Félig-meddig szándékosság

Csiporka, az életmentő

– Ibi! Ibi! – rohant barátnőjük felé lélekszakadva a két bogárka, amikor délután négykor az iskola elé megérkezett. Máskor még tettek-vettek egy kicsit odabent, csak aztán lehetett hazaindulni, de ma már messziről látta, hogy az ablaknál leskelődnek. Rosszat sejtett.

– Történt valami? – kérdezte tőlük a sétaúton az autó felé haladva, de mindketten csak szorították a nyakát, s nem szólaltak meg. – Gyertek ide a tenyerembe, hadd nézzek a szemetekbe! – simogatta meg őket, hogy megnyugodjanak, és végre elmeséljék azt a nagyon fontos valamit, ami ennyire megrémítette mindkettőjüket.

– Pötyi majdnem megfulladt!!!! – kiáltotta feldúltan Bíborka.

– Hol? A tanteremben? Hisz’ ott még egy csap sincs! – hüledezett Ibi.

– Dehogy! Az uszodánkban – mondta Csiporka. – Te tudtad, hogy úszni is fogunk tanulni?

– Persze, hogy tudtam! És nagyon fontosnak tartom, hogy mindketten jól ússzatok, mert akkor legalább a vízi balesetektől nem kell benneteket féltenem! – sóhajtotta Ibi féltőn.

– Nem baleset volt!!! – súgta a fülébe Bíborka.

Súgta, mert közben meglátta az állatkerti úton az anyukájával gondtalanul sétálgató Gyikét, és persze nem akarta, hogy hallják, amit mond.

– Csak nem szándékosan tette valaki?! – állt meg Ibi a megdöbbenéstől olyan hirtelen, hogy a bogárkák majdnem lepottyantak a tenyeréből.

– Hát, félig-meddig – összegezte a véleményét Csiporka.

– Nem értem! Mondjátok el részletesen! – kérte Ibi.

– Gyikének ma igazán rossz napja volt… – kezdte Csiporka.

– Persze, napok óta minden napja rossz… – vágott közbe Bíborka.

– Szóval – vette vissza a szót Csiporka –, mindenkit piszkált, csúfolt, irigykedett, és rosszindulatú volt. Épp mentünk az uszodába, mert a szárnyatlanoknak ma ott volt az első testnevelés-órájuk, és mi is szerettük volna látni, milyen a Bogáruszoda.

– Tudod, Szunyi a barátnője, de ő nem akart rosszat tenni senkivel, ezért elhúzódott tőle, amikor Hangyira, meg Bobóra irigykedett éppen – magyarázta Bíborka.

– És éppen Pötyi túloldalára állt, hogy senki ne higgye, hogy ő is gonoszkodós, amikor Gyike dühében meglökte az ártatlan Pötyit…

– …aki éppen lépett egyet, így elveszítette az egyensúlyát, és a hátára zuhanva belecsúszott a medencébe… – fejezte be igen felindult hangon Bíborka.

– És? – meredt rájuk a folytatást várva Ibi.

– És akkor Balambér bácsi ledobta magáról a felső ruháit, és Csiporka segítségével kimentették – foglalta össze a rémületben töltött időt egy mondatba Bíborka.

– Te is belementél a vízbe???? – meredt elképedten Csiporkára.

– Dehogy! Tudod, hogy nem tudok úszni! Csak megláttam az ajtóban a felmosó nyelét, és benyújtottam Pötyinek, hogy meg tudjon kapaszkodni benne, míg a tanító bácsi ki nem húzza onnan.

– Képzeld! Egy pillanat alatt odaugrott! Honnan jutott eszébe, hogy így segíthet? Nem tudom – villantotta legszebb mosolyát Csiporkára a pille. – Én csak bénultan álltam… És nem csak én…

– Nagyon büszke vagyok rád! – szorította magához a bogárkát Ibi. – Mindig tudod, mit kell tenned, és meg is teszed!

– Így igaz! Bátor vagy, talpraesett, találékony, és okos! – dicsérgette szeretettel Bíborka is, és ő is belebújt az ölelésbe.

Az autóig már több szó nem esett köztük. Mindhárman a gondolataikba merültek.

– És mi történt Gyikével? – kérdezte meg az autóban Ibi.

– Semmi…– dünnyögte neheztelőn Csiporka.

– Egész délután mindenki nagyon csendes volt. Csak tanultunk, meg írtunk, meg számoltunk. De más nem volt…

– Szerintem kellett volna lennie… Úgy gondolom, meg kellett volna beszélnetek a történteket, és valamilyen büntetést kellett volna kapnia Gyikének… Azt hiszem, nem szándékosan okozott életveszélyt, de látjátok, mekkora bajt tud okozni egy kis irigykedés, és lökdösődés… – sóhajtott Ibi.

– De ő a tanító néni rokona… – jegyezte meg Bíborka.

– Mindegy kihez tartozik! – emelte fel váratlanul a hangját Ibi. – Egy ilyen cselekedet nem maradhat megbeszélés nélkül!

– Szerintem… – kezdte Csiporka –, a tanító néniék nem is látták, mi történt, mert mindketten elöl álltak a medence szélén, hogy senki ne zuhanhasson bele.

– Hm. Értem. Akkor viszont el kell mondani nekik! – nézett rájuk Ibi határozottan.

– De… az Erdei Tanodában azt tanultuk, nem szabad árulkodni… – suttogta maga elé Bíborka.

– Akkor ki kell találnunk valami olyat, hogy el is mondjuk, de ne is árulkodjunk! – mondta Ibi.  – De most kézmosás, és vacsora!

***

Szerző: 2019. 03. 05.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló