A vasfogú Anna néne titka

A falon vastag, megszürkült pókhálócsimbókok, zöldes penész. Egy málladozó keretben megbarnult fényképen ifjú pár.

Volt Bükkfalva szélén egy kis viskó, lakója egy rekedt hangon  folyton kiabáló öregasszony. Mi úgy hívtuk, hogy Anna néne, vagy miután kicsi lányom azt mondta, ő úgy látta,  hogy vasfoga van, kezdtük vasfogú néninek vagy egérfogú néninek becézni. Szegény az utca képéhez már hozzánőtt, valahányszor jöttünk, hol innen, hol onnan tápászkodott fel az árnyékosabb zugokban heverő kőtömbökről. Egy darabig elcsoszogott két bottal a házunkig s vissza, majd elromlott úgy a dereka, hogy egy kisszékkel kezdett rövidebb sétákba, előre rakta, rátámaszkodott és utánalépett, majd megint előbbre rakta és ismét lépett, végig kétrét görnyedve. Néhány méter után ráült a kicsi székre pihenni. S ezt az araszolást addig folytatta, míg aztán holtfáradtan haza nem ért a két csupasz kapufához, amely a bejáratot jelezte. A kerítést már rég lebontották vagy elhordták vagy eltüzelték, de ő szigorúan csak a kapu két magányos cölöpe között ment be. A hangja viszont  sosem fáradt el, az végig erős maradt, reszelős ordítozása sértette a fülünket, és amint közeledett, bezártuk a kaput.

Úgy képzeltük, valami okos elgondolásból, hogy ha bejön, akkor is folytatná az ordítást, és nem tudnánk vele mit kezdeni,  mert ugye aki ordít, az süket is.

Hiába harsogta, hogy “olyan éhes vagyok, hogy a szívem szakad meg! Ma még nem ettem egy falatot se!”, nem szerettük volna, ha bejön és megzavarja kevéske nyugodt óránkat. Csak a kapun át lesett, és teli tüdőből, rekeszizommal támasztva préselte be a hangokat a lécek között, mi pedig dühösen csitítottuk.

Nem tudom elmondani, mennyire sajog most a lelkem, ahogy ezeket leírom. Egy titkos, fájdalmas szégyenérzet szorítja, amiért nem engedtem be soha, s amiért nem enyhítettem fájdalmát, amely állandó ordítozásra késztette. Most már beengedném, de elmúlt az ideje. Hol voltam én akkor? Ki voltam, hogy nem gondoltam bele a helyzetébe, hogy sajnáltam, de nem akartam, hogy zavarjon, vagy hogy piszkos ruhájában gyermekeim közelébe jöjjön? Azzal az érzéssel  és csak azért adtam valamit, hogy menjen már el? A kislányomban több emberség volt, több empátia szorult a kisujjába is, mint belém ennyi évtized alatt, bár nagyon félt tőle, a nagy hangjától.

“Szedén edéjfodú néni! Anuanu, endedjüt bé! Endedjüt bééé!”, kántálták egyszerre a pici fiammal. Dehogy engedtük, vittem ki neki két szelet kenyeret, menjen szépen, egye meg otthon!

Már nagyobbacska volt, amikor angyalszívű kis Katám egy nap rávett, hogy engedjem el az egérfogú nénihez a “közös barátnőnkkel”. Azért ragadt ez rá így, mert sokat játszottak együtt, és miközben vele játszott, velem röhécselt valamin, ő pedig a hahotázás közepette méltatlankodva megkérdezte: “anyu, most már Emő a te barátnőd vagy az én barátnőm?”

Szóval felpakoltak fél kenyérrel, pufuleccel, kaláccsal, még pár szelet rántott húst is dugtunk a kenyér mellé, és elindultak. Türelmetlenül lestem, mikor jönnek már a Homoród felé vezető földúton, reméltem, hogy nem retten meg attól a kaputlan szemétdombtól, ahol a néni putrija állt. De egész vidám élménybeszámolót hallottam ehhez képest, és ismét meg kellett tanulnom a leckét az előítéletekről. S azóta is tanulom, csak most már fülön csípem indulásból és változtatok a hozzáállásomon. Amint közeledtek, Anna néne, ha lehet, még hangosabban kiabált nekik, hogy a tegnap kirabolták, elvittek mindent a kamrájából,( amit még elképzelhetőnek is tartok, mivel nem tudott volna utánuk futni), s hogy olyan éhes, hogy a szíve szakad meg. Mindig ez volt a refrén a panaszáradatban. Aztán hirtelen a hangja szakadt meg, az ámulattól megnémult. Egy pisze orrú, fekete röpködő hajú kislány állt előtte, pocijáról lefolyt szoknyácskában. A házajtó tárva-nyitva, a tető megomolva, vették számba fürkésző, kíváncsi szemekkel. Mondták, mit hoztak, beléptek, hogy letegyék az asztalra. A falon vastag, megszürkült pókhálócsimbókok, zöldes penész. Egy málladozó keretben megbarnult fényképen ifjú pár. A nagy reményekkel új életnek induló menyasszony egy szelíd tekintetű, komoly mosolyú, csodaszép lány.

“Anyu, amikor kérdeztük, hogy ő van-e a képen, csak annyit mondott bólogatva, hogy ő is volt szép és fiatal! De anyu, olyan, de olyan szép volt, tényleg!” lelkendezett angyalkám a jótett örömétől ragyogva.

Csak az én szívemben sötétlik ott azóta is a lelkiismeretfurdalás. Most már nincs aki megtörje a szótlan csendet, s ebben a csendben így azóta is ott van Anna néne a hiányával, olyanformán, hogy egyáltalán nem hiányzik az üvöltözése. És mégis…úgy érzem, ennek a csendnek ára van. Nem tudni, hogy jutott erre a sorsra, elhagyatottan halt meg nem sokkal azután. Pedig állítólag volt neki is egy leánya valahol a nagyvilágban.

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése