Ne tűrj bántást!

Tanár elvtárs, miért nevez minket bőröndöknek? Amiért engem nem érdekel a bruttó meg a nettó, attól még nem vagyok bőrönd! Érdekel egyéb

– Ti mindig együtt bicikliztek! – szólt a vád. Gyűlésben voltunk az első iskolában, ahol tanítani kezdtem. Az igazgatónő egy bősz vátrás volt, vagyis a marosvásárhelyi ,,román tűzhely” elnevezésű, soviniszta politikai egyesület híve. Ha két magyar jól érezte magát együtt, már szúrta a szemét, mindent elkövetett, hogy tudatosítsa, mi csak megtűrt kisebbség vagyunk. Az 1989-es forradalom után minden megváltozott szülővárosomban. Ahol mindig igazán otthon éreztem magam, egyszer csak elkezdtek ellenségeskedni velem, pusztán azért, mert magyarnak születtem. A másik tanító néni, akivel a ,,bűnt” elkövettük, fölöttem járt egy évvel a Pedában. Abban a pár évben, amikor mi kellett iskolát válasszunk, nem volt magyar tagozat a vásárhelyi tanítóképzőben, így kerültünk Hargita megyébe. Barátnők lettünk, amint kiderült, hogy ő egy igazi különc csodabogár, arca elé lógó hajjal, padra feltett lábakkal, himbálózva táncoltatta székét a Halál apa blues-ra, s nevetett nagyokat a körülötte háborgók gyilkos pillantásain, beszólásain. Földim volt, ráadásul. Válogatott hülyeségekkel tüntetett a beskatulyázás s a kommunizmusban divatos lealázó, megszégyenítő stílus ellen. Akárcsak én. Sokszor volt lehúzva a magaviseleti jegyem olyan semmiségekért, amelyekért manapság öt percenként le lehetne vonni. Hetedikben például, oszi órán egyik osztálytársnőm röhögőgörcsöt kapott valamitől, amiért felhívatták az apját az iskolába, aki nagyon magas volt. Védelmére kelve, azt találtam mondani, hogy nem fog beférni apuka az ajtón. Ez két jegyet ért a magaviseleti jegyemből. Pedig csak vicces volt. Másik alkalommal, nyolcadikban, egy hazafias nóta miatt vonták le, ugyanis amikor az egész iskolát kivezényelték pionírruhában az új kórház alatti hősök sírjához, nagy szentségtörés történt. Felállítottak gondosan a sírok közti cement keretekre, s éneklés közben a társaság úgy elkezdett röhögni, hogy dőlt ki.

– Ki énekelt békát a békét helyett?

“Békét, békét minden népnek,

Békááát akarunk!”

Hát, ki más? Az énektanárnő egyik kiváltságosan elismert aranytorkú madárkája. “Ígyszégyenbehoznikirugatszazállásomból!” Odalett a bizalom, de legalább a birkasággal dacoltam, ha nem is járt érte dicsőség. S ezek után még felvételiztem a Tanítóképzőbe! Nevemet akkora utálattal, mint akkor, még csak egyszer ejtették ki. Már nagyjából betört tizedikes lehettem, egyenruha térdig, hajpánt, sorszám, ellenőrző, reggel az alagsori kantinban minden osztály tanulói négyszögbe állva, himnusz, fegyelem, lesütött szemek és síri csend. Román órán a tanár olyan hangsúllyal szólított felelni, mintha herótja lett volna, mire a válaszom kiköpött ugyanolyan hangszínnel, hangsúllyal érkezett. Soha többet nem szólított ilyen stílusban meg. De nem is volt soha jó jegyem, csak a beskatulyázott “sovány hatoska-nyolcaska” fiókból osztotta ki a jussomat.

A biciklis barátnőmmel szép élményeink is voltak bőven. Együtt lógtunk ki gitártanárnőm garzonjába művészettörténeti előadásokra, zenehallgatásra, nyaranta együtt mentünk a zsombori várba sátorozni.  Olyan vidáman sátrat cipelni, mint őt, még senkit nem láttam. Pedig gyalogoltunk eleget, amíg végiglátogattuk a templomerődöket. Szerencsére otthonomtól távol is mindig volt mellettem néhány ember, aki önmagamért értékelt és szeretett, így megerősödött az önbizalmam, és akkor is tartottam magam valamire, amikor más nem. Az egyik tanár egyszer azt mondta, hogy úgy ülünk, mint a bőröndök a csomagmegőrzőben. Hát ezen jól felfújtam magam, meg se szólaltam többé egy órán sem, csak mutráztam, vagyis pofákat, fejeket vágtam, ahogy most mondanák. Aztán egy hét múlva ott tanultunk a tanári előtt, s hát érkezik. Ugyan biza áruljam már el, hogy mi a baj. Feltűnt neki, hogy se a Queen-ről szóló könyvem, se Szilágyi, de bár egy folyóirat sincs kitéve padomra csalinak, amire ráharapott volna, szokás szerint, hogy gazdaságtan helyett arról beszélgessünk.

Akkor aztán kifakadtam: – Tanár elvtárs, miért nevez minket bőröndöknek? Amiért engem nem érdekel a bruttó meg a nettó, attól még nem vagyok bőrönd! Érdekel egyéb. Az osztályunkban van, aki szépen tud énekelni, a másik szavalni, a harmadik kockafej, a negyedik gitározik, és így tovább. Mindenki jó valamiben. Hiába van viszont a bőröndökben bármi is, ha nem jó kulccsal nyitogatják. Tisztelem azért, hogy érdekelte a véleményem, meghallgatott, és elnézést kért.

Egy magasabb rendű fajhoz tartozó iskolaigazgatótól viszont ezt nem várhattam el. Együtt biciklizünk? Ez meg mi? Hát persze, hogy együtt vagyunk sülve-főve ennyi élmény után! Neki meg mi köze? Ha a pápával bicikliznék, az is az én bajom lenne! Összenéztünk, a visszaszólás egyenlő lett volna a kirúgással. Az iskolának vége, a kommunizmusnak is, de a gyalázkodás folyik tovább rendesen. Valamilyen formában csak ki kell fejeznünk, hogy nincs hatalma a biciklink felett is!

Ami úgy érzem, hogy segített túlélni ezt a ,,román aranykort”, az az egyik első életre szóló olvasmányélményem: az Egri csillagok. Különösen az a rész, amelyben Gergelyt letácsolják azzal, hogy “Apródnak Hallgass a neve!”, mire ő azt válaszolja: “Nem a te apródod vagyok! De akié vagyok, az úgy hív engem, hogy “Ne tűrj bántást”! Összenéztünk. Senkinek nincs hatalma barátságunk felett!

,,Hé, halálapa, fiad hazaszáll…” énekeltük suttogva, összeszorított fogakkal, félig nyitott szájjal, de ajkaink nem mozogtak, csak vigyorogtunk a hasbeszélők mereven rendezett arcával.

“A szenvedés született,

A tudatlanság tönkretett,

Nem gúnyt ontok, könnyeket„.

Soha olyan jó gyűlésben nem voltam. Viszont voltam ezerszer rosszabban, ráadásul nem is a Maros, hanem a Homoród mentén. Talán egy éve. Viszonylag szabadon most már, hisz hallgatni nem kell, tűrni sem, ha bántanak, ha gyaláznak, kiállhatsz magadért. Aztán úgyis csak annyival maradsz. Szóval gyűlés. Számítógépes kivetítés. “Nem baj, ha nem érdekel, azérti s meghallgatjátok!” A hang maximumon, két hargita megyei, magyar tanügyi elöljáró üvöltve tárgyal egymással románul. Magyarok! Egymással, románul! Mialatt a tanárok a hangzavart túlharsogva, vitatkoznak. Erről szintén Hobo jut eszembe:

“Oly sokáig voltunk lent,

hogy nem is tudjuk milyen fent!„

Tisztára úgy éreztem magam, mint a Terror Házában, ahol a hangszórókból Rákosi elvtárs egyik agymosó beszédje harsog. Félelmetes volt. Szoktam viccesen áthidalni az ilyen helyzeteket, mondván: “Hát, Istenem, a mi kis mindennapi jelenetünket is megadtad nekünk ma!”, hogy tudjon a székely utána még sokáig nevetni saját magán… Csak az a baj, hogy én erre a jelenetre soha-soha nem lettem volna kíváncsi.

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése