Barátom, a szőke nyírfaerdő

Ahol mezítlábas tündérek táncolnak hajnalban, teliholdkor pedig a hold arcának delejes fényözöne pont a domb tetejéig kifutó csapáson árad be

Mivel Homoródszentpálon és környékén még dívik az a szokás, hogy május elsején fiatal nyírfácskákat vágnak ki és azt állítják ,,májusfaként” a szimpatikus kislányok kapujába hajnalra virradólag, gondoltam ez alkalommal az ,,én nyírfáimról” is megemlékezem, titokban abban reménykedve, hogy ez a divat az ő javukra változni fog vagy éppen kivesz majd idővel. Bocsánat, ha ez a vágyam a szokás gyakorlói számára visszásnak, szentségtörésnek tűnik, de a faültetést szívesebben fogadnám el szokásként. Például ha a legénykék kicsi koruktól kezdve, édesapjukkal együtt, minden évben ültetnének egy- egy csemetét szívük választottjának, akkor a leányoknak volna sok-sok ÉLŐ fája. s esetleg még a nevüket is viselhetnék. Lennének kisebb csoportokban különböző fák, Panna fái, Zsuzsi fái, Ilka fái vagy Rebus fái… meggondolandó szerintem.

Van tőlünk öt kilométernyire, a Homoród-mentének legeldugottabb bugyrában egy mesefalu, ahol mézeskalács házikók bújnak meg a ligetben, a régi temető felé kigörbülő kaptató bal oldalán. Az öt házból álló ,,főtér” közepén áll a mi nyári békességszigetünk, egy ódon kőház. Az azt körülölelő nagy hársfák, a rigók visszhangzó, füttyös párbeszéde, az ég tetején köröző sasok, a távolban szorgoskodó harkályok virtuóz üzenetei különleges hangulatba ringatnak, amikor elvonulok oda a világ elől.

Csak úgy olvadozom a légben,

átsüt rajtam a nap,

ringatózom a csenden,

s csobban bennem a hang.

A kert végétől egy macskaugrásnyira gömbölyödő dombocska derekán sűrűn nőtt, katonás sorrendben álló nyírfacsemeték látványa gyönyörködtet fehér törzsecskékkel s a megújulás zsenge világoszöldjével.  Fölöttük magasodik az évtizede barátommá fogadott, jól ismert, szőke nyírfaerdő, ahol mezítlábas tündérek táncolnak hajnalban, teliholdkor pedig a hold arcának delejes fényözöne pont a domb tetejéig kifutó csapáson árad be, elöntve úgy a kertet, hogy amikor éjfél körül hazamentemben csukom a kaput, azt hiszem, hogy égve felejtettem a villanyt. Ez az áldott, tücsökcirpegő csend! Mitől különleges ez a hely? Attól, hogy nincs benne semmi különleges. Csak az érintetlen természet, a maga legyeivel, szúnyogjaival és madárkoncertjeivel. Korcsos bodzafák, bedőlt kertek, leomlott kőfalak. Az idő itt “állni látszik”, ez a múltat  égig érő gazzal benövő idő teszi különlegessé, amely megáll néha velem pihenni, szemlélődni, csak úgy lenni. Nem is azért jó itt, mert itt az enyém minden, hisz semmi sem a miénk ezen a földön. Az előző lakók sem gondolták volna, hogy hajdani kredencük fölé bekölt majd a fecske, az elhagyatott, törött ablakú romház egyik gerendájának a hóna alá. Az emberek jönnek-mennek, a házak gazdát cserélnek, életek épülnek fel és le, amit az egyik lakó épít maga örömére, azt a következő letarolja, és saját elképzelései szerint alakítja. Ez a hely számomra a szent megnyugvás, a békés feltöltődés temploma.

Vicces vagy sem, de a nyíres alatti  falucska neve Bükkfalva. Homoródszentmártonhoz tartozik, annak volt  talán a magja régen. A szomszédban őslakos kántor úr mutatott egyszer nekünk egy 19. század derekáról származó térképet, amin a most alig tíz házból álló Bükkfalva nagyobb betűkkel volt feltüntetve, mint a később belőle elterebélyesedő községközpont. Egy utcából áll az egész, egyik vége a régi malom felé, másik a patak méretű folyócska felé vezet, a pallón túli mezőn átvágva már Szentmártonba csöppensz. Az utcából, házunk jobb oldalán, egy ösvény a temető felé, egy másik a nyíres felé tűnik el a buja bokrok közt. A szembeszomszédok leginkább külföldön dolgoznak, az általunk “bükkfalvi polgármesternek” kinevezett kántor úr meg minden évben szépít valamit a ligetünkön, s mivel csak késő tavasszal kezdünk ki-kijárogatni, úgy tűnik nekünk a sok szépítgetést látva, hogy a jóember varázserővel rendelkezik. Az egyik üresen maradt házát Alkotók házává, a másikat pedig Régmúlt idők házává, vagyis múzeummá alakította, és lelkesen mesél  bognár édesapja mesterségéről az egyre gyakrabban odalátogatóknak.

A teliholdam kifutója szerencsére egyre keskenyebb, én pedig szeretném is ezt a békés érintetlenséget megőrizni. A nyírfaerdőm áldott csendjét viszont féltem a traktoroktól, a karámoktól, a csorda után futó pásztor puskalövésként robbanó  ostorcsattogtatásától. Rég volt, amikor csak koldus Zsuzsi hangjától rebbentek fel a kakukkok a borókabokrokból. Zsuzsi altatója ma is fülemben cseng, egyszer fentről, a nyíresből meglestük, amint kunyhója pici teraszán ritmikusan, kiabálva, agyonrázza aludni érdekes módon nem akaró kisbabáját:

“Alugyel, alugyel, alugyalugyalugyel!

 Alugyel, alugyel, alugyalugyalugyel!”

A hely pedig, ahol a nyíres úgy morajlik, hömpölyög a szélben, hogy az az érzésed, a domb mögött árvíz közeleg s mindjárt túlfolyik a tetőn… Szóval ez a hely még sok-sok sorsról mesél, s a tündérek azóta is ott táncolnak, valami csendszőtte belső dalra, amíg reggelente meleg takaróba burkolózva kortyolom a kávémat, és mellé, a pitymallat párás aranyával átszőtt, friss levegőt habzsolok.

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése