Óvónéni a méhkaptárak között

A hozzá nem értő ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent kell tudni, mennyi mindenre kell odafigyelni, és milyen rengeteg munkával jár a méhészkedés. Nem is tanácsos senkinek hozzá kezdeni, ha nincs segítő hozzáértő, aki tanácsot tud adni, mit, hogyan és mikor kell elvégezni a kaptárakban, hogy eredményes legyen a munka, és ne pusztuljanak ki a méhcsaládok. A zsarolyáni születésű Tarr Diána a Kisszekeresi óvodában, és munkaidőn túl, mikor éppen nem tanul, vagy nem az óvodai programra készül, férjének segédkezik, aki munkája mellett méhészkedik.

Kicsit borongós, szeles időben, óvatosan közelítünk az akácfákkal körül vett kaptárak felé, mivel ilyen időben eléggé megvadulnak a szorgos állatok.

– Igazából, István a főméhész – mondja nevetve a szabadidejében segédméhész óvónéni. Nem titkolja, hogy eleinte nagyon félt a kis harcias rovaroktól, de előfordul, hogy párja munkája miatt, nem tudja mindig a megfelelő időben ellátni az ezzel járó feladatokat, így Dia is bele tanult ebbe a nem éppen egyszerű szakmába. Ha szükséges, akkor egyedül is bogarászik, igaz még ma is biztonságosan felöltözik, nehogy mérges fullánkjukat bele eresszék a méhecskék a lelkes méhészbojtárba.

Mert bizony ez nem egyszerű szakma. Diáék nyolc évvel ezelőtt kezdték, két méhcsaláddal, és egy sok éves tapasztalattal rendelkező helyi méhész bácsival a hátuk mögött, akihez beálltak bojtárkodni, és aki a néhány év alatt olyan sok ismeretet adott át a fiatal méhészpárnak, hogy ma már csak nagyon ritkán kérnek segítséget méhész Gabi bácsitól.

Hogy miért nehéz a méhészkedés? Gondolhatja sok laikus ember, hisz a méhek hordják a nektárt, és el is készítik az ember számára a mézet. Akkor meg mi is az a sok munka? A fiatal vezető óvónő, nemrég méhész bemutatót tartott a kicsiknek az óvodában, bemutató kaptárral, és minden lehetséges eszközzel, amit el tudott vinni az oviba, hogy megismerhessék ennek az ősi gazdálkodásnak a rejtelmeit, és fontosságát.

– Sok olyan programot szervezünk a gyerekek részére, ahol tevékenységen és tapasztaláson keresztül kapnak ismeretet a gyerekek, így sokkal tartalmasabbak és hasznosabbak számukra a foglalkozások. A gyerekek például előszeretettel mondják a méhecskére is, hogy darázs, most megmutattuk mi a különbség a két rovar között.

Mert hát igen nagy különbség van közöttük, nem csak külsőleg, de míg a méhek, szorgos és hasznos állatok, addig ez a darázsra nem igen mondható el. A mézelő méhek családjában mindenkinek megvan a maga feladata, megszállottan, megállás nélkül dolgoznak, tavasztól – őszig, majd fürtalakba húzódva telelnek ki a kaptár belsejében, az anyát körbevéve, szárnyukat rebegtetve teremtenek megfelelő hőmérsékletet a túléléshez.

Anya csak egy van! Az ő feladata, hogy gondoskodjon az ivadékokról, petézés formájában, egy nap alatt képes 1500 vagy még annál is több petét rakni. A méhésznek fel kell ismerni a jeleket, ha az anya kiöregedett, és akkor szükséges leváltani, bár általában ezt maga a méhcsalád is megteszi, ez abból látszik, hogy anyabölcsőt találni a kereten, bár ez arra is utalhat, hogy a család rajzásra készül. De azt is látni kell, ha csak álanya munkálkodik, mert akkor sürgősen gondoskodni kell arról, hogy a család anyabölcsőt tudjon készíteni, és új anyát nevelni. Anyabölcsőt, csak olyan keretre tudnak húzni, amiben napos pete található, ezért más családtól vesznek el ilyen keretet, és behelyezik a királynőt nélkülöző kaptárba. A herék feladata az anya megtermékenyítése, nekik nincs fullánkjuk, nem is kell tartani tőlük, és a téli telelés idejére nincs is szükség rájuk, így a dolgozó méhek kiűzik őket a kaptárból.

A dolgozó méhek munkája generációnként oszlik meg. A legfiatalabbak tisztogatnak, majd a 3 – 5 napos méh, idősebb álcát etet, az 5 – 6 napos pedig a fiatal lárvákat eteti. A következő generáció feladata a viasz termelése, és a lép építése, majd a nektársűrítés, virágpor raktározás, 2 – 3 hetes méhek végzik az őrszolgálatot, és végül, három hetes kortól már ők lesznek a kijáró méhek, akik a nektárt hordják a lépek sejtjeibe, hogy a fiatalabb családtagok mézet készítsenek belőle. Kijáró méhek között vannak felderítők, akik a mézlegelőt keresik, és visszatérve eltáncolják társaiknak merre keressék azt.

A méhek kezelése közben füstölőt használnak, persze nem olyat, amivel a lakást illatosítjuk, mert a méhek különösen érzékenyek az illatanyagokra, ezzel a füstölővel közömbösítik az illatokat, de még így sem tanácsos frissen mosott ruhában menni a közelükbe, mert akkor számíthatunk rá, hogy rögtön a ruhánkon lesz egy csapatnyi bogár.

A méheknél figyelni kell a betegségekre, védekezni kell az atka ellen, mert az képes kipusztítani az egész állományt, ha nem tesznek ellene, a nozéma, vagy más néven gyomorvész, szintén végzetes lehet a családokra. Hideg időben, mikor nem tudnak kijárni a méhek, így etetni sem tudják a fiasítást költés meszesedés lehet, de amitől minden méhész retteg, az a nyúlós költésrothadás. Ilyenkor a kaptárral együtt égetik el a méheket, és a méhegészségügy zárlatot rendel el a területre, ami nem csak a kárt szenvedőt érinti, de a környékbeli méhészeket is, hisz vándorolni sem lehet a méhekkel, és el sem adhatja a mézet, amiért keservesen megdolgoztak.

A méz a méhész munkájának a gyümölcse. Meg kell várni, amíg megfelelően besűrűsödik, csak aztán lehet kipörgetni a keretekből. A viaszt, amivel a szorgos méhek befedik a mézzel töltött sejteket, fel kell szakítani, ezt hívják fedelezésnek, majd a pörgető segítségével nyerik ki a mézet a keretekből. Ügyelni kell, hogy a nyílt fiasítást, amit még nem fedtek le a munkás méhek, ne pörgessék ki, bármennyire szeretnék a mézet, és nem is szabad teljesen kifosztani a kis állatokat, főleg mikor már nincs mit hordaniuk a kaptárakba. Ilyenkor teljesen megvadulnak, látván az üres lépeket, őrült módjára repülnek, kutatnak, hogy újra telehordják a mézes kereteket, mert készülnek a téli időszakra, hogy biztosítsák maguknak a túlélést.

Miután a kis méhek gondoskodtak a méhész számára a mézről, ősszel, mikor már a bogarak nem tudnak nektárt felkutatni, a méhész gondoskodik a méhcsaládokról. Cukorsziruppal etetik őket, így gondoskodnak a téli élelemről a méhek számára. Etetni sem lehet ám bármikor, csak szürkületkor, mikor már nem járnak ki a kaptárból, különben fennáll a veszélye, hogy az erősebb családok kirabolják a gyengébbeket. A méz mellett a virágpor, vagy a propolisz, amit a méhek ragasztóanyagnak használnak, szintén számos pozitív élettani hatással rendelkezik, a viaszt is hasznosíthatjuk, tehát elmondhatjuk, hogy a méhek az egyik leghasznosabb állatok közé tartoznak, és mint ahogy ezt oly sokszor halljuk, méhek nélkül nem sokáig maradna fenn az élővilág.

Számos olyan dolog van, amit csak idővel tanul meg az ember a méhészetről, ezt az ősi mesterséget, ami szinte egyidős az emberiséggel, nem lehet szakkönyvekből megtanulni. Minden feladatot időben kell elvégezni, mert egy – két napos késedelem, már komoly veszteséggel járhat. És sajnos nem elég, hogy ismerünk minden titkát a méhészetnek, az időjárás néha könyörtelen a méhészgazdákkal, néha a fagy, néha az eső vagy a szárazság teszi tönkre a méhlegelőt, és ilyenkor bizony nemhogy nyereség nincs, de még jó pár kiló cukorra van szükség, hogy élelemhez jussanak a családok, és ne gyengüljenek le az ínséges időkben.

A negyven éves fiatalasszony három diplomája mellett, folyamatosan képzi magát szakmájában, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és sikeres nevelő munkát tudjon végezni a jövő nemzedékei körében. A szabadban való tevékenység, mikor csak a méhek halk zümmögése töri meg a csendet teljes feltöltődést jelent a számára, nagy fia Jani sokat segít a méhek körül, Csongor még óvodás, de valószínűleg, ő is méhész lesz, és jövőre az oviban ő fogja tartani büszkén a méhész bemutatót az anyukája oldalán.

***

Írta: Szilágyi Krisztina

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Váradi István

Kiss Zoltán Sándor

Debreczeni Károly

Homoki László

Váradi István

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!