Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
A Don-kanyartól a vámosoroszi Kisvégig
Nagyapám ült a sezlonyon, és mesélte az ő krónikáit nevekkel, adatokkal alátámasztva
Minden sejtem tiltakozik a jelenlegi helyzet ellen, egyenként is és emberré összeállva is. A legjobban a tehetetlenség bosszant, sőt dühít. Sokan megmondták, leírták már, hogy háború van. Háború egy láthatatlan és talán ezért is alattomos ellenség ellen. A csapból is Győrfi Pál folyik, akár a hideget tekerem, akár a meleget. Mégis foglalkoznom kell ezzel a valamivel, mivel a mostani helyzet legalább annyira durva, mint volt legutóbb nálunk a világháború. Ezt is lehet persze cáfolni is és megerősíteni is, de a lényeg az, hogy van a kettő között átfedés: mindkettő abnormális állapot.
Nézegetek időnként egy-egy epizódot a Krónikából, ami a második magyar hadsereg második világháborús tragédiáját dolgozta fel. A filmsorozat az 1980-as évek elején készült (1982). Akkoriban kérdeztem meg a rokonságunkba nősülő Nagy Sanyitól:
– Akkor most tegezzelek, vagy magázzalak?
Sanyival természetesen azóta is tegező viszonyban vagyok, hiszen ez előre el lett döntve.
Emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ment a tévében, de én mindig elaludtam rajta, mert ugyanaz volt a helyzet, mintha lementem volna a Kisvégre. Ott nagyapám mesélte az ő krónikáit a Don-kanyarról, nevekkel, adatokkal alátámasztva, itt meg ugyanez megy a tévében pepitában. Ma már persze verem a fejem a falba, hogy miért nem jegyeztem fel, de hát ugye fiatalság bolondság. 26 évig hallgathattam nagyapám történeteit és alig maradt fenn belőlük néhány. Akkor sokszor már csak illendőségből hallgattam, ahogy nagyapám mondja és csak mondja. Majdnem mindig a Don-kanyarnál kötöttünk ki. Félelmetesen jó volt a memóriája, néha teszteltük is suttyomban, de ugyanazok a dátumok, ugyanazok a szereplők, ugyanazok a történetek. Ma már felnőtt fejjel másképp látom a dolgokat, akkor viszont nagyapám verbális kincsesbányáját nem aknáztam ki. Vele szálltak a sírba a történetei, vagy azok jelentős része. Nem voltunk tisztában azzal, hogy min ment keresztül, mennyi akaraterő és szerencse kellett a túléléshez. Sokan odamaradtak.
A film epizódjaiban megszólaló javakorabeli emberekben nagyapámat látom, ahogy ül a téli konyhában a sezlonyon és beszél. Beszélhetett volna a filmben is, Sára Sándor nem járt volna rosszul vele. Nem így lett, a film stábja idáig nem jött el, az édentől keletre voltunk akkoriban is. Mindegy is.
Az egyik filmbeli öreg azt meséli, hogy az éjszakát egy szénakazalban töltik el, de sok a fáradt katona, nem mindenki fér fel a kazalra. A hoppon maradottak tüzet kiáltanak, majd a menekülő katonák helyét átvéve kényelmesen befúrják magukat a meleget adó szénába. Meséli az egyik bácsi, hogy az olaszok mennyire gyenge harcértékkel bírtak, meg azt is, hogy macskát ettek. Akkor még elevenen élt a magyar bakákban az első világháború emléke is, ahol azért Doberdó és Isonzó nem a spagetti westernek helyszíne volt. Meséli az egyik visszaemlékező, hogy a visszavonuláskor a végtelen ukrán pusztán egyszer csak felbukkant egy teve. Lassan lépegetve egykedvűen bámulta a nyugati égboltot. Nem volt egyedül. A teve négy olasz katonát húzott olyan módon, hogy a kettő-kettő a teve hátán egy kötelet átdobva kapaszkodott és vonszoltatta magát a púpossal. Az egyik olasz katona övéről ráadásul egy döglött macska lógott le. Ennyit az olasz konyháról, persze nem biztos, hogy így volt, de ha mégis…
Nagyapám ilyet nem mesélt, az ő krónikáiban főleg az ő magyar bajtársai szerepeltek, de ők aztán név és származás, meg lakhely szerint.
Valamikor – 1992-ben, ha jól emlékszem – eljött hozzánk Húsvétkor két csoporttársam. K és L. Tobzódtunk. Húsvét hétfőn mentünk locsolódni. Locsolódtunk a Kisvégen is, mert nagyanyámat meg kellett locsolni. Nagyanyám akkor már igen nehezen közlekedett, bottal tudott csak járni. Mi illendően meglocsoltuk, ők nagyapámmal hellyel kínáltak bennünket, mi helyet is foglaltunk. Nagyon örültek, nagyapám is fel volt villanyozva, hogy olyan emberekkel találkozott, akikkel még soha. Rögtön visszarepültünk 60 évet az időben. Nem a második világháborúba vitt, hanem „tényleges katona” korába, a harmincas évek elejére. Katonai szolgálatát ugyanis akkor töltötte a Csehszlovák határon, de Szatmár megyében. Sajnos nem a megye volt olyan nagy, hogy Prágáig érjen, hanem Kárpátalja akkoriban a sokszorosan elátkozott trianoni diktátum következtében Csehszlovákia része volt. Nagyapám a határon teljesített szolgálatot, majd leszerelt. A leszerelést persze akkor is megünnepelték. Nagyapámék is betértek egy korcsmába, ahol tetőfokára hágott a hangulat. Ez azt jelentette, hogy a korcsmában megjelent néhány nőszemély is, akik a tetőfok legfelső fokán az asztalon táncoltak a nótaszóra. A leszerelő öreg bakák ezzel sem érték be, mert kis idő múlva a felső ruházat eltűnt a jányokról, de nagyapám nem tudta végigmondani a történetet, mert akkorra visszaért nagyanyám. Soha nem felejtem el, ahogy fél szemmel kifelé sandítva, kezdte a történetét:
– Kettő-, négy-, hat-, nyolcszem közt mondom, hogy…
Amikor nagyanyám visszaért a süteményes tálcával, mi csendben maradtunk, mamám persze egyből kikövetkeztette, hogy miről lehetett szó. Meg is dorgálta urát annak rendje és módja szerint, de nem haraggal, mert nagyon jól tudta, hogy az ura őt szereti mióta házasok, ő meg az urát.
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése