Utolsó űrsétán Virakocsával

“Az emberek ma azért ateisták, mert nincsenek látomásaik.” Gerd Gerken

Már amikor elindult, tudta, hogy megteszi, de most, amint fehér ruhája alatt kezdett felkúszni a víz a bokájára, majd egyre feljebb borzongatta egész testét, már nagyon is megerősödött elhatározása. Érezte, hogy mindig is fájna, sosem szabadulna meg tőle. Hogy a hiány a következő életeibe is elkísérné. Tudta, hogy sokszor megölték, ő is sokszor ölt, és ölnie kell még. Még egyszer. Ezzel tartozik. A tűz körül hajdan imákat mormoltak a szellemek bocsánatáért, akkor még nem fogta fel, mit jelent, ha kialszik egy élet. Legyen az bár egy állaté. Amint ősei egyre fakóbb hajfonataiból elszivárgott a fény a sok-sok vadászat után, azt is érzékelte, hogy egyre szikárabb arccsontjáról mint szárad le a húsa, hogyan olvad ki az élet az ő sejtjeiből is. Arcáról génjei évezredes keménységének már csak megtört szilánkjai köszöntek vissza a víztükörből.

Eszébe jutott csont guenachoja, hányszor vált eggyé vele, amint a belefújt levegő puhán bizsergette a lyukakat simogató ujjbegyeit. Olyan volt mintha a hangszere istenével olvadt volna össze a zene boldog bűvöletében. Akkor kezdődött az egész, furulyálás közben kezdte el látni magát más-más világokban. Égre emelte kezeit, finom ujjain és tenyerein át a mindenségnek ajánlva magát. Egy dal buggyant ki ajkán, míg komótos mozdulatokkal bontani kezdte hosszú hajfonatait. Hófehér tincsei, amint kiszabadultak a szorításból, vad lobonccá dagadtak, s az ősi dallam szétgyűrűző hullámaival elterültek a tavon.

,,Ősanyánk, Virakocsa, jöjj!

Fényes Nap ragyogj, tündökölj!

Szállj fölénk, tündökölj, ragyogj,

Szöktessed szárba a magot!

Süss fel Nap, arany napsugár,

Forduljon termőre az ág,

Fényes Nap maradjál velünk,

Udvarod fényében növünk!”

Ott feküdt a vízben, s egy, a Föld szeméből szivárgó édes könnycseppnek érezte magát. Elöntötte a végtelen béke. Tudata hirtelen kitágult, berobbant az űrbe, s ez az állapot újra a szokásos időutazásra nyújtott számára lehetőséget. Örökkévaló, öreg lelke már a létezés összes fortélyát megtanulta. Egyik végtelen pillanatban motorbiciklin száguldott, elütötték, és hagyták meghalni. Másikban három oroszlán támadt rá, érezte, hogy az egyik erős állkapocs szorításában hogyan szökik ki torkán a lelke. Párezer évet ismét a jövőbe ugorva egy masszázságyon feküdve hallgatta, mint csodálkozik rá szürkülő, dús, hosszú hajzuhataggal övezett arcának éles vonásaira a finomkezű lány, s szívébe fájdalomként kúszott be a felismerés. Ráismert magában arra az indián anyácskára, aki megígérte napfonat készítés közben gyermekének, hogy nemcsak amíg él, hanem minden további életében is mellette lesz, ám egyszer, nagyon fiatal anyukaként, pár órára elfelejtkezett magáról, és abortuszra kért időpontot. Már akkor tudta, amikor bevitték a műtőbe, hogy nem akarja, hogy megöljék magzatát, de zokogva és egész testében reszketve mégis hagyta, mert egy hang a fejében azt hajtogatta: ,, Így lesz a legjobb, hisz nem tarthatod meg!” Utána azt az életét végigsírta, nem lehetett több gyermeke, és hiábavaló bánkódásban teltek évei. Most a fájdalom ismét hazarántotta saját testébe. Ott lebegett a vízben, csak időközben szikrázó csillagos paplanba takarózott az égbolt. Készen állt. Belefáradt az örökös halálba, halálosztásba. Már csak egyvalaki van hátra…A tejút széléről egy csillag integetett neki, jelezve, hogy ott vár rá mindaddig, amíg nem találkozhatnak ismét. ,,Jövök, egyetlenem!”- gondolta, és elárasztotta a végtelen öröm. Szeme akkorára tágult, hogy az egész tejút elfért benne, szeme sarkán épp csak egy cseppnyi csordult le belőle. Most  teljes lényével már csak az övé akart lenni, megszülni, szoptatni, óvni, ölelni és soha többé nem ártani, nem érdekelte, hogy késő. Az idő helyben járt számára, már nem is tudta mióta.

A csillagnak arca, szemei és mosolya kezdett lenni… Nevet is adott neki, bár még csak szinte gondolat volt, amikor eldobta magától. Érezte, hogy kislány volt, és nagyon jó lánya lett volna. ,,Szonja!” szakadt ki a szívéből az utolsó szó, majd lebukott a víz alá. 

A tavak fölött belenyilallt a sötétség csendjébe, mint szegbe akadt fekete vásznon reccsenő hasadás, egy megzavart, ijedten a vízbe rohanó vadkacsa méltatlankodó rikácsa. A part szélét cserfesen csókolgatta a tó,  fodrai gonosz szellemeket távol tartani kívánó ráolvasókat locsogva nyaldosták a nádas lábait. 

A föld ölében szerelmesen kacérkodó víz  az ébren alvó sáslakók bölcsőjét ringatta hullámzó idomain. A káka tetejére szőtt óriáspókhálók pedig a mocsárszagú párából csapdába ejtették a nem odaillő álmokat. Szeretlek! – suttogta a tágas létbe a Nagy Szellem, könnyű hátszéllel megtámogatva az álmukban űrsétára igyekvő lelkeket. Majd lehunyta galaxisokat átlátó egyetlen szemét.

Már csak a málészájú hold pásztázta hosszúfénnyel a völgyet, behorpadó alsó ajakkal tűnődve azon, hogy vajon hova hullatta a képéből hiányzó fényfalatot.

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése