Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése
Mostok mindörökké
Köztünk valami sokkal régebbi, erősebb, ősibb kapocs van, még azelőttről, hogy a méhembe fészkelve belém kapaszkodott volna
Olyan nap volt az is, aminek minden pillanatát elcsomagoltam emlékeim polcára. És nem csak azért a bizonyos kérdésért. Édesanyám egyszer azt mondta, hogy annyira hamar felnőttünk, szinte észre se vette, mikor hagytuk el az ágyon flikkflakkozást, a civakodásokat, a zsebkendő-ejtőernyők eregetését a teraszról. Várta is, hogy nagyobbak legyünk, hogy már ne a csupasz térdünkön-könyökünkön tapasztaljuk és tanuljuk a fizika törvényeit, na meg azért főleg, hogy tudjunk már segíteni neki a házimunkában a nővéremmel, és hogy értelmesen, felnőtt módra társalogjunk egymással. Ám mire lenyugodtunk volna, arra elvégeztük az összes sulit. Ő pedig, szegénykém, vasárnap kivételével, a készruhagyárban dolgozott, s a kommunizmusban divatos túlórákban és tizenhatórázásokban kiszipolyozva szüntelenül fáradt volt, nem sok energiája maradt a felhőtlen családi együttlétekre. Sajnos későn, amikor már kirepültünk, s üres lett a ház, akkor jött rá, hogy amikor kicsik voltunk, s dalolásunktól, játékainktól, s fergeteges csatáinktól volt hangos a hely, akkor volt igazán boldog. Eltelt, anélkül, hogy átérezhette volna.
Azon a bizonyos napon viszont én már tudtam, hogy ott, s akkor nagyon boldog vagyok. Az emlékek varázslatos birodalmában lehetséges az időutazás, s a múltban megidézett jelen talán még gyönyörűbb. Abban a letűnt “most”- ban pedig béke van, süt a nap, ott sétálok ráérősen bogarászva, ahol még a madár sem jár. A kacskaringós, poros földúton, virágos ruhácskában, szandálban mellettem csoszog a kis fekete copfos babám, meg a zöld gatyós picifiam, aki kikönyörögte magát kockás ingecskéjéből, mert a patakra indultunk. Szájuk- kezük lila az árokban felkutatott szedertől. Vajon megvan-e még Parajdon, a kereszt felé, az a vadcseresznyefa a domb derekán, amelynek gyümölcsétől mi is így néztünk ki a testvéremmel? A selymes, himlőhelyes hasikán bíborszín ujjacskák nyoma, ismerős a mozdulat, meg a szokás. Tőlem örökölte, hogy magához töröl mindent. A kicsi, szőke körfrizurás manógyerek egy eltaposott siklót próbál kipiszkálni a beszáradt keréknyomból, a manólány pedig elszomorodott arcocskával sajnálkozik felette:
– Szegény pici kígyó! Mé’ nem menté gyorsabban át az úton? – Ahogy ott guggolnak, az egyik kicsi, a másik pici, még úgymond semmit sem tudnak az életről, de ösztönösen együttérzőek, fejük összeér, és felváltva kaparják az állatka körül a földet, szívemet hála tölti el. Milyen kincset, csodát kaptam az élettől ebben a két kis szeretetgombócban! A szedermosó palackban még megmaradt néhány korty vizet a kis cofisom mindenképpen rá akarja önteni, hiába magyarázom, hogy ezt a száraz, lapos kígyót, ami amúgy sikló, már nem lehet feltámasztani. Sírósra csücsöríti szájacskáját, s szemében máris ott csillog egy hatalmas könnycsepp. Vigasztalásra vágyva veti magát karjaimba.
– Hallga csak, a gerle felébredt a ligetben! Biztos megéheztek a fiókái! – csitítom őket, és magamhoz vonom elkerekedett szemekkel, nyúlott nyakkal a csendbe fülelő életkéimet.
S az akkor beállt csendben elhangzik a kérdések kérdése:
– Anyu, emlékszel, amikor te kicsi voltál s én nagy? – Kis manólányom szemében őszinte felismerés ragyog. Később tudatosult, hogy már akkor jelezte, amit végig éreztem, míg felcseperedett, hogy köztünk valami sokkal régebbi, erősebb, ősibb kapocs van, még azelőttről, hogy a méhembe fészkelve belém kapaszkodott volna. Ő engem tanítani, finomítani, szelidíteni, megmenteni jött a világra. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, csak ámuldoztam, hogy a gyermeki fantázia mire nem képes, pedig folytatni kellett volna a beszélgetést:
– Nem, nem emlékszem semmire! Milyen volt? – A választ már sosem tudom meg. Elképzelésem szerint csak ilyen egyszerű lehetett volna:
– Hát sírtál, s én megöleltelek! – Pedig sose volt kiszámítható és egyszerű vele az élet. Viszont az örökös egymásnak feszülésből mindig megerősödve, megcsiszolódva kerültünk ki, még szorosabbra fűzve a kettőnk közti köteléket. És tényleg megmentett számtalanszor, bár nem is tudott róla.
“Menjünk locsizni!” – kanyarítanak vissza az eredeti úticélhoz, s a sikló miatti nagy bánatfelhő egy pillanat alatt szétoszlik. Ott masíroznak előttem egy jó ugrásnyira, az útról felkapott ágakkal hadonászva. “Zot kutyus, Zot kutyus, hűde jóba-rát!” – dalolják, s az én lábaim is ösztönösen ráállnak a menetelésre. A falu tornya a patakon túlról előtűnik, s a bozótból kiérve észreveszik a háza előtti cölöpöknél kisszékén pihenő Anna nénit, a szegény, lenyomorodott koldusasszonyt, akit már csak kis borzos kuvasza szeretget meg néha, amikor enni kap. Oda sem pillantott, talán szunyókált. Gyorsabbra fogtam lépteim, sürgetve terelgettem a hídhoz kanyarodó ösvényre kíváncsi kicsinyeimet, remélve hogy megússzuk az utánunk kiabálást, mert nagyon ijesztő tudott lenni a vastag, durva hangjával. Futva és kacagva érkeztünk a vízhez, ahol a lapos mart zöldjébe repült a virágos ruha s a rövidnadrág, s máris nekiláttak a szokásos gyűjtögetésnek, a színes kavicsok felkutatásának. Nemsokára pedig már visítva locsolták egymást kis aranyásóim.
Gyöngyöző kacagásuk itt cseng a fülemben most is. Mostmost, amikor már felnőttek, az édes nagyleányom egy napra elutazott, a drága nagy “picifiam” csak este jön a munkából, s épp befejeztem az édesapjuknak kötött fülvédőt. Várakozás közben teszek-veszek, s mivel csak nekem van diplomám ahhoz, hogy tiszta ágyneműt húzzak, s az üres gurigát egy új tekercsre cseréljem a fürdőszobában, azt is örömmel megteszem, mert mindjárt érkeznek…Tudom, hogy most is most vagyok a legboldogabb, amíg még hozzám jönnek haza.
Hasonló
Nyári szövőszék
Árva hősök Telnicében
Telek, karácsonyok, gyermek...
Utolsó űrsétán Virakocsával...
Száguldás a szabadságba
Az órából a kakukk megszökö...
A szívébe hatolt az éles fo...
Eddig azt hittem, hogy kiég...
Lelkisegéllyel vidított éjj...
Emmuska bottal kergeti el a...
A lélekhajigáló volt a legb...
Regényhősök fafödős tanyája...
Ne tűrj bántást!
A Pilisi főnixmadár és a sá...
Boszorkány, Csipkerózsika, ...
Tiszta szívből, együtt zeng...
A vasfogú Anna néne titka
Barátom, a szőke nyírfaerdő...
Ugye, óvó néni?
Jézus arca előtt
Lisztománia

Az a lapály valamikor igen nagy lábon élt

A Patakhát (vagy Patak-hát) az Ecceri fiú falujának egyik jelentős területe A szekeresi útról le kell térni és az onnan kiinduló földút elvisz akár Kisnaményba, akár Darnóra. Attól függ, hogy... Tartalom megtekintése
Pengefogú hódok, félszarvú óriások

Rövidgatyában a csinárok földjén nyár elején a kömörei határban Szeretem a május végét, a júniust. Az egyre hosszabbodó nappalok időszaka, még este kilenckor is világos van. Megyünk a fény felé.... Tartalom megtekintése
Toronyóra a templom mennyezetén

Sankt Wolfgang, Salzkammergut gyöngyszeme IMG_0707 IMG_0722 IMG_0713 IMG_0712 IMG_0715 IMG_0716 IMG_0726 IMG_0731 IMG_0735
A magyar jakobinusok a kuffsteini vár börtönében

IMG_0669 IMG_0631 IMG_0628 IMG_0635 IMG_0639 IMG_0649 IMG_0646 IMG_0638 IMG_0665 IMG_0663 IMG_0653 IMG_0691
Rózsa Sándor talpig nehéz vasban

Egy magyar rablóvezér a császár kuffsteini várbörtönében IMG_0627 IMG_0633 IMG_0634 IMG_0694
A császár kaiserschmarrnija Bad Ischlben

Ferenc József királyunk kedvenc fürdővárosa ma is az ínyencek zarándokhelye Az osztrák sógoroknak persze császár, így aztán nem is király-, hanem császármorzsa a magyar neve a képen látható ételkölteménynek. A... Tartalom megtekintése
Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése
Mert fontos a pihenés, a csend, a természet

Néha jól esik csak úgy leülni a kerítés elé a régi padkára, elcsevegni semmiségekről Ülni, nem gondolkodni, és csak bámulni a semmibe. Talán a szemben lévő domboldalt figyelni, melyet színes vadvirágok... Tartalom megtekintése
Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése