Homoki László

Polgármester,

Kisszerekes

szszb_09-142_homoki_laszlo.jpgKisszekeres viszonylag nagyot fejlődött a nem rég magunk mögött hagyott évszázad utolsó évében is. 1999-ben a falu 15,5 millió forint központi támogatást kapott, s az összeget jól hasznosította az önkormányzat. A földrajzi és egyéb kedvezőtlen adottságok miatt a falu napjainkban is a szerényebbek közé tartozik. Ám azt kell figyelembe vennünk, hogy a világháború előtt és közvetlenül utána a településre nagyon is illett a szegény jelző. Ahhoz képest jelentős fejlődésre tekinthetünk vissza. A fejlődés egyik mozgatója immár negyvenkét éve a falu szülötte, Homoki László polgármester.

A szikár, barázdált arcú polgármester olyan, mint egy élő történelemfa. Már hatvanhét éves, de akár tíz évet is letagadhatna a korából. Részese volt a nagy történelmi eseményeknek: 1945, 1949, 1956, 1989. S az 1970-es árvízi csatának is aktív résztvevője volt. Szegény szülők gyermekeként cseperedett fel a faluban. Túrta, művelte a földet, csíkászott, halászott. Szívesen emlékszik egy másik történelmi dátumra: 1942-ben Szatmárnémetiben megalakult a Közjóléti Szövetkezet, amely 1945-ben áttette székhelyét Mátészalkára. Nos, a szövetkezet az ő apjának is juttatott tíz hold földet. Tizennégy Oncsa-ház is épült Kisszekeresen azoknak, akik olyan szegények voltak, mint a templom egere. Jó néhányan elvégezték az ezüstkalászos gazda tanfolyamot, hogy nagyobb szakértelemmel műveljék a földet, neveljék az állatokat. Sokan felesben, vagy bérelt földön dolgoztak.

Emlékezett, hogy az 1848-as forradalom után vérrel szennyezett volt a kisszekeresi határ. A hírhedt osztrák politikus, Haynau a forradalom leverésében, illetve megtorlásában való részvételéért jutalomként földet kapott a kisszekeresi határban is. Néhány osztrák szakembert telepített ide, ő maga bizonyára soha sem járt itt.

Homoki László a közigazgatási munkát 1955-ben kezdte az akkori járási tanács pénzügyi osztályán. 1958-ban a falu végrehajtó bizottsága titkárává választották. Csak két évig dolgozott ebben a beosztásban. Az akkori politikai követelményeknek megfelelően helyezgették a kádereket, a szakembereket. S 1960 és ’63 közt a fehérgyarmati járási pártbizottságon dolgozott, főleg mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott a térségben.

Emberi és egyéb tapasztalatokkal gazdagodott, 1963-ban visszajött és tanácselnök lett Kisszekeresen. Hét évig az önálló tanács elnöke volt. Megindult a kisebb települések összevonása, koncentrálása, a társközségek kialakítása. 1970-ben egyesült Nagyszekeres, Kisszekeres, Zsarolyán és Nemesborzova. A közös tanács elnökének Homoki Lászlót választották! Kereken húsz évig, a rendszerváltásig irányította az említett településeket.

A teljesség igénye nélkül említjük, hogy ez idő alatt mit kaptak ezek az eldugottnak és elmaradottnak számító települések. Az árvíz évében a négy településen százhetven lakást kellett újjáépíteni. Az újjáépítés kapcsán Nagyszekeresen épült fel az új egészségház két szolgálati lakással, a hat tantermes napközi otthonos iskola, a kultúrház, a romba dőlt római katolikus templom és a református parókia. Később Kisszekeresen kialakításra került a körzeti óvoda, Zsarolyánban a húsz személyes bentlakásos idősek otthona. A körzeti iskola a BKV-tól jelképes áron iskolabuszt kapott. Nemesborzován vízmű épült. Felújították a templomokat. A négy település lakossága példátlan összefogással 1987-ben két tantermet, 1983-ban közös ravatalozót, ’88-ban egy tantermet épített fel.

1990 és ’94 között nem vett részt a közéleti munkában. 1994-ben felkérésre indult a helyi választásokon és harmincöt százalékos arányban őt választották polgármesternek. 1998-ban már egészen nagy, ötvenhét százalékos arányban szavaztak rá a választó polgárok. A történelmi hűség kedvéért írjuk le, hogy most Nagyszekeresen van a körjegyzőség központja.

1999 végén falugyűlést tartottak Kisszekeresen. A polgármester beszámolójában többek közt ez állt:

– 1999-ben tizennyolc pályázatot adtunk be, 26 millió forint értékben. Ebből megnyertünk 15,5 millió forintot. A Csomata csatornát átszelő dűlőút fahídját elsodorta a belvíz. Felkérésünkre az illetékesek helyreállították a hidat. Műemlék templomunk avatására az önkormányzat által adott fából elkészült a palánk, az árkot zárt árokká alakítottuk át, két díszkivilágító lámpát szereltünk fel a templom előtt. Felújítottuk a tejházat. Összetartó, segítőkész a falu lakossága. Csernyi Miklós beteg lett, gyümölcsösébe kivonultunk vagy harmincan és elvégeztük a metszést.

Említést érdemel, hogy az alig hatszáz lakosú községnek 1997 óta címere van. Május 1-jét falunappá nyilvánította a képviselőtestület, és azóta néptánc-és mazsorett csoport működik a községben, Laci bácsi nem kis büszkeségére.

Homoki László felesége nyugdíjas postás. A fiuk pedagógus és alpolgármester. A környék Laci bácsija a fiával együtt közösen ma is műveli a gyümölcsösét és a zsebkendőnyi szántóföldjét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése