Vár a Tapolnok partján, Staudingerék családi fészke

Csókok és pofonok fája a kultúrház előtti csavart törzsű matuzsálem

A Staudinger család nem volt őshonos vámosoroszi dinasztia. A XIX. század végén kerültek ide, földbirtokot vásárolva itt telepedett meg a család. Ha hinni lehet a mozaiknak, amely az előtérben fogadja a kíváncsi belépőt, akkor 1900-ban építették fel úri lakjukat. A kultúrházat. Mert az én nemzedékem, meg a jóval korábban megszületettek sem a Staudinger névre asszociáltak eme épület láttán. 

1945 után bizony a népi demokrácia könyörtelen pontot tett egy nem is oly régi történet végére. A család mementója a később kultúrház néven hasznosított egykori családi fészek, a tanya, amelyet a helyi termelőszövetkezet vett át kicsivel később, na meg az „urak temetője” néven ismert hely a falu határában. Staudingerékről is illene megemlékezni, mert bizony a családban volt olyan tagja a családnak, aki római katolikus létére 1904-ben vendégül látta a Vámosorosziban megrendezett Tiszavidéki lelkészi kör tizennégy megjelent lelkészét egy „gazdag és ízletes ebédre”. Jó példája volt ez a vallási ökuméniának, annyira jelentős esemény volt, hogy megírta az újság is. De ez az írás nem Staudingerékről szól.

A kultúrház még ma is impozáns látvány, persze csak az őshonosoknak. Nem konkurálhat a környék gyönyörű, szépen rendbe hozott, vagy lepusztultságukban is fennkölt kastélyaival, kúriáival, de nem is ezzel a céllal épült. Nekünk mégis olyan, mint a budapestieknek a Vár. A hasonlat kissé túlzó, pedig van még párhuzam Budapesttel: Vámosoroszit hasonlóképpen hasítja ketté a Tapolnok (Vájás), mint fővárosunkat a Duna. Találnék még biztos több párhuzamot, de nem akarom a „pestiek” máját hizlalni ezzel az összehasonlítással, legyenek erre is büszkék, érjék be ma ennyivel. 

A kultúrház valaha tényleg akként működött. Mármint kultúra is volt benne. Néha. Voltak itt ünnepségek, mozgalmi és mozgalommentesek, énekeltek itt kisdobosok és úttörők, suksük is volt, de volt itt magas kultúra is. Koós Jánosra én is emlékszem. A vándorcirkuszra, amikor a cirkuszos gyerekek pár napig velünk jártak iskolába. Több hakniestre. 

Történt itt egy jeles kultúrtörténeti esemény is, amely dokumentálva is van. Az első magyar nyelvű Playboyban megjelent egy Eszenyi Enikővel készített interjú. Kérdezték a művésznőt, hogy hol volt először színházban. Nemes egyszerűséggel válaszolta, Vámosorosziban. Hol másutt? Történt ugyanis, hogy itt nyaralt rokonoknál (Szaniszló család), ezalatt pedig egy haknibrigád lépett fel Orosziban. A kis Enikő hat évesen talán éppen ekkor határozta el, hogy ő is a világot jelentő deszkákra lép majd egykor. Így történt.

Aztán működött itt mozi is, mint szinte mindegyik faluban. Soha nem feledem a sok szovjet, csehszlovák, NDK és jugoszláv filmet, no meg Piedónét. Hol vannak ma már? Vajon mikor volt itt az utolsó mozielőadás? Jó lenne visszaemlékezni. Igaz Pista bácsi volt a vetítős az én gyerekkoromban, de jó is lenne ha ott sercegne a vásznon az alig hallható hanggal a film a nagy honvédő háborúról. Kit érdekel a 3D, 4D, 100D? Az igazi mozi volt, popcorn nélkül is tudtunk örömmel filmet nézni. Mert volt mozi.

Aztán volt az ifjúsági klub. Erről lehetne egy folytatásos teleregényt írni, mindenki főszereplő lenne, meg egyben mellékszereplő is. A diszkólámpa, a műanyag puffok, a ragadós asztal terítők, falvédők, a csocsó, meg a magyar kártya. Szkanderbajnokság. Csókok és pofonok fája a kultúrház előtti csavart törzsű matuzsálem. Nagy titkok tudója. A gesztenyefákkal együtt. Ugatta is sok mindenki a Holdat. A csavart fa diszkréten hallgat. Ő még egy olyan világban született, ahol a becsület mindennél többet ért. Meg a diszkréció.

A kuglipálya. Ott mindenki gurított, mi meg a kettesért, meg az ötösért állítottunk. Micsoda csatákat vívtak ott a nagy öregek egy-egy vasárnap délután! A templomtorony árnyékában. 

Utána irány a fotbal pálya. Délelőtt templom, majd ebéd, húslevessel mindenképpen, utána kugli, meccs, korcsma. Ez volt a vasárnap ritmusa. Az élet ritmusa. 

Erről mesélt ma nekem a kultúrház udvara.

Szerző: 2019. 08. 09.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése