Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kóderné Gömöri Anna
Angoltanár,
Nyíregyháza
Kóderné Gömöri Anna csak a toplistát szereti az életben, nyelviskolája ma már nemzetközi nyelvvizsgaközpont. Az ő iskolájában a minap Guinness-rekordot jegyezhettek be, hisz huszonhat óráig tartott a nem mindennapi angolóra. Alig négy év alatt olyan eredményt mutat fel az intézmény, hogy aki ide belép, majdnem biztos lehet benne, hogy nyelvvizsgával a zsebében távozhat. Bár az igazgatónő szerint erre nincs garancia, azért egyfajta biztosítékot jelent a sárospataki gimnáziumból magával hozott maximalizmus és igényesség.
Kóderné Szikszón született Juhász Anna adminisztrátor és Gömöri József kőművesmester lányaként. Ahogy gyakran megfogalmazta: a falu széli libalegelőről hódította meg amerikai és angol egyetemeket. Férje, dr. Kóder Péter családorvos, fiuk, Gábor, a Közgazdaság-tudományi Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán másodéves. Angol és német felsőfokú, spanyol középfokú nyelvvizsgával kezdheti felnőtt életét. A célok meghatározásától annak vállalásáig, a napi teendők átlagon felüli teljesítésétől a nyelviskola mint vállalkozás feladatainak végrehajtásáig mindenben partnere az édesanyjának. Kóderné, Anna, nagyon büszke rá.
A sárospataki érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem–angol szakos diplomát. Három évig a kereskedelmi szakközépiskolában tanított. Érdekes és tanulságos időszak volt életében az a két év, amikor a nagykállói textilüzemben fordító és tolmács volt. Ez idő alatt összeállította a textilipar első kézikönyvét. Még három évre visszament a kereskedelmibe, ám az első komolyabb állomásnak a patinás Zrínyi-gimnáziumi katedrát tekinti. 1984-től 1997-ig főállásban tanította az angolt, vezetett munkaközösséget, és ellátta a megyei szakfelügyelői feladatokat általános és középfokon.
Ez idő alatt számos fórumon, tanfolyamon, továbbképzésen vett részt Budapesten és Debrecenben. Akkor még bizonyára nem sejtette, hogy egy sikeres magánintézmény alapjainak ismereteit sajátítja el.
1997 augusztusában pedig elindította a Kóderné Nyelviskolája nevű intézményt a nyíregyházi Széchenyi utca 11. alatt. Kezdetben három angoltanár (egyikük ő maga) és egy adminisztrátor jelentette a tantestületet. Ma harminchárom tanár oktatja itt a jelenleg tanuló ötszázkilencvennyolc fiatalt. Az eltelt négy alatt, körülbelül négy-ötezren látogatták az angol, német, spanyol, francia, valamint magyar mint idegennyelvórákat. Hihetetlenül alacsony, félszázalékos a lemorzsolódás. Hat szintet különböztetnek meg, és felkészítik a hallgatókat az alap-, közép- és felsőfokú vizsgákra. Angolból a helyszínen tehetnek nyelvvizsgát.
Míg az indulás évében ötezer órát tartottak a tanárok, 1999-ben tizenegyezret, 2000-ben tizenhatezret. Lassan már éjszaka is lehetne tanítani…
– Ez a nagyarányú érdeklődés kötelez is bennünket – hallottuk Kódernétól. – Igyekszünk a maximumot nyújtani a hozzánk fordulóknak az általános és a szakmai idegen nyelvből. A Pitman-vizsga lehetősége rangot ad az iskolának. Minőségbiztosítási szakértőként a SWOT analízist elvégezve, képet kapunk az erősségek, gyengeségek, lehetőségek és fenyegetettség témaköréből. Jelenleg zajlik az akkreditáció, mindenben meg akarunk felelni a legmagasabb követelményeknek is. Szerencsére, eljött az az idő hazánkban is, amikor nem csupán a nyelvvizsgát igazoló dokumentumra, hanem a tényleges tudásra is szükség van. Megjelentek nemzetközi cégek, eddig ismeretlen szolgáltatások, elterjedt a számítógép, az internet, s az angol- vagy más nyelvismeret nélkül elképzelhetetlen sikeres karrier. Éppen ezért szintfelmérőkkel, szintzárókkal, próbavizsgával segítjük a nyelvtanulókat. Nemrég nyitottunk egy könyvesboltot, hogy a szakirodalomhoz, jegyzetekhez a helyszínen hozzáférjen bárki.
Hazai és külföldi képzéseken gyarapította tudását, szemináriumokat végzett Oxford és Cambridge egyetemein. Norvégiában a hazai promoterhálózat építéséről és a Socrates-programról tartott előadást. Las Palmasban, a Kanári-szigeteken Minőség az oktatásban címmel adta közre értékes tapasztalatait. Új feladatának tartja az iskola és a gazdaság között a kapcsolat elmélyítését.
Hobbija a fia, igyekszik neki minden tudást, szellemi és eszmei kincset átadni. Nagyon szeret utazni. Vibrál körülötte a levegő, csak az állóvizet nem bírja elviselni. Két lépéssel előrébb járnak a gondolatai, hisz vállalkozásként működtetni egy nyelviskolát, újszerű feladat. Ám Kóderné Gömöri Anna olyan emberi, erkölcsi indíttatással búcsúzott az alma matertől, hogy csak a legkiválóbb minőségű munkát fogadja el önmagától. Ehhez igyekszik partnereket találni, s mint a kiváló eredmények bizonyítják, tanártársai és mindenekelőtt Gábor fia is elfogadja a maga számára ezt az igen magas mércét. Anna a jobbításban mindig elégedetlen, de szívből örül a team eredményeinek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése