Egy átvirrasztott éjszaka

Csiporka és Bíborka, a két szupersegítség

Ezen az éjszakán – szokásától eltérően – Csiporka álmatlanul forgolódott. Ahogy lehunyta a szemeit, azonnal maga előtt látta a fuldokló Pötyit, és még attól sem könnyebbült meg a lelke, hogy tudta, sikerült a tanító bácsival együtt megmenteniük.

– Mi a baj? – ült fel Ibi álmosan pislogva. – Miért nem alszol?

– Azon gondolkodom, hogy valami kibeszélőset kellene játszanunk holnap az iskolában, hogy mindenképp kiderüljön az igazság.

– Az milyen? – nézett rá Ibi szinte teljesen felébredve.

– Úgy képzelem, hogy körbe ülnénk, és mindenki mondhatna egy neki fontos mondatatot. És addig mennénk körbe, körbe, míg el nem fogy a mondandónk… Meg hátha Gyike beismeri a bűnét…, és bocsánatot kér… De semmi jó mondat nem jut az eszembe, amivel kiugraszthatnám belőle… – biggyedt le sírósra a bogárka szája.

– Gyere ide mellém! – emelte át Ibi azonnal a saját párnájára. – Támadt egy jó ötletem! Mi lenne, ha szószabadulót játszanátok?

– És az milyen? – nézett rá várakozón Csiporka.

– Valami olyasmi, hogy mindenki egy-egy mondatban elmondhatja, mi bántja. Ha véget ér a kör, lehet újat kezdeni, amíg csak van valamelyikőtöknek mondanivalója.

– Jó! És én mit mondjak? – borult el ismét a két kis álmos szem.

– Olyat mondj, ami igazán bánt – javasolta Ibi.

– Itthon minden rendben veled, Bíborkával, és velem is. Csak olyat mondhatok, ami iskolai. És az nem lehet rögtön támadó, mert azt szeretném, ha nem mi árulnánk be Gyikét, hanem ő maga mondaná ki, mit tett… – magyarázta Csiporka.

– Megértelek – simogatta meg együtt érzőn Ibi. – Szerintem be kell avatnotok a játékba iskola előtt a tanáraitokat is, és az engedélyüket is kérnetek kell. De most aludjunk még egy kicsit! Reggel időben ébresztelek, hogy hamar odaérjünk, és meg tudd beszélni velük a tervedet.

– Így jó lesz! – mosolyodott el végre Csiporka, majd befészkelte magát Ibi nyakgödrébe, megmarkolta a fülbevalóját, és végre mély álomba merült. Lassú egyenletes szuszogása álomba ringatta Ibit is.

– Ébresztő! Mosdás! Reggeli! – simogatta éberré a két bogárkát Ibi reggel hatkor.

Csiporka most az egyszer azonnal pattant, szaladt a fürdőbe, de a reggeliből épp csak pár falat ment le a torkán, és egyre csak az ajtó felé tekintgetett. Még Bíborka a nektárját iszogatta, amikor türelmetlenül megszólalt:

– Induljunk már!

– Miért vagy ilyen türelmetlen? – érdeklődött kedvesen Bíborka.

– El akarom intézni a tegnapit, tudooood… – nézett rá jelentőségteljesen Csiporka.

– Sikerült kitalálnod valami jót? – reménykedett a pillangó.

– Nem nekem, Ibinek, de meg kell beszélni Stefi néniékkel. És nem akarom, hogy a többiek is hallják. Érted már?

– Persze! – Indulhatunk! – törölte le a szalvétájával a nektár maradékát Bíborka a szájáról, és várakozón nézett ő is Ibire, aki ennivalót csomagolt a tízórais dobozkájukba.

–  Értem én, hogy mi történt, azt is, hogy fontos, de ha nem esztek, nem lesz erőtök figyelni! –dohogta, közben meg mérhetetlenül büszke volt a bogárkáira, hogy ilyen felnőtt módjára, felelősségteljesen kezelik az iskolai dolgokat. – Na, elkészültem! Jó bőven tettem be nektek finomságokat! El ne felejtsétek megenni! Felkapom a kabátom, és mehetünk!

Egy mozdulattal betette a két hátizsákba az ételes dobozt, bekattintotta a zárat, és feladta a kicsik hátára az iskolatáskájukat, majd kiterelte őket az ajtón, bezárta a lakást, s leszaladtak a garázshoz. Az utak még viszonylag üresek voltak a reggeli csúcs előtt, így hamar elértek az állatkerthez.  Ott kitette a lányokat, és a szokottnál jóval nyugtalanabbul eresztette útjukra őket.

A Bogársuli környékén nagy volt a csend.

– Nincs itt még senki – súgta Bíborka.

– Nézz csak oda! Résnyire nyitva van az ajtó! – mutatta a szemfüles bogárka, és mindketten néma csöndben indultak befelé. Mielőtt beléptek volna a kapun, Stefi néni hangját hallották:

– Balambér! Te láttál valamit? Egész délután, este, éjjel azon gondolkodtam, mi történhetett!

– Nem, sajnos… Annyira figyeltem, hogy az elöl állók nehogy túl közel merészkedjenek… Nem láttam, mitől zuhant el az a kislány…

– Ma mindenképp ki kell derítenünk! – indítványozta Stefi néni.

– Már tegnap sem volt helyes, hogy csak hallgattunk… – hallották a tanító bácsi szomorú hangját. – Engem szinte sokkolt… Azt sem láttad, ki állt mellette?

– Csiporkával és Bíborkával jött át az ebédlőn. Legelöl a két bátor fiú állt…

– Akkor viszont csakis Szunyi jöhetett Gyike mellett – következtette ki Balambér bácsi.

– Olyan nyakas napok óta az a gyerek! – fakadt ki Stefi néni. – Csak nem összeveszett Szunyival is??? Ő viseli el leginkább az éles nyelvét… Azt nem hiszem, hogy szándékosan bántotta volna Pötyit, de azt el tudom képzelni, hogy hirtelen haragjában rosszul mozdult… – gondolkodott hangosan Stefi néni.

– Na, azt én is… – jegyezte meg Balambér bácsi.

-Ha tudnád, milyen szilaj tudott lenni az anyja is! Sokszor nehezen jöttünk ki egymással, pedig testvérek vagyunk…

– De meg nem gyanúsíthatunk senkit…

– Az igaz, de ma már mindenképp ki kell derítenünk, mi történt! Egész éjjel le sem hunytam a szemem…

– Én sem – súgta Csiporka, és belépett a tanterembe.

– De ki is találta Ibivel, hogy oldjuk meg ezt az egészet! – mosolyodott el büszkén Bíborka.

– Komolyan? Na, mondd csak el! – fordult a bogárka felé figyelmesen.

– Azt, hogy körbeülve játsszunk szószabadulót! Mindenki egy-egy dolgot mondhat, ami bántja. És addig folytatjuk, míg van valakinek mondanivalója – magyarázta Csiporka. – Csak egy jó kezdő mondat kellene…

– Na, az nekem máris megvan! – mosolyodott el örömében Stefi néni, hogy egy lépéssel közelebb tudott kerülni a megoldáshoz. – Ó, Balambér! Hogy mi milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen szupersegítségeink vannak!

***

Szerző: 2019. 03. 12.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló