Félig-meddig szándékosság

Csiporka, az életmentő

– Ibi! Ibi! – rohant barátnőjük felé lélekszakadva a két bogárka, amikor délután négykor az iskola elé megérkezett. Máskor még tettek-vettek egy kicsit odabent, csak aztán lehetett hazaindulni, de ma már messziről látta, hogy az ablaknál leskelődnek. Rosszat sejtett.

– Történt valami? – kérdezte tőlük a sétaúton az autó felé haladva, de mindketten csak szorították a nyakát, s nem szólaltak meg. – Gyertek ide a tenyerembe, hadd nézzek a szemetekbe! – simogatta meg őket, hogy megnyugodjanak, és végre elmeséljék azt a nagyon fontos valamit, ami ennyire megrémítette mindkettőjüket.

– Pötyi majdnem megfulladt!!!! – kiáltotta feldúltan Bíborka.

– Hol? A tanteremben? Hisz’ ott még egy csap sincs! – hüledezett Ibi.

– Dehogy! Az uszodánkban – mondta Csiporka. – Te tudtad, hogy úszni is fogunk tanulni?

– Persze, hogy tudtam! És nagyon fontosnak tartom, hogy mindketten jól ússzatok, mert akkor legalább a vízi balesetektől nem kell benneteket féltenem! – sóhajtotta Ibi féltőn.

– Nem baleset volt!!! – súgta a fülébe Bíborka.

Súgta, mert közben meglátta az állatkerti úton az anyukájával gondtalanul sétálgató Gyikét, és persze nem akarta, hogy hallják, amit mond.

– Csak nem szándékosan tette valaki?! – állt meg Ibi a megdöbbenéstől olyan hirtelen, hogy a bogárkák majdnem lepottyantak a tenyeréből.

– Hát, félig-meddig – összegezte a véleményét Csiporka.

– Nem értem! Mondjátok el részletesen! – kérte Ibi.

– Gyikének ma igazán rossz napja volt… – kezdte Csiporka.

– Persze, napok óta minden napja rossz… – vágott közbe Bíborka.

– Szóval – vette vissza a szót Csiporka –, mindenkit piszkált, csúfolt, irigykedett, és rosszindulatú volt. Épp mentünk az uszodába, mert a szárnyatlanoknak ma ott volt az első testnevelés-órájuk, és mi is szerettük volna látni, milyen a Bogáruszoda.

– Tudod, Szunyi a barátnője, de ő nem akart rosszat tenni senkivel, ezért elhúzódott tőle, amikor Hangyira, meg Bobóra irigykedett éppen – magyarázta Bíborka.

– És éppen Pötyi túloldalára állt, hogy senki ne higgye, hogy ő is gonoszkodós, amikor Gyike dühében meglökte az ártatlan Pötyit…

– …aki éppen lépett egyet, így elveszítette az egyensúlyát, és a hátára zuhanva belecsúszott a medencébe… – fejezte be igen felindult hangon Bíborka.

– És? – meredt rájuk a folytatást várva Ibi.

– És akkor Balambér bácsi ledobta magáról a felső ruháit, és Csiporka segítségével kimentették – foglalta össze a rémületben töltött időt egy mondatba Bíborka.

– Te is belementél a vízbe???? – meredt elképedten Csiporkára.

– Dehogy! Tudod, hogy nem tudok úszni! Csak megláttam az ajtóban a felmosó nyelét, és benyújtottam Pötyinek, hogy meg tudjon kapaszkodni benne, míg a tanító bácsi ki nem húzza onnan.

– Képzeld! Egy pillanat alatt odaugrott! Honnan jutott eszébe, hogy így segíthet? Nem tudom – villantotta legszebb mosolyát Csiporkára a pille. – Én csak bénultan álltam… És nem csak én…

– Nagyon büszke vagyok rád! – szorította magához a bogárkát Ibi. – Mindig tudod, mit kell tenned, és meg is teszed!

– Így igaz! Bátor vagy, talpraesett, találékony, és okos! – dicsérgette szeretettel Bíborka is, és ő is belebújt az ölelésbe.

Az autóig már több szó nem esett köztük. Mindhárman a gondolataikba merültek.

– És mi történt Gyikével? – kérdezte meg az autóban Ibi.

– Semmi…– dünnyögte neheztelőn Csiporka.

– Egész délután mindenki nagyon csendes volt. Csak tanultunk, meg írtunk, meg számoltunk. De más nem volt…

– Szerintem kellett volna lennie… Úgy gondolom, meg kellett volna beszélnetek a történteket, és valamilyen büntetést kellett volna kapnia Gyikének… Azt hiszem, nem szándékosan okozott életveszélyt, de látjátok, mekkora bajt tud okozni egy kis irigykedés, és lökdösődés… – sóhajtott Ibi.

– De ő a tanító néni rokona… – jegyezte meg Bíborka.

– Mindegy kihez tartozik! – emelte fel váratlanul a hangját Ibi. – Egy ilyen cselekedet nem maradhat megbeszélés nélkül!

– Szerintem… – kezdte Csiporka –, a tanító néniék nem is látták, mi történt, mert mindketten elöl álltak a medence szélén, hogy senki ne zuhanhasson bele.

– Hm. Értem. Akkor viszont el kell mondani nekik! – nézett rájuk Ibi határozottan.

– De… az Erdei Tanodában azt tanultuk, nem szabad árulkodni… – suttogta maga elé Bíborka.

– Akkor ki kell találnunk valami olyat, hogy el is mondjuk, de ne is árulkodjunk! – mondta Ibi.  – De most kézmosás, és vacsora!

***

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2019. 03. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése