Hajdú Katalin

Gépjárművezető-szakoktató, vizsgabiztos,

Nyíregyháza

szszb_21-28_hajdu_katalin.jpgMa már nem megy ritkaságszámba, de még mindig különlegesnek, a férfiak szemszögéből legalábbis furcsának tűnhet, ha egy fiatal hölgy a jogosítvány megszerzésének segítésére adja a fejét. Aztán az első, forgalomban töltött percek után elszáll a kétség: Hajdú Katalin, Szabolcs-Szatmár-Bereg első női vizsgabiztosa, a Partner-T-Hajdú Kft. szakoktatója éppolyan kemény és következetes, ugyanakkor emberséges, mint férfi kollégái. Vagy tán még inkább az.

Az 1973-ban, Nyíregyházán született közlekedéspedagógusnak volt honnan örökölnie és kitől ellesnie a szakmát: édesapja kiváló szakoktató volt még az MHSZ kötelékében. Édesanyjával, aki korábban a Patyolatban dolgozott, s ma rokkantnyugdíjas, nagy türelemmel nevelték a sokáig egyedüli gyermeket. A pálya aztán sem őt, sem hat évvel fiatalabb öccsét, Józsefet nem kerülte el: ő is gépjárművezetést oktat. Katalin sokszor ült édesapja mögött, s ahogy a lába elérte a pedált, védett helyen már közlekedett. Sajnos az apát egy szívroham végleg megakadályozta abban, hogy a lánya gyakorlati vizsgáján ott legyen, aki, noha soha nem erőszakolták e hivatás felé, megfogadta: az ő emlékéért meg fogja csinálni. Óvodába csak egy rövid ideig járt, mert nem bírta, s a sors érdekes fintora, hogy később ő foglalkozott mások gyerekeivel – óvónőként…

A vonzalom a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolában kezdődött, ahol osztályfőnöke, a mai igazgató Dalia Ferencné megszerettette vele a pszichológiát.
Óvodapedagógus diplomájával, melyet 1995-ben szerzett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, Debrecenben kapott állást egy alapítvány által működtetett magánintézményben. Ezzel párhuzamosan tanítói oklevelet kapott a Kölcsey Tanítóképzőben, történelem műveltségterülettel. Nyíregyházára kerülve az örökösföldi Kikelet Óvodában kapott állást.

Már az első diploma megszerzésében is óriási ösztönzést jelentett számára, hogy elvégezze a pszichológia szakot. Két sikertelen debreceni felvételi után ezt Miskolcon, a Bölcsész Egyesület keretein belül tette meg 2000-re, más kérdés, hogy az állam hivatalosan nem fogadja el diplomájukat, ezért ezzel nem helyezkedhetett el. Mégsem bánta meg. Mivel az egyetem mellett megszerezte a gépjárművezető-szakoktatói képesítést, közlekedéspedagógussá vált, s négy, oviban eltöltött év után az akkori Partner Kft. igazgatója, Maráz Vince felkérte őt megyei szakoktatónak. A nagy megtiszteltetésre nem mondott nemet, bár nehéz volt elszakadnia a gyerekektől. Itt rögtön katedrához is jutott: képzettségének, ismereteinek megfelelően pedagógiát, pszichológiát, szakmódszert tanított a megyei kollégák közel háromnegyedének, s közben természetesen tanulókat is oktat a mai napig.

Mint mondja, soha nem volt ebből konfliktusa, egyöntetű a vélemény: az édesapja miatt megelőlegezett bizalomnak teljes mértékben megfelelt. Pedig ebben a szinte teljesen férfias szakmában alapvetően nem egyszerű helytállni. Mint mondja: nőként dupla olyan jónak kell lenni, mégis egyre többen választják a hölgyek közül is ezt a munkát. Szerinte az a nehéz, hogy egyszerre közvetlen és távolságtartó legyen az ember. Alapvetően egy nagyon intim szakma az övék, hiszen a tanulóval jelentős a közelség és az egymásrautaltság, kiszolgáltatottság is. Az oktató személye és a bizalom nagymértékben növeli az eredményességet, ezért nem csoda, ha a hozzá kerülő tanulók négyötöde tulajdonképpen a nevére jön be az iskolába, a híre és az ajánlások alapján. Ezzel együtt elismeri, hogy ez a szakma is felhígulóban van, ezért is fontos a minőség és a követelmény. A közlekedési morál miatt sincs könnyű dolguk: ma már szinte „túlélésre” tanít, nagyon felelőtlenek az emberek, holott már óvodás korban és a családban el kellene kezdeni a közlekedésre nevelést.

Folyamatosan képzi magát, és minden kategóriában van jogosítványa, hiszen szerinte az elméleti oktatáshoz elengedhetetlenül fontos a gyakorlati tapasztalat. Megszerezte a közúti járművezetői vizsgabiztosi képesítést – a nők közül elsőként a megyében! –, és utánképzési foglalkoztatási vezetőként is dolgozik, emellett már cikket is írt szakfolyóiratba. Így aztán a teljes spektrumot látja, szinte minden fronton bevethető.

Saját családja még nincs, amit részben az is megakadályoz, hogy napi nyolc-tíz órát tölt a közutakon. Mondja is mosolyogva, hogy a sok kolléga között szinte elférfiasodhat az ember.

Nem túl sok a szabad ideje, ám azt a keveset igyekszik családjával tölteni. Persze nincs egyedül, a megbecsültségét jelzi az is, hogy korábbi tanulói ma is visszajárnak és kérdeznek, tanácsot kérnek tőle. Hajdú Katalin többször kapott már állásajánlatot Budapestről is, ám hiába hívják, marad. Megjárta már a két szomszédos megyét, mégis itthon érzi jól magát, ahol megbecsülik, szeretik. Ma már egyáltalán nem csak az édesapja miatt.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése