Eddig azt hittem, hogy kiégtem

Rájöttem, hogy a türelem a legfőbb erény,  és hogy a gyermekek igenis tudnak szófogadóak, kedvesek, nyugodtak, vidámak lenni, és tiszta a lelkük, angyali energiáik vannak, amikkel minden nap jobbá tesznek engem is, ők a legjobb tanítók

Így negyed évszázadnyi tanítás után sokat foglalkoztat a kiégés témája, többször megpróbáltam elképzelni, mi módon nyilvánul meg a jelenség más szakterületeken. Persze csak minden alaposabb ismeret nélkül, mert eddig annyira nem érintett, hogy beleássam magam a szakirodalomba. Most is kizárólag a fantáziámra hagyatkozva teszem meg egyáltalán nem visszafogott feltételezéseimet.

Tehát hogyan is nézhet ki a kiégés:

Papoknál: 

,,Tíz éve komolyan és nyugodtan tudtam segíteni mindenkinek, aki valamilyen problémával hozzám fordult. Öt éve még hangosan hahotáztam, ha valaki kiborult egy hülyeségen. Kívülről, józan szemmel figyelve, jól szórakoztam azon, hogyan lovallják bele magukat játszmáikba. Ma már hülyét kapok, és ordítok odabent a palást alatt, ha kezdik az örökös baromságaikat az emberek. Isten szolgája helyett az embereknek kiszolgáltatottja lettem.”

Tanároknál: 

,,Tíz éve, ha fejemre ült is az osztály, másnap mindig új ötlettel, játékkal, módszerrel álltam eléjük, és kihívásnak vettem, ha egy rakoncátlan gyermeket meg kellett szelidíteni.

Öt éve még simán, nevetve, rutinosan bevágtam a kettőst, ha nem értettek a szép szóból. Ma már csak gyermeket se lássak, cukrom rögtön kétszáz, ha bármi kis jelét adják, hogy ott vannak ők is órán. Nem lehetne úgy tanítani, hogy ne is lássam őket? Vagy nem lehetne egy év tanítás után, egy év vakáció?”

Nőgyógyászoknál:

,,Tíz éve még az összes áldott állapotban levő hölgyet lesegítettem a kecskéről. Öt éve még a jövőt láttam minden terhes kismama pocakjában. Ma már a kecskét is megfejném inkább, csak ne kelljen jelen lennem több szülésnél. Még a reggelimet sem ehetem meg nyugodtan… vagyis dehogynem! Már látszik a feje, hozzon egy kiflit nővérke! Nem nyílik tovább… hát akkor császár! Gyorsan szikét, és emelje a számhoz a kávéscsészét!”

Cukrászoknál:

,,Tíz éve a saját esküvőmre is én készítettem a tortát, és büszkébb voltam rá, mint a páromra. Öt éve még azért mentem esküvőkre, hogy megkritizáljam a mások által készített tortát, és a családom mindig szégyenkezett miattam, mert a leplezetlen fanyalgás mindenkinek feltűnt. Ma már, ha belép valaki a cukrászdába, legszívesebben abban a helyben, egy mozdulattal penderíteném is ki, miközben üvöltözve világosítanám fel arról, hogy a sütik és torták milyen károsak az egészségére. S akkor még miféle ember az, aki a gyermekét eteti ilyen méregbombával?”

Boltosoknál:

,,Tíz éve a tükör előtt gyakoroltam a legszebb mosolyomat, és nagyon udvariasan beszéltem a vásárlókkal: Igen, kérem szépen… természetesen, azonnal jövök… nagyon szívesen… használja egészséggel. Öt éve már mosoly nélkül ment mindez, és a rutinomból csak a polcok között báván nézelődő, ,,egész nap ráérek” vásárlók zökkentettek ki. Ma  már késztetést érzek, hogy átugorva a pulton, nyakon ragadjam az ilyen embereket és belenyomjam orrukat a tíz egyforma áru közül az egyikbe, hogy ,,tessék, döntöttél, ez kell neked, és most sürgősen haza kell menned, mert otthon már rendőrséggel köröztetnek.”

Íróknál:

,,Régebb azt sem tudtam, melyikkel kezdjem, még az ágak hegyéről is jött szembe a téma!

Egyre több írnivaló volna, de a könyv manapság nem divat! S különben is, ha abból élek, hogy folyton egy-egy történetet csiszolok, míg életszerű lesz, akkor mikor élem a nem csak életszerű, de valós életemet?

Minek száradjon az én lelkemen is annyi fa, az írók úgyis csak a saját könyveikkel vannak elfoglalva..s a másik kategória, akik még olvasnak, a nyugdíjasok, nekik csak inkább könnyű kis csevegéshez van már türelmük, pont azért, mert már megtapasztalták, hogy az élet nem egy habos torta. De hogyan írjam le, hogy az élet nem egy habos torta, könnyedén csevegve?”

S végül  saját ügyemben is vizsgálódnék egy kicsit.

Huszonöt éve még nem tudtam, mi a gyermek, de minden erőmmel azon voltam, hogy a környezetét olyan inspirálóvá tegyem, hogy a legjobban fejlődhessen. Volt két szakkönyvem és a naplóm tökéletes volt, de bevallom az első generációt, akit az első négy évem kísérleti nyulául rendelt számomra a sors, meg kellene követnem a sok-sok bakim miatt. Sőt a másodikat is. Remélem, hogy minden erőfeszítésem ellenére, és csak talán picit nekem köszönhetően is, erős, magabiztos és sikeres emberekké váltak, akik vallják, hogy a rossz példából is lehet tanulni.

Tizenöt éve már tudtam, hogy mi a gyermek, és még mindig érdekelt, hogy miért olyan, amilyen. Rájöttem, hogy a türelem a legfőbb erény,  és hogy a gyermekek igenis tudnak szófogadóak, kedvesek, nyugodtak, vidámak lenni, és tiszta a lelkük, angyali energiáik vannak, amikkel minden nap jobbá tesznek engem is, ők a legjobb tanítók.

Rájöttem, hogy nincs szükségük túl sok hókuszpókuszra, csak nyugodt, önfeledt játékidőre, szeretetre és kedves szóra, és kenyérre kenhetővé válnak. Van két szekérnyi, vagyis szekrénnyi szakkönyvem, de vagy tanítok és fejlesztem a gyermekeket, vagy írom éjt nappallá téve a dokumentációt arról, hogy mit nem csinálok.

Eddig azt hittem, hogy kiégtem, de van még remény. Velük vagyok, elvegyülök köztük, fél napokra megszökünk együtt a mesék  birodalmába. A papírmunka majd csak meglesz. Ha befejezem a tavalyit. Ha nem az idén, jövőben.

Szerző: 2019. 09. 02.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló