Csökmő

A csökmői faluház mögött áll Kádár Dánielék háza, amely egykor édesapja műhelyének adott otthont, aki azt szerette volna, ha a fiaival nagy családi vállalkozást hoz létre, ahol mindegyik művelheti a saját szakmáját. Együtt lett volna minden: kovács, kocsigyártó, kerékgyártó. Dani bácsi azonban fiatalon kereskedőnek szegődött, pedig már akkor is a fa szerelmese volt. Édesapja szavajárása volt, hogy „ha nem is a gyalupadon csináltam a gyerekeket, azért ott nőttek fel”. Akinek ilyen pedáns műhelye van, az mindig is szerette a rendet maga körül. Nem hiába beszél szeretettel a leventemozgalomról, ahol nemcsak a testet, hanem a szellemet is edzették, ahol hazafias szellemben nevelték az ifjúságot.

Dani bácsi kétszeresen is büszke a nevére. A család úgy tartotta, hogy az Újfaluban elesett végvári vitéz leszármazottai, és az újfalui ügyvéddinasztia csak „ellopta”, „kisajátította” a Kádár nevet, mikor emléket állítottak a Kórógypusztán eltemetett hősnek az ezerkilencszázhúszas években. Dani bácsi is ez idő tájt látta meg a napvilágot, pontosabban 1927. április 5-én. Nem volt nehéz a névválasztás sem, mert a Dániel név nem volt ritka a rokonságban. Volt olyan, hogy egyszerre hatan viselték. Külön családi fotóalbumban kaptak helyet a Dánielek. Különösen büszke arra a nagybátyjára, aki jó hírű asztalosmester volt, és a csökmői községháza nyílászáróit készítette. Dani bácsi mindig is rácsodálkozik erre a kiváló munkára, ha a polgármesteri hivatal felé visz az útja.

A háborúban odamaradt az egyik bátyja. Úgy véli, hogy a világégést követő „Tildy-rendszerben” voltak a legboldogabbak az emberek. A parasztok földet kaptak, és megindult a munka. Aztán minden a visszájára fordult. Megszűntek a hangyaszövetkezetek, így állás nélkül maradt. Édesapja hívta maga mellé, akitől hamarosan elvették a harmincesztendős ipart, és ez a halálát okozta. Ezért nem is sietett vissza a fiatalember a faluba a katonaság után. Pestre került, ahol megismerte a feleségét, aki darvasi lány volt. Tőlük a házat vette el a Rákosi-rendszer, de messze idegenben a két bihari fiatal egymásra talált. Összeházasodtak és 1955-ben hazatértek.

Kiváltotta az ipart, de nem boldogult. A téeszbe terelt embereknek már nem volt szüksége új szekerekre. Ismét kereskedő lett, de egyre jobban vonzotta a fa, így három év után visszament a téesz bognárműhelyébe. Középvezető is volt, de nem szerette, mert szerinte az ilyen ember lépcső, akin fel-lejárnak. Háztájit is műveltek, de a fő mellékjövedelem a fából származott.

– Egy darab fát se dobhattam ki, mondja Ducika néni, a felesége –, míg meg nem vizsgálta. Itt minden az ő keze munkáját dicséri. Az ágyak, a szekrények, a polcok.

Az ügyes mesternek hamar híre ment, munkáit már nemcsak a rokonság vitte, hanem az ismerősök, majd idegenek is bejelentkeztek a határon innen és túlról is. Ötletes, olykor meghökkentő megoldásokat alkalmazott. Egy fatálcán áll például az ágyútalp csöve a whiskys üveg, és a mellette sorakozó esztergált hosszúkás lövedékek rejtik a pálinkáspoharakat.

Két gyermekük van. Négy unokájuk van, akik gyakran nyaraltak együtt a nagyszülőknél, ahol megtanulhatták, hogy a munkának és a tanulásnak becsülete van.

„Összetartó család vagyunk” – mondja büszkén a nagymama. A csökmői önkormányzat 2004-ben díszoklevél adományozásáról döntött, az elsőt Kádár Dánielnek ítélték, aki az ajánlólevél szerint „eddig tanúsított életútjával, szellemiségével a lakosság érdekében olyan kiemelkedő tevékenységet végzett, mely a település több fejlődésében meghatározó, annak hírnevét öregbíti.” Nem is akar sokat beszélni róla. Kezembe nyom egy videokazettát, amelyet a helyi fotószakkörösök készítettek. „Majdnem minden rajta van – mondja, majd egy kicsit bosszúsan folytatja – csak az önkéntes tűzoltóságról felejtettem el beszélni. Rögvest pótolja. Hozza a régi egyenruháját, amelyen számos kitüntetés fityeg. Büszkén meséli, hogy sok járási versenyt nyertek meg a fiatalokkal. A már említett ajánlólevél így summázza sokoldalú tevékenységét:

„Már fiatalon meghatározó tagja a község társadalmi, kulturális életének. Aktív tagja az Iparos Körben működő színjátszó csoportnak. A később megalakult citeraegyüttes alapító tagja, ahol a zenélésen kívül az együttes számára készítette a szebbnél szebb hangszereket. A község társadalmi életében különböző funkciókat látott el évtizedeken át, ezzel is segítve a község irányítását. A Csökmői Református Egyház testületének tisztségviselője, ahol szintén megbecsülés övezi az ott tanúsított tevékenységét. Nyugdíjas éveinek maradandó alkotása a Polgármesteri Hivatalnál álló kopjafa, melyet fia segítségével készített el a II. világháborúban elesett csökmőiek emlékére. Életútja alapján Kádár Dánielt érdemesnek tartjuk arra, hogy a Csökmői Képviselő-testület díszoklevéllel tüntesse ki.”

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)