Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Cs. Varga László
Állatorvos,
Hajdúböszörmény
Az állatállomány drasztikus leapadása miatt manapság nem a toplisták élén áll az állatorvosi hivatás. Jószerivel azok maradtak a pályán, akik igazán elkötelezettek, többen pedig a kisállatgyógyítás felé orientálódtak. Én elégedett vagyok azzal, amit az életben elértem, mert lehetőségem volt megmérni magamat a kihívások magasabb szintjein is. Lassan nyugdíjas éveimhez érek, ezért a levezetés megtervezésén s talán más elfoglaltság megteremtésén fáradozok – mondja dr. Cs. Varga László állatorvos.
Angol hadifogságban, az ausztriai Weissensteinben született 1945. június 15-én. Hajdúböszörmény környéki tanyákon kezdett családja új életet: a rókaháti, majd a bedőháti összevont osztályok után került be a város Rákóczi Ferenc Általános Iskolájába, ahonnan természetesen a Bocskai Gimnáziumba vezetett az út. Az általánosban Szőcs Gyula bácsi volt kedves tanítója, de szívesen emlékszik vissza Varga Miklósné osztályfőnökre, a futballsikerek szervezőjére, Székelyhidi Ágostonra, a gimnáziumi évekből Mező Erzsébet osztályfőnökre és Mihály János igazgatóra, aki egyébként a család baráti körébe is beletartozott. A labdarúgás mellett jó élményeket jelentettek az asztaliteniszben és a kézilabdában elért megyei sikerek és a népi táncos szereplések is. A reáltárgyak mellett hamar kialakult a biológia iránti érdeklődése is. Ez utóbbiban sokat segített az, hogy édesapja az idő tájt a SZÖVÁLL-t megszervezve állattenyésztéssel is foglalkozott, s a telepre ki-kijárva gyakran életközelből szemlélhette, miként gyógyít dr. Rózsa Bertalan állatorvos. Nem véletlen tehát, hogy az Állatorvosi Egyetemen folytatta tanulmányait.
Friss diplomásként a hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kapott üzemi állatorvosi beosztást 1968-ban. Abban az időben kezdődött az állattenyésztés fejlesztése, így lehetőség nyílt tervszerű szakmai munkára. Dr. Botos Lajos főállatorvos vezetésével jó csapat tevékenykedett a tsz állatállománya körül. Több újítást sikerült bevezetniük a fejőgépes tejtermelésben, s igen büszkén konstatálhatták, hogy két ízben is elsők lettek a magyar tarka országos tejtermelési versenyben. Amikor Botos Lajos nyugdíjba ment, Cs. Varga László üzemi főorvos vezetésével egyre eredményesebben, korszerű állat-egészségügyi feltételek mellett folyt az állomány idült, fertőző betegségektől való mentesítése, a törzstenyészet kialakítása, illetve kedvező mutatókat tudhattak magukénak a tenyészállat-értékesítésben is.
A termelőszövetkezetben eltöltött huszonegy év jó előiskola volt a kerületi főállatorvosi megbízás ellátásához, amelyre 1990-ben kérték fel. Hajdúböszörmény mellett Hajdúhadház, Téglás, Bodaszőlő, Hajdúvid és Pród tartozott a felügyelt kerületbe, ahol tizennégy állatorvos segítette munkáját. Mellette, amíg lehetett, magánpraxist is folytatott. A kerületi munkában szerzett tapasztalatait aztán jól kamatoztathatta, amikor 2000-ben a Hajdú-Bihar Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgató-főállatorvosi beosztását nyerte el. Nagy elánnal kezdett bele a kétszáz főt foglalkoztató intézmény vezetői teendőibe. A legfőbb feladat az Európai Unióhoz történő csatlakozás előkészítése volt, amely egyaránt jelentett jogi, igazgatási és szervezeti átalakításokat a saját intézményrendszeren belül, s egyes üzemek minőségi felkészítését a szigorú normáknak történő megfelelésre. Mindezek mellett meg kellett teremtenie a megye élelmiszer-biztonsági feltételeit, azok betartásának ellenőrzését, amelyet a társhatóságokkal együtt – persze egy kicsit rivalizálva is – végeztek. A felelősségteljesebb feladatokhoz felkészültebb vezetők sorát készítette fel és helyezett státuszba. Annak ellenére, hogy jó munkatársakkal dolgozott, kemény időszaka volt ez életének. Ugyanakkor szerette, hogy erőfeszítéseit az eredmények rendre igazolták.
Amikor az eredmények és a szakértelem helyett a hovatartozás lett szempont, megvált megyei funkciójától, magánállatorvos lett, s a Béke Agrárszövetkezetben vállalt főállatorvosi feladatot. Itt most az állategészségügy szinten tartásán dolgozik, vagyis ötödmagával a külső körülmények által negatívan befolyásolt körülmények között az állattenyésztés életben tartásán tevékenykednek. Büszke rá, hogy annak ellenére, hogy erre az ágazatra most kevesebb anyagi erőforrás jut, minőségi termékek hagyják el a szövetkezetet.
A hajdúböszörményi önkormányzat 2002-ben Sillye Gábor-díjjal ismerte el eredményes tevékenységét.
Feleségével, Ó. Szabó Juliannával – aki az Arany Sas patika tulajdonosa és vezetője – két felnőtt gyermekük életét kísérik figyelemmel: Edit Veszprém város főügyészhelyettese, Cecília szintén gyógyszerész Hajdúböszörményben. Eddig két fiú- és egy lányunoka szerez örömet a nagyszülőknek.
Szabad idejében szívesen kertészkedik, a képernyő előtt általában a sportközvetítéseket részesíti előnyben, és szívesen vállalkozik olykor egy távolabbi utánzásra is.
(Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Varga Imre
Kiss Attila
Dr. Cs. Varga László
Dr. Ficsor László
Andirkó István
Tarczy Péter
Nagy Antal János
Molnár Ferenc
Kiss Attila
Ficsor László
Erdélyi Zoltán
Rácz Gábor
Botos Antal Imre
Balla Sándor Attila
Bagossi Gáborné Ó. Szabó Ka...
Tatár Erzsébet
Magyar Mihály
Kövér László Géza
Kathiné Juhász Ildikó
Dr. Daróczi Erzsébet
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése