Az órából a kakukk megszökött az idővel

Elza néni háza egy igazi kincsesbánya, a nem is olyan régmúltnak egy érintetlenül megőrzött időkapszulája

,,Jó reggelt!”-  köszönt az írás vele szembe minden hajnali mosakodáskor a szőttes  törlőkendőről, amely a kendőtartón lógott a mosdótál fölött. Már rég nem használja, kincsként kíméli, amióta a vizet nem kell a kútról hordani. Régebb is  csak az arcát tartotta oda, picit leitatta szeméről a vizet, de nem vette le. Kezét már a kötényébe törölte, azt könnyebb volt kimosni. Lábát a sok patakon mosás, csuklóit a ,,dözzsölő-masina” ette meg, azóta hiába lett mosógépe, úgyis féltve óvja a sajátkezűleg oly sok kemény órán át szőtt kendőit. Legalább ő becsülje meg a keze munkáját. A kakukkos órát régesrég nem húzta fel senki, valahova odalett belőle a madár, talán megszökött az idővel! –  válaszolja elmélázva kérdésünkre.

Néha úgy érzi már magát, mint egy időutazó, a gyermek- és ifjúkorának szerves részét képező dolgok, mint a kemence, a guzsaly, a rokka, a tekenő, a sulyok, a kendertiloló, a gyapjúhéhelő, a vetett ágyon kézicsipkés díszítésű párnahalom mára csak ódivatú, múzeumi tárgyak lettek, amelyeket a mai gyermekek úgy forgatnak, olyan idegenül, mint egy rég letűnt történelmi kor leleteit. Pedig csak most volt. Sose hitte volna, ha annak idején a fonóban valaki azt mondta volna neki, hogy fél évszázad múltán még egy gatyát se kell megfoldani, s a zoknistoppoláshoz se kell értsen, nemhogy a csipkekötéshez vagy a fonáshoz egy fiatalasszony, mert minden készen megvehető majd a boltokból, csak kacagott volna rajta, s tán még hozzá is vágta volna orsóját.

A szövőszék még mindig üzemben, rongyszőnyegnek, ágytakarónak, abrosznak, törlőkendőnek való vetődik fel rá felváltva. Csodálatos tűz és energia árad kicsi sovány alakjából, amint szeretettel mindent kipakol, széthajtogat, megmutogat szekrényeiből az azokra kíváncsi szemeknek. Mindig megfogadja, hogy több székelyruhavarrást nem vállal, de azért november végére visszahív, és megígéri, hogy olyan szoknyám és mellényem lesz, amilyent álmodni se mernék. Így nyolcvanon túl is irigylésre méltó a tartása, az értékőrző öntudatossága.

A városfalvi születésű Gedő Elza néni bevallja, hogy a kapun belül nagyon jól elvan az ő kis világában, de a kapun kívül sose sikerült otthon éreznie magát Homoródszentmártonban. Amióta férje egyedül hagyta, talán még sürgetőbbnek érzi átadni tudását, szívből örül, hogy a szomszéd kislányt érdekli a varrás, boldogan és türelmesen tanítgatja. Minket is biztosít arról, hogy készségesen megtanít mindenre, ha érdekel, hogy ne vesszen el az öregek kezének hagyatéka, kincsteremtő munkája. ,,Maholnap behunyom a szememet!” – mondja teljesen természetesen és máris az asztalon sorakoznak díszes összevisszaságban a szemet gyönyörködtető szőttes, csipkés abroszok, háromféle mellény, szoknya, ing és kötény, az általa pendelynek nevezett alsószoknya, már csak ez utóbbin olyan temérdek munka van, amit senki de senki nem fektetne bele manapság egy nem látszó ruhadarabba. Petrezselyem-ránc, darázsfészek-öltés, azsúrozás, boszorkány-varrás, mesés hímzések,  bogos ingmellberakás, gyönyörű kézi csipkék, lapos szőtt kötél zsákokra, zörgős guzsaly… napokig tudna mesélni. Elza néni háza egy igazi kincsesbánya, a nem is olyan régmúltnak egy érintetlenül megőrzött időkapszulája. Bútorait Kádár Dombi Mózes, homoródszentmártoni népművész festette. Nagyértékű mestermű mindenik egyedi bútordarab, a falitéka, a szekrény, a tálas, az asztal a székekkel, a komód és a vetett ágy.

A tálason, központi helyen, a férje fényképe. Mellette egy régi kép egy rokon menyecskéről. Annyira szépek voltak régen a nők. Nőiesek a gyönyörű viseletükben. Természetesek. Komolyak. Messzi időkbe néző szemek, évtizedeken átható, üzenő tekintetek. Sok-sok felelősséggel, munkával megáldva… a ma divatos énidő nélkül. Életük folyamatos, alázatos szolgálat.

Mennyivel könnyebb most nekem csak csodálni munkaeszközeiket. Mennyivel könnyebb most nekünk. És mégis nehezebb. Állandó szívós munkájuk céltudatos, erős embereket nevelt. 

Nem volt idejük depizni, mert akkor megromlott a tej, étlen bőgött az állat a pajtában, és nem sült meg a házanépe fő ennivalója, a ropogós házikenyér. 

Humorral, játékos hagyományokkal, szokásokkal lazítottak, a jelen éber megélésével, a közösség virágzó életébe aktívan bekapcsolódva. Az a fogalom, hogy ,,antiszoc” még nem létezett. Sem az ,,uncsi” vagy a,,buzi”. Viszont még divat volt a szemérmetesség, a ,,jódolgúság”. A kapu előtt nem szégyelltek a másik iránt érdeklődni, vele élcelődni, tréfálkozni, magukról beszélni. Az időseket meghallgatni, tanácsukat megfogadni.

Elza néni készségesen magyarázza mi-miből-hogyan készül, mi pedig napestig elhallgatnánk, ha nem kellene már sietnünk, hogy legalább estebédet készítsünk a családnak, ha már így gyűlés után ilyen jólesően eltekeregtük az időt! ,,Adjon Isten jó egészséget! Akkor majd találkozunk november végén!” – köszönünk el nehéz szívvel, s miközben lassan utánunk lépeget, hogy bezárja mögöttünk a kaput, magamban forrón fohászkodom, hogy valóban úgy legyen!

(Kertész Hajnalka felvételei)

Írta:
Tódor Katalin

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése