Emberi sorsok

Szemelvények Bán Béla EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Éva esküvőjén, 1979-ben

A kép idilli. Esküvői ebéd, a menyasszony és mellette a keresztanyja, aki egyben a tanúja volt. Szépek mindketten, bár a fiam azóta is emlegeti: – …büszke voltam, mert az én édesanyám volt a legszebb az egész esküvőn. (Én nem láthattam, akkor éppen az Egyesült Államokba vetett a bal vagy a jobb sors.)

Az esküvők mindig a legünnepibb pillanatok a maguk szépségével, vidámságával. Csak éppen életünk legnagyobb részét a hétköznapok teszik ki. A Mojzes család (feleségem testvérének családja) hétköznapjait nem kísérte végig ünnepi harangzúgás. Ha valaki megírná egy kisember életét a huszadik század második felében, modellnek nyugodtan választhatná Mojzes Pál nyomdai lakatos-műszerész és családja sorsát.

Húsz évvel korábban

Mojzes Pál és Malaczkov Mária esküvője megvolt (írtam már róla), de lakásuk nem. Hozzá sem reményük, sem összeköttetésük. Szociológiailag a jobb módúakhoz tartoztak a gebenines-vendéglős nevelőapával és szakácsnő nevelőanyával, ahol a fiú (immár ifjú férj) nyomdász szakember, akiket a „munkásarisztokráciához” tartozónak tekintettek. Mindez a lakásosztogatók előtt hátránynak számított. (Tudnunk kell, hogy lebontották már akkor az Újpest kapujában, az Árpád út elején lévő vendéglőt és a kis családi házat, ahol addig laktak. Kárpótlásként id. Mojzes Pál kapott egy kifőzdét a XIII. kerületi Gogol utcában és egy kétszobás családi házat az újpesti Erzsébet utcában.)

Együtt lakott a két család, egyik az egyik, másik a másik szobában. Ide született a kis Éva, s nem tudtak mit tenni, mikor jött az éjszakai dörgedelem a másik szobából: – …hallgattassátok el azt a kölyköt, nem tudok aludni! – Vasárnaponként a konyhában volt a csattogás: – …ne vedd le a levest a tűzhelyről, vegyetek magatoknak rezsót, azon melegíts a gyermeknek a tejet. – Csak pár évig bírták. Akkor már a fiatalasszony a második kerület egyik általános iskolájában tanított. Az igazgató, bizonyos Romány Pálné, ismerte a helyzetüket. Ő szólt Marikának: új négyemeletes házak épülnek itt a közelben, alacsony beugróval éppen ilyen családoknak, mint a tietek. Elintézem, szálljatok be. 25 év hitel, másfélszobás lakás, a megtakarított pénzük majdnem kitette a beugró alsó fokát. De csak majdnem, azt az idősebb Mojzes egészítette ki. Már akkor szűk volt a lakás, amikor beköltöztek. De az övék volt, egyedül az övék. (Az OTP, a hitel lejártáig mint valódi tulajdonos legalább nem dörömbölt rájuk az éjszaka kellős közepén.) De hogy a hitelt fizetni tudják, mellékes munka után kellett nézniük.

Furcsa dolgok történtek akkor  (az 1960-70-es évek) a gyárakban, műhelyekben, kisebb-nagyobb üzemekben. Így a nyomdában is, ahol az ifjú Pál dolgozott. Egy maszek kötő megbízásából kötőgépet állítottak össze a nyomda fémműves szakemberei. Természetesen fusiban, a munkaidő végeztével, de a nyomda anyagából. A minta a régi, kisteljesítményű kötőgép volt, amiről lemondott a tulajdonos, hiszen sokkal, sokkal nagyobb megrendelései voltak. Pali vitte ki az új szerkezetet, s kérdezte a tulajt, mit csinál a régi géppel?

– Odaadnám jelképes áron, ha valaki dolgozna rajta. Még megrendelést is adnék hozzá.

Állt az alku. A másfélszobás lakás hálója egy kötőgéppel gazdagodott. Kötöttek mindketten este és éjjel, hiszen másnap menni kellett iskolába, nyomdába. De a magánvállalkozó falánk volt, sürgette az újabb, a több munkát. A törlesztést kényelmesen fizették, csak éppen aludni nem tudtak. Aztán újat, többet tudó gépet kínáltak átadásra az ügyes házaspárnak. Kapcsolatuk rábeszélte őket a többletmunkára, neki szüksége van a gépről lekerült termékre mind egy szálig. Ekkor jelentkezett Marika az iskola igazgatójánál: – Erzsike, sajnálom, el kell kérnem a munkakönyvemet.

Később mondta nekem Romány Pálné (férje már miniszter volt): – Nagyon sajnáltam a sógornődet, a leglelkiismeretesebb, legjobb pedagógusom volt.

Újabb remény csillant fel előttük. Majdnem ingyen mérnek ki telkeket Remetén, az erdő alatt. Már kezdik kiépíteni a gáz-, a vízvezetéket, viszik a villanyt, de még két hétig szántóterület, azon az áron lehet megvenni a telket. Az egyik nyomdásztárs azt mondta: neki elég lenne a fél telek is, ha lenne, aki megveszi a másik felét. Ikerházat építenek rá. Ki hagy ki ilyen lehetőséget? Az üzlet nyélbe üttetett. A tervezés költségét állták a kötésből megnövekedett jövedelemből, még úgy is, hogy az asszonynak már nem volt fizetése. Számoltak: lassan építenek, ahogy telik rá a megtakarításból. Igaz, pár évig még szenvednek a kicsi lakásban, de anyagilag nem úsznak el.

Ember tervez, a szomszéd, az ikertárs végez. Felvette a kölcsönt az OTP-től meghatározott időre. Aláírta, hogy két éven belül lakhatási engedélyt szereznek a házra, különben kamatostól és egyszerre vissza kell fizetni a felvett hitelt. Nem, nemcsak a ház egyik felének kell kész lenni, az egésznek, az ikerháznak mindenestül. Emiatt már ordítós volt a szomszédok közötti kapcsolat, de ez nem érdekelte az OTP-t. Nem tehettek egyebet, el kell adni a lakásukat, annak az árából kell felgyorsítani az építkezést. Újpestre nem mehettek, id. Mojzes Pál elzavarta nevelt fiát. A lány anyjához, Csepelre költöztek, az udvari fáskamrába. A szobába nem mehettek, ott a helyet a kötőgépek foglalták el, mert Marikának reggeltől-estig dolgozni kellett. Jött a tél, befagyott a lavorban a mosdóvíz a sufniban. Túlélték. Két éven belül kész lett a remetei ház, volt szoba, amelyik belül is vakolatlan volt, de a kerületi Tanács műszaki ellenőre éppen akkor félre nézett, s megvolt a lakhatási engedély. A lakásukat tehermentesen tudták csak eladni. Így (pénzügyi ügyeskedéssel) visszafizették az arra felvett hitelt, ezzel szinte el is tűnk az azért kapott pénz. Újabb kölcsön kellene, de egyelőre nem kapnak, megvan annak a szabálya, mennyi a kivárási idő. A kötő kisiparos munkáltatójuk készséges volt. Igaz, magasabb kamattal (nem kell azt az adóhatóságnak tudni, hiszen ez csak „ajándék”) gáláns kölcsönt adott. Ügyvédre bízta a pénzügyek kezelését, Paliék alkalmazkodtak a feltételekhez.

A Remetei ház alsó nagy szobájában még több kötőgép fért el. Az újabbak már automaták voltak, így két berendezéssel is dolgozhatott egy-egy ember. A férfi kilépett a nyomdából, illetve alkalmi szerződéssel számítottak rá, s napi 16-18 órában hajszolták a gépeket. Hitelük ugyan alig kopott, de a legmegbízhatóbb törlesztők voltak.

Egy kis bogárhátú használt Volkswagent vettek, hogy az árut szállítani tudják. Telt az idő, megnőtt a gyermek, akire kevés figyelmük maradt. Jött az esküvő, s renoméjuk miatt nem tarthatták akárhol. Divat volt akkor a körpanoráma, kibérelték hát a Budapest körszálló egyik emeletét, a násznép örömére.

Esküvő, majd bölcső, és ismét kicsi lett a remetei ház. Belső költözködés, rendbe tették az alsó sor szobáját, konyhát alkottak az addigi áruraktárból, a fiatalok az unokával ide költöztek. A gépek pedig fent bezsúfolódtak az egyik kis hálóba, de még a felnőttek saját hálójába is jutott belőlük. De hajtani kellet a gépeket és magukat, a törlesztés napja mindig rohanva érkezett.

Így telt el öt-hat év, mikor jött a tragédia. Húsvétra készültek 1987-ben. Marika gyalog vitt egy adagot a kész kötésből a megrendelőnek a Rózsadombra. S ha már itt van a Pusztaszeri út környékén be is vásárol az ünnepekre. Már mindennel kész volt, ott volt mellette a buszmegálló, hogy indul haza, mikor eszébe jutott a Kinder tojás. Ó, a játékot rejtő csokitojást mennyire szereti a kis unoka. Azt még megveszi, legyen teljes az öröm. Indult. Ha a zebrán megy át, az jókora kitérő. Nem baj, úgy sincs forgalom az úton, a kis bolt pedig éppen szemben van a másik oldalon. De széles a Pusztaszeri út, ki kell lépni, hogy gyorsan átérjen. A semmiből tűnt elő felfoghatatlan sebességgel a BMW. Az asszony érezte, előtte nem ér át, megtorpant tehát. Csakhogy az autós éppen oda igazított, hogy kikerülje a gyalogost. Totális volt az ütközés.

Még négy órán át küzdöttek az életéért – hiába.

Mojzes Pali egyedül maradt. Lányáék közben elköltöztek, az unoka leginkább náluk volt. Az özvegynek újra kellett rendezni az életét. Akkor már én is özvegy voltam, de megtanultam főzni, háztartást vezetni. Így természetes, hogy karácsonykor, más jeles ünnepen ebédvendég volt a sógor, hol unokával, később nélküle. Hiába a gyermekek nőnek, már nem a nagyapa társaságát igénylik. Szakadoznak a családi kapcsolatok, igy van, mióta világ a világ.

A kötőgépek változatlanul dolgoztak. A megrendelővel, súlyos vitája volt felesége halála után. Csökkentett megrendelést kért, mivel egyedül maradt. De az iparos a teljes árut kérte, pontos határidőre. Igazán az a hang bántotta, amivel a vita lezajlott: – Meghalt, hát meghalt. A maga baja. De én nem mondhatom azt az üzlet tulajdonosának, hogy most pulóverek helyett egy halott asszony hírét szállítom le! Oldja meg, ahogy tudja.

Eltelt az élet. Nyugdíjkorú lett özvegy Mojzes Pál, mikor a háza tehermentes lett. De dolgozott tovább. Feketén. Hogy azt a szégyenteljes összegű nyugdíjat is felvehesse, amiért egész életében dolgozott. Maga tehet róla, hogy csak ennyi: minimál bérre jelentette be magát.

Nem az akarat, hanem roppanó gerince parancsolta ki a kötőgép elől. Csakhogy így nem tudja fenntartani a házát. A lánya már rég máshol él, az unoka is vele, őt is ritkán látja. Csak mostanában gyakrabban. Kérdezik: – Mikor juthatunk hozzá az anyai örökséghez, szükség lenne rá.

Egyenes az út a remetei nyugdíjas otthonig. A ház árának felével rendelkezik. Számolnak. Ennyi a pénz? Ebből, s ha azt a kevés nyugdíjat is hozzáteszik tíz évig étkezhet, alhat itt. Nyugdíjának 20 százalékával szabadon rendelkezik.

Telefonon beszélgetünk. Én hívom. Nem panaszkodik. Hozzánk el nem tud jönni, lábai nem bírják már. Elég az a pár lépés, amit a nyugdíjas ház udvarán megtehet. A kaja már elég, évek alatt a kevéshez igazodott a gyomra. Nem merem neki mondani, mézes kacsa volt nálunk az ünnepi ebéd, amit valamikor annyira szeretett.

Ritkán telefonálunk, mindenkinek megvan a maga elfoglaltsága. Mikor utoljára hívom, elkeseredett a hangja.

– Tudod, másfél év múlva letelik a tíz év, amire be vagyok fizetve. Az orvos nem bíztat, az mondja, még lehet akár húsz évem is. Csak a gerincemmel van baj, a szívemmel nincs. Hova megyek, mondd, hova megyek másfél év múlva?

Elcsuklik a hangja. Nem tudok segíteni.

Egy év múlva, 2013-ban megjelent második könyvem, a Szabálytalan életrajz. Feleségem életét (és halálát) mondtam el benne, s egyik jelentős szereplője volt maga Mojzes Pali, a testvér. Hívom, hogy megkérdezzem, mikor vihetem a könyvet. A telefon nem él. Hol találhatom? Hiszen még nem telt el a tíz év. Akkor jutott eszembe a Facebook. Hátha a lány fenn van? Keresem, találom. Üzenek, telefonszámot kérek, s kapok.

– Halló, Éva? – bemutatkozom.

– Hát maga hol volt eddig? ­– Megdöbbenek. Én hol voltam? Nyelek egy nagyot.

– Apád?

– Anyám mellett nyugszik. Elhoztuk anyát is a temetőből, nem bírjuk fizetni.

Hogyan… Kérdezném tovább, de bontotta a vonalat.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése