Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Cs. Varga László
Alpolgármester,
Hajdúböszörmény
Első ciklusos alpolgármesterként zárja a 2006–2010 közötti önkormányzati időszakot az eredetileg állatorvosi végzettséggel rendelkező 65 éves városvezető. Hogy került kapcsolatba a helyi politikával? – kérdeztük a városházi irodájában.
„Mindig is érdeklődtem a közélet iránt. A rendszerváltáskor kerestek meg a kisgazdák, s szakmámból eredő-en is szívesen vállaltam el a felkérést, hogy induljak a helyhatósági választá-sokon. Egyéni választási körzetből kétszer is sikerült bejutnom a képviselő-testületbe, a kisgazdákat is magában foglaló jobboldali szövetség tagjaként. Már akkor kerületi főállatorvos voltam köztisztviselőként, ami viszont az összeférhetetlenség miatt választás elé állított: szakma vagy helyi politizálás.
A szakmát választottam, s 2000-től megyei főállatorvos lettem, a Hajdú-Bihar Megyei Állategészségügyi Állomás igazgatójaként. Ezt a megbízatást 2004. február 28-ig láttam el. Akkor kért fel a Fidesz helyi elnöke, Kiss Attila, hogyha én is úgy látom, segítsek létrehozni a Fideszhez közeli gazdatagozatot. Elvállaltam a felkérést, s azóta ismét a helyi politikai életben veszek részt. 2006-ban szintén indultam egyéni körzetben, s be is jutottam a helyi képviselő-testületbe. Az új önkormányzat alakuló ülésén pedig megválasztottak a harminckétezer lakosú város általános alpolgármesterévé. Akkor – az előző ciklus tapasztalata alapján – a Fidesz Magyar Polgári Szövetség helyi vezetése gondolta úgy, hogy a takarékosság jegyében – a korábbi három helyett – csak egy alpolgármester legyen a városban.
A polgármester és az alpolgármester közötti szakmai különbség okán a munkamegosztás is ez alapján történik.”
Főállású alpolgármesterként látja el munkáját a polgármestert – Kiss Attila országgyűlési képviselő – távollétében teljes joggal, ahogy a Szervezeti és működési szabályzat – SZMSZ – előírja, helyettesíti.
Az 1994–1998 közötti ciklusban az egészségügyi bizottság elnöke volt, s az önkormányzatban eltöltött három ciklusból kétszer – az országos állapotokhoz képest – ellenzéki önkormányzatban dolgozott.
– Tettük a dolgunkat ekkor is, ám az eredményesség kevésbé volt kiszámítható, mivel bevallatlanul is az ellenzékiség nem használt, illetve kéréseinket úgy kellett összeállítani, hogy azok pozitív elbírálása elkerülhetetlen legyen. Sokkal megalapozottabb, mindenre kiterjedően összeállított kérdésekkel tudtunk csak eredményt elérni a kormányzattól.
Agrárszakemberként az elmúlt húsz évről a termelés mennyiségi oldaláról azt mondhatom, jelentős visszalépés történt.
A rendszerváltás előtti időszakban a mennyiségi kérdések domináltak, működési területemen igen magas volt az állatállomány. Mára ez a létszám drasztikusan visszaesett. Azt viszont el kell mondanom, hogy ahol lehetőség volt rá, és ma is tartanak állatot, a tartási technológiában, az állatok egészségében javuló tendencia figyelhető meg. Párhuzamosan ezzel az élelmiszerek minőségében is változások következtek be: igen széles körűvé vált a választék, amit meg kellett termelni, és ez sokkal nagyobb területeket biztosított a nem kívánatos minőségrontó hatásoknak is.
Az a szemlélet is káros hatást fejtett ki, amely a nagyüzemi termelés kizárólagosságát szorgalmazta az élelmiszeriparban. Sajnos az európai uniós csatlakozásunk során is ez a hatás érvényesült, annak ellenére, hogy az európai uniós rendeletek, amelyeket ma már kötelező betartani, lehetőségeket biztosítottak volna a kisebb termelők számára is.
Az utóbbi időszak egy-két nemzeti rendeletének alkotása már megnyithatja az utat a kisebb termelők számára is. Így a helyi állattartás produktumaira, azaz az állatlétszám növelésére is meglehet az esély, mivel ezek a kisebb termelők inkább hazai termékeket dolgoznak fel, és csökkenhet a monopóliumok azon hatása, hogy különböző, bizonytalan eredetű alapanyagokkal dolgozzanak. A mostani munkámhoz ez úgy kapcsolódik, hogy helyi szinten igen jelentős állattenyésztéssel bíró város Hajdúböszörmény, ahol, ha reménykedhetünk, ismét felfelé ívelő pályára kerülhet a mezőgazdaság.
Az elmúlt évtizedek alatt több szakterületről szerzett szakállatorvosi diplomát. Felesége gyógyszerész, egyik lányuk szintén, míg másik jogász. A vők közül egyik szintén gyógyszerész, másik mérnöki végzettséggel rendelkezik. Büszke nagyapaként három unokája van.
Hobbija az utazás baráti társaságokkal, de szakmai utakon is lehetősége nyílt bejárni az egész világot, megismerkedni más népek életével, kultúrájával.
Mint mondja, az Antarktiszon kívül minden földrészen megfordult már. Állatorvosi szakmája révén eljutott Dél-Amerikába, Peruba is, ahol dolgozott is.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Varga Imre
Kiss Attila
Dr. Ficsor László
Andirkó István
Tarczy Péter
Nagy Antal János
Molnár Ferenc
Kiss Attila
Ficsor László
Dr. Cs. Varga László
Erdélyi Zoltán
Rácz Gábor
Botos Antal Imre
Balla Sándor Attila
Bagossi Gáborné Ó. Szabó Ka...
Tatár Erzsébet
Magyar Mihály
Kövér László Géza
Kathiné Juhász Ildikó
Dr. Daróczi Erzsébet
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése