elfoglaltsága mellett szán időt a közéletre: a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Ellenőrző Bizottságának, valamint a helyi szervezetnek egyaránt elnöke. Hajdúdorogon a Városi Vöröskereszt is elnökévé választotta. Megbízói elégedettségét fényesen igazolja az, hogy még az első vezetői ciklusának lejárta előtt 2010-ig megerősítették igazgatói székében. Önmagáról szólva csak ennyit mond: segítőkészség, „terézanyaság” jellemzi.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése