Ne tűrj bántást!

Tanár elvtárs, miért nevez minket bőröndöknek? Amiért engem nem érdekel a bruttó meg a nettó, attól még nem vagyok bőrönd! Érdekel egyéb

– Ti mindig együtt bicikliztek! – szólt a vád. Gyűlésben voltunk az első iskolában, ahol tanítani kezdtem. Az igazgatónő egy bősz vátrás volt, vagyis a marosvásárhelyi ,,román tűzhely” elnevezésű, soviniszta politikai egyesület híve. Ha két magyar jól érezte magát együtt, már szúrta a szemét, mindent elkövetett, hogy tudatosítsa, mi csak megtűrt kisebbség vagyunk. Az 1989-es forradalom után minden megváltozott szülővárosomban. Ahol mindig igazán otthon éreztem magam, egyszer csak elkezdtek ellenségeskedni velem, pusztán azért, mert magyarnak születtem. A másik tanító néni, akivel a ,,bűnt” elkövettük, fölöttem járt egy évvel a Pedában. Abban a pár évben, amikor mi kellett iskolát válasszunk, nem volt magyar tagozat a vásárhelyi tanítóképzőben, így kerültünk Hargita megyébe. Barátnők lettünk, amint kiderült, hogy ő egy igazi különc csodabogár, arca elé lógó hajjal, padra feltett lábakkal, himbálózva táncoltatta székét a Halál apa blues-ra, s nevetett nagyokat a körülötte háborgók gyilkos pillantásain, beszólásain. Földim volt, ráadásul. Válogatott hülyeségekkel tüntetett a beskatulyázás s a kommunizmusban divatos lealázó, megszégyenítő stílus ellen. Akárcsak én. Sokszor volt lehúzva a magaviseleti jegyem olyan semmiségekért, amelyekért manapság öt percenként le lehetne vonni. Hetedikben például, oszi órán egyik osztálytársnőm röhögőgörcsöt kapott valamitől, amiért felhívatták az apját az iskolába, aki nagyon magas volt. Védelmére kelve, azt találtam mondani, hogy nem fog beférni apuka az ajtón. Ez két jegyet ért a magaviseleti jegyemből. Pedig csak vicces volt. Másik alkalommal, nyolcadikban, egy hazafias nóta miatt vonták le, ugyanis amikor az egész iskolát kivezényelték pionírruhában az új kórház alatti hősök sírjához, nagy szentségtörés történt. Felállítottak gondosan a sírok közti cement keretekre, s éneklés közben a társaság úgy elkezdett röhögni, hogy dőlt ki.

– Ki énekelt békát a békét helyett?

“Békét, békét minden népnek,

Békááát akarunk!”

Hát, ki más? Az énektanárnő egyik kiváltságosan elismert aranytorkú madárkája. “Ígyszégyenbehoznikirugatszazállásomból!” Odalett a bizalom, de legalább a birkasággal dacoltam, ha nem is járt érte dicsőség. S ezek után még felvételiztem a Tanítóképzőbe! Nevemet akkora utálattal, mint akkor, még csak egyszer ejtették ki. Már nagyjából betört tizedikes lehettem, egyenruha térdig, hajpánt, sorszám, ellenőrző, reggel az alagsori kantinban minden osztály tanulói négyszögbe állva, himnusz, fegyelem, lesütött szemek és síri csend. Román órán a tanár olyan hangsúllyal szólított felelni, mintha herótja lett volna, mire a válaszom kiköpött ugyanolyan hangszínnel, hangsúllyal érkezett. Soha többet nem szólított ilyen stílusban meg. De nem is volt soha jó jegyem, csak a beskatulyázott “sovány hatoska-nyolcaska” fiókból osztotta ki a jussomat.

A biciklis barátnőmmel szép élményeink is voltak bőven. Együtt lógtunk ki gitártanárnőm garzonjába művészettörténeti előadásokra, zenehallgatásra, nyaranta együtt mentünk a zsombori várba sátorozni.  Olyan vidáman sátrat cipelni, mint őt, még senkit nem láttam. Pedig gyalogoltunk eleget, amíg végiglátogattuk a templomerődöket. Szerencsére otthonomtól távol is mindig volt mellettem néhány ember, aki önmagamért értékelt és szeretett, így megerősödött az önbizalmam, és akkor is tartottam magam valamire, amikor más nem. Az egyik tanár egyszer azt mondta, hogy úgy ülünk, mint a bőröndök a csomagmegőrzőben. Hát ezen jól felfújtam magam, meg se szólaltam többé egy órán sem, csak mutráztam, vagyis pofákat, fejeket vágtam, ahogy most mondanák. Aztán egy hét múlva ott tanultunk a tanári előtt, s hát érkezik. Ugyan biza áruljam már el, hogy mi a baj. Feltűnt neki, hogy se a Queen-ről szóló könyvem, se Szilágyi, de bár egy folyóirat sincs kitéve padomra csalinak, amire ráharapott volna, szokás szerint, hogy gazdaságtan helyett arról beszélgessünk.

Akkor aztán kifakadtam: – Tanár elvtárs, miért nevez minket bőröndöknek? Amiért engem nem érdekel a bruttó meg a nettó, attól még nem vagyok bőrönd! Érdekel egyéb. Az osztályunkban van, aki szépen tud énekelni, a másik szavalni, a harmadik kockafej, a negyedik gitározik, és így tovább. Mindenki jó valamiben. Hiába van viszont a bőröndökben bármi is, ha nem jó kulccsal nyitogatják. Tisztelem azért, hogy érdekelte a véleményem, meghallgatott, és elnézést kért.

Egy magasabb rendű fajhoz tartozó iskolaigazgatótól viszont ezt nem várhattam el. Együtt biciklizünk? Ez meg mi? Hát persze, hogy együtt vagyunk sülve-főve ennyi élmény után! Neki meg mi köze? Ha a pápával bicikliznék, az is az én bajom lenne! Összenéztünk, a visszaszólás egyenlő lett volna a kirúgással. Az iskolának vége, a kommunizmusnak is, de a gyalázkodás folyik tovább rendesen. Valamilyen formában csak ki kell fejeznünk, hogy nincs hatalma a biciklink felett is!

Ami úgy érzem, hogy segített túlélni ezt a ,,román aranykort”, az az egyik első életre szóló olvasmányélményem: az Egri csillagok. Különösen az a rész, amelyben Gergelyt letácsolják azzal, hogy “Apródnak Hallgass a neve!”, mire ő azt válaszolja: “Nem a te apródod vagyok! De akié vagyok, az úgy hív engem, hogy “Ne tűrj bántást”! Összenéztünk. Senkinek nincs hatalma barátságunk felett!

,,Hé, halálapa, fiad hazaszáll…” énekeltük suttogva, összeszorított fogakkal, félig nyitott szájjal, de ajkaink nem mozogtak, csak vigyorogtunk a hasbeszélők mereven rendezett arcával.

“A szenvedés született,

A tudatlanság tönkretett,

Nem gúnyt ontok, könnyeket“.

Soha olyan jó gyűlésben nem voltam. Viszont voltam ezerszer rosszabban, ráadásul nem is a Maros, hanem a Homoród mentén. Talán egy éve. Viszonylag szabadon most már, hisz hallgatni nem kell, tűrni sem, ha bántanak, ha gyaláznak, kiállhatsz magadért. Aztán úgyis csak annyival maradsz. Szóval gyűlés. Számítógépes kivetítés. “Nem baj, ha nem érdekel, azérti s meghallgatjátok!” A hang maximumon, két hargita megyei, magyar tanügyi elöljáró üvöltve tárgyal egymással románul. Magyarok! Egymással, románul! Mialatt a tanárok a hangzavart túlharsogva, vitatkoznak. Erről szintén Hobo jut eszembe:

“Oly sokáig voltunk lent,

hogy nem is tudjuk milyen fent!“

Tisztára úgy éreztem magam, mint a Terror Házában, ahol a hangszórókból Rákosi elvtárs egyik agymosó beszédje harsog. Félelmetes volt. Szoktam viccesen áthidalni az ilyen helyzeteket, mondván: “Hát, Istenem, a mi kis mindennapi jelenetünket is megadtad nekünk ma!”, hogy tudjon a székely utána még sokáig nevetni saját magán… Csak az a baj, hogy én erre a jelenetre soha-soha nem lettem volna kíváncsi.

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése