Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hallod, milyen szépen szól az oroszi harang?
Szalavényen, ahonnan augusztusi csillagos éjszakákon a végtelen is láthatóvá válik
Ahogy nyugat felé haladva kiérünk az Ecceri faluból, elénk tárul az a jellegzetes erdőháti táj, amely össze nem téveszthető a földkerekség semmilyen más tájékával. A Szalavény. A mi Feszty-körképünk. Gyönyörű legelő hagyásfákkal, bokrokkal. Szélein bozótokkal, fasorokkal, vackorokkal, kökény-, csipkebogyó- és galagonyabokrokkal. A panorámához hozzátartoznak körben a Kárpátok vonulatai. Lúdas Matyi is itt őrizte vajon a libanyájat? Meglehet. Talán abból az időből származik a mondás, hogy „Orosziba’ bőg a liba”. Azt mondják, hogy a „falucsúfoló” onnan ered, hogy ha valaki végigment a falun, azt láthatta, hogy a település közepén végighúzódó patak tele volt libákkal, akik éktelen lármát csapva „köszöntötték” az idegent. Róma történelme itt fonódik össze Vámosoroszi történelmével, ugyanis ott a Capitolium, itt meg a Tapolnok lúdjai vonultak be az emberiség kultúrtörténetébe. Erről egyelőre ennyit, mert a kutatások jelenleg itt megrekedtek.
Amikor Fazekas Mihály megírta örökbecsű munkáját, bizony már hasonlíthatott a Szalavény mai képéhez. Az első térképek ugyanis még egybefüggő erdőket mutatnak ezen a vidéken. A XVIII. század végén katonai céllal feltérképezték a Habsburg-birodalom területét, az Erdőháton a víz és fa volt akkoriban az úr. A zabolázatlan folyók, patakok, az év jelentős részében víz alatt álló területek és az egybefüggő erdőségek tarka kollázsa határozta meg a vidék arcát madártávlatból. Aztán az irtásos területek egyre inkább kezdték átformálni az ősrengeteg képét, az ember a maga orcájára teremtett egy új világot. A legelők akkoriban még növekedtek, táplálták a falu gulyáját, csordáját, kondáját, csürhéjét és nyáját.
Eke sosem bántotta, mióta világ a világ. Csak a jószág, az járta, legelte, gondozta. Mert ami elől bement, annak egy része hátul ki is kellett, hogy menjen. Ami kijött, az ápolt, s eltakart. De még hogy!
A termelőszövetkezetek előtti világban a Szalavény legelőtársulat használta a területet. A rangidős gazdák szava, ha nem is volt mindig szent, de azért számított. Ők voltak a falu elei. A vének tanácsa. Akkoriban azt tartották, hogy számít a kor, az élettapasztalat, annak kijár a tisztelet. Így működött a világ évszázadokon keresztül. Mára ezek az idők ködbe vesztek. Erre azonban nem vesztegetek több szót.
Volt itt bőven hely a szürkemarha csordának, na meg a magyar tarkának. Paciriék őrizték a csordát is, na meg kicsit odébb a gulyát. Voltak elegen: Milák 1, Milák 2, …Milák 11. Paciri a becenevük volt, így őrizte meg nevüket az emlékezet. Május elsején volt a kihajtás, akkoriban a gulya is kivonult, nem a munkát ünnepelték, hanem a szabadságot. Május elsejétől András napjáig kint is hált a gulya, a pásztorok paraszolvenciája a pálinka volt. Ha az Ecceri fiú kivitt egy butykost, akkor az ő jószága jobban fejlődött, „étkesebb” lett. Helye volt itt a mangalicáknak is. Valamikor különbséget tettek a kint háló és a „napközis” disznók csapatának elnevezése között. Előbbit kondának, utóbbit csürhének nevezték. Sorja volt mindennek.
A bárányok sem hallgattak, hatalmas juhnyáj legelte, és tartotta karban a híres-nevezetes legelőt. A kampós bot nemcsak a legelőn volt hasznos munkaeszköz, de olykor a korcsmában kialakult vitákat is rövidre zárta. Érveivel szemben nem nagyon volt ellenérv.
A legelő gémeskútjai figyelték egymást egész évben, vajon mennyi vize lehet a másiknak, hány marhát itathat. Az Ecceri falu templomának tornya egy állandó tájékozódási pont volt. A békésen délelő jószágok távolabbi falvak harangszavában is gyönyörködhettek, a muzikálisabb birkák mindenképpen. Hallod, milyen szépen szól az oroszi harang? Na és a borzovai? A kisszekeresi? A fülesdi, mándi, kömörei? Egyszer egy fiatal kos azzal hencegett, hogy ő bizony még a darnai harangot is hallja. Azt mondja, hogy bim-bam. Persze ezt ő úgy mondta, hogy beeeeee. Nem is hitték el az idősebb ökrök, mondták neki, hogy pont olyan okos, mint a darnai kos. E mondás eredetéről nem tudunk többet, a magyarázatot a rackák elvitték a sírba. Vagy a bográcsba.
A Szalavényt szegélyező Tapolnok girbegurba kanyarulataival vígan folydogált nagyobb és híresebb testvére a Túr felé, hogy aztán Túristvándi és Kömörő között egyesüljön vele. Ma már csak foltokban található medrében víz, az év túlnyomó részében száraz a nagy része. A patak mentén fűzfák, nyárfák, meg a kőrisek, égerek, az elmaradhatatlan akácosokkal. A víz és fák örök hűséget fogadtak egymásnak. A sűrű belsejében évszázados tölgyfák rejtőzködnek Stihl és Husqvarna pusztító seregei elől. Eddig megúszták, remélem még sokáig gyönyörködhet bennük a jó Isten, meg aki arra jár. Isten szeme mindent lát.
Mi meg gondolatban visszatérünk a Szalavényre, ahonnan augusztusi csillagos éjszakákon a végtelen is láthatóvá válik. Mert még az utolsó csillagon túl is van valami, ha jól gondolom. Ha fejünket felemeljük és elkezdjük bámulni a végtelent, a tücskök zenéjén kívül halvány nótaszót is hallhatunk odafentről. Az Ecceri fiú áll az egyik csillag szélén, ott áll a banda előtt és fejét félrecsapva húzatja a nótát, miszerint „van két lovam, mind a kettő deres, mind a kettő a lányokra keres.” A nóta szövegének ezernyi változata van. Ő ezt így énekelte egykor, amikor nyári éjszakákon a Szalavényre tekintve mosolygott a Teremtő.
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése