Gratulálok, fia született!

Szemelvények Bán Béla EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Bélus félévesen

Hosszú éveken át nem terveztünk gyermeket. Feleségem még évek múlva is azt mondta: kockázatosnak tartaná egy gyermeknek életet adni, amikor még mindig nincs túl anyja halálán. Végig, éveken át éreztük, milyen sokkot jelentett az anya nélkül felnőtt, tapasztalatlan lánynak végre megtalált anyja végső ápolása. Amíg fel nem szabadul a folyamatos belső remegésből, nem vállalhatunk gyermeket.

Aztán hét év múlva eljött az idő. Vera felkereste az orvosokat, szinte kikényszerített egy alapos rák-szűrő vizsgálatot. Ha csak egy aprócska jel is van a hajlamra, nem lesz, sohasem lesz gyermekünk. A vizsgálat minden oldalról negatív volt. Az ország legjobb orvosi kara állt rendelkezésünkre. Sajátos helyzetben voltak az újságírók. Az Újságíró Szövetség keretében válogatott általános és szakorvos gárda szolgált bennünket. Körorvosunk Óbudán Schultheisz Frigyes volt, az egészségügyi miniszter öccse. Nagy gonddal válogatta ki azokat az orvosokat, akik az előzetes vizsgálatokat lefolytatták, majd azt, aki a terhes gondozást végzi, egészen a szülés levezetéséig. Dr. Ferkó Sándor, a Tétényi úti kórház osztályvezető főorvosa.

Nyugalomban teltek a hónapok. Bennem volt szorongás. Már harminc éves vagyok, mit kezdek egy pici gyermekkel? Képes vagyok őt fogadni, ellátni, mindent megadni? Egy alkalommal kiküldetésben voltam az NDK-ban. Pár apróságot hoztam ajándékként feleségemnek. Mikor kipakoltam, feleségem csalódottan kérdezte: – És a kisfiunknak semmit nem hoztál?

– Kisfiú? Honnan tudod, hogy az lesz? Lehet lány is, s ugyancsak furcsán mutatna rajta valami kék hacuka.

Ezzel a nyegle beszólással vérig sértettem a várandós asszonyt. Hetekbe került, míg kiengesztelődött.

Én akkor már, ha kevés is volt az alapfizetés, nem kerestem rosszul. Rengeteg külön munkát vállaltam, erre volt lehetőségünk. Vera is dolgozott, még az utolsó szombaton is bent volt a gyárban, a könyvelésen megbecsülték a munkáját. Így hát egyenesben voltunk, bár az egyszobás, fürdőszoba nélküli lakás nem ígért gondtalan éjszakákat. Mégsem aggódtunk.

Vasárnap délután volt. Vera mondta, fáradtnak érzi magát, lefeküdne. Megágyaztam. Hét óra lehetett, mikor szólt: – Béla, azt hiszem, mennünk kell!

Telefon a kórházba, hogy indulunk, s telefon taxiért. Az első taxi nem engedte beszállni feleségemet: az ő taxijában nem lesz gyermekszülés. Újra telefon, a második már gond nélkül átvitt Óbudáról Kelenföldre. Addigra Ferkó doktort értesítették. Ekkor még nem jött be, vizsgálatot kért, s csak akkor jön, ha megindul a szülés. Kérte, adják át a kagylót a várandós anyának. Megnyugtatta telefonon, ott lesz, mikor érkezik a gyermek. De addig még órák telhetnek el, a vizsgáló doktor szerint a szülés várható ideje holnap reggel.

Engem hazaküldtek. Szó sem volt akkor még apás szülésről. Külön váróban izgulhattak az apukák, akiket ugyanúgy tájékoztattak az orvosok születés várható időpontjáról. Szólunk, mihelyt megérkezik a baba.

Nem aludtam egész éjjel. Reggel telefonáltam a szerkesztőségbe, ma nem megyek be. Megértették. Tíz óra körül csengett a telefon.

– Bán úr? Itt dr Ferkó Sándor. Gratulálok, fia született. Anya és gyermeke jól van. Ezt a telefonszámot pár perce a felesége diktálta be.

Míg átértünk a taxival Kelenföldre, elmúltak a kétségeim. Mikor pedig megláttam azt a feketehajú kisfiút a gyermekszobában, soha nem tapasztalt szeretet-érzés keringett bennem.

  1. február 22-e volt.

A fénykép Béla fiam féléves korában készült, mikor rámosolyog a nagyvilágra. Vajon a világ visszamosolyog-e őreá?

Szerző: 2018. 11. 25.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló