Márpedig itt söröző lesz!

Szemelvények Bán Béla EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

A söröző nyitás előtt

– Márpedig itt söröző lesz!

Ezt találta mondani Szadi (született Bollok József), társunkká szegődött barát és befektető. Fiammal nyalogattunk még sebeinket, mikor 1989 karácsonyára „kiárusítottuk” a feleségemtől örökölt trafikot. Addigra összeomlott a könyvpiac (az utca tele volt könyvárussal, akik közvetlenül a nyomdából hozták a könyvet), a többi ajándéktárgy belopakodott az állami dohányboltokba is, megkopott a Fő téri kis trafik varázsa. Menekültünk, mielőtt veszteség termelődött volna.

Barátunk tanúja volt lépéseinknek és tanácstalanságunknak is. Mi legyen ezután? Kár lenne itt hagyni ezt a 26 négyzetméteres bérleményt, ami már a fiam nevén volt.

– Söröző lesz, egy jó kis kulturált kocsma. Ti adjátok a helyet, én hozom a pénzt. Fifti-fifti!

Kételkedtem. Amúgy is menekültem minden új elől.

De Szadi nem tágított.

–  Márpedig itt söröző lesz. Én dolgoztam kocsmában. Kezdődik a csapolt sör kultusza. Béla bátyám, a te dolgod felkutatni a sörgyárhoz vezető utat.

De mennyi más dolgunk volt még ezen kívül is. Január közepe volt, 1990-ben.

– Jövő héten hozom a mérnököt, készítse el a terveket. Két WC (férfi, női), kézi raktár, Kiszolgálópult, könyöklők, bokszok. Addig takarítsátok el ezt a romot.

Jaj! Még hogy romok. Ez egy polcrendszer. Hátul pedig két Salgó állvány, felmegy a plafonig.

Nem volt nekem már munkám a Rádióban, csak beosztásom. Nyugodtan eljöhettem több napra is, hiszen (kötetlen munkaidő) 32 év alatt ledolgoztam én többszáz napot külön juttatás nélkül.

Nekiláttunk Béla fiammal a bontásnak. Vittük a szerszámot, még a kisbaltát is. Finoman, csavarhúzóval, vésővel, kiskalapáccsal ütögettem az egyik polc végoldalát.

– Ne szarozz már, apám! Így a jövő évet is itt töltjük. – Ezzel Béla a kisbaltával rásóz egyet a deszkára, a furnérral bevont préselt lemez engedelmesen reped, szakad, törik, csúsznak ki a rögzítés nélküli polcok. Ez így csakugyan hatékony.

Kívülről verik ránk az ajtót. Nyitom, a szomszéd asszony, Pipics Mária.

– Mi folyik itt ilyen iszonytató zajjal?

– Rombolás – mondja Béla –, tetszik látni.

Rövid vita, egyezség nincs. Eddig sem volt, vélhetően sohasem lesz.

Másnap már vittünk ki mindent Pomázra. Kálmán, a fuvaros törzsvendég volt a trafikban.

Beadtam az engedélyezési tervet a rajzzal együtt az illetékes hatóságoknak. A Köjál egyszerűnek tűnt, Muszkás Marika törzsvendég volt feleségemnél. Nagyon jókat beszélgettek. Egy hét múlva már üzent is, menjek be hozzá. Rohantam boldogan. Tíz perc múlva reményvesztetten vánszorogtam ki.

– Ezt nem engedélyezem. Három WC kell, férfi, női és egy a személyzetnek. Ez nem kézi raktár, ez egy lyuk. Egy söröshordót sem tudnak betenni. Raktár nélkül nincs „kereskedelmi egység”. S csak mondom, ha rajtam múlik, itt sohasem lesz söröző.

Ez utolsó mondata számomra biztató volt. Mert ha ezt kijelentette, ő véglegesen döntött, tehát felesleges a fellebbezéssel hozzá fordulni. Gyerünk a főorvoshoz!

De raktár ügyben igaza volt. Nem gondoltuk azt mi végig. A bolttérben nem tárolhatunk mindent, amúgy is mindössze 16 négyzetméter, pulttal együtt. Minek a sör, ha a vendég nem fér be?

Bizony, jól jött akkor a kis üzletben megszerzett kapcsolati tőke. S az, hogy alapvetően szerettek bennünket, s nem feltételezték, hogy késdobáló lesz ez az átalakuló intézmény. A tanácsháza gondnoka jött a segítségünkre. Több lehetőséget kínált, de egy maradt életben. Szemben a kocsmával a ház mellékbejárata. Ott vezet le a lépcső a pincébe. A lépcső alja és mellette félszobányi helyiség használaton kívül. Az ajtaját kell megreparálni, és ki kell takarítani. Megfogtuk az isten lábát, szerencsénk volt. Büszkén vittem az átdogozott tervet a Köjál vezetőjéhez. – Itt a harmadik WC, a kis kézi raktár helyén. Nincs már rá szükség, van nekünk igazi raktárunk, a tanácsháza pincéjében.

Nem szaporítom a szót, március végén kezünkben volt az engedély. Elkezdtük az építkezést, jött az asztalos a pultot,a bokszokat, a könyöklőket csinálni. Két kőműves a falat rakta hátul, Ismerős mérnök készítette el a villamossági tervrajzot (ezt is engedélyeztetni kellett az Elektromos Művekkel), haladt a vízszerelés, utána a vakolás. Számoltunk: május elseje a nyitási határidő.

Egyet nem vettünk figyelembe: a műemlékvédelem követelményeit. Hiszen a főváros védett területén létezünk. Nem úgy van az, hogy hipp-hopp nyitunk egy kocsmát. És ha ez nem egyezik a műemlékvédelem érdekeivel? Akkor mi van? He…?

– Tekintsétek ideiglenesnek az engedély!

Ebben az országban nincs olyan nagykapu, ahol ne lenne mellette egy kiskapu. A műemlékvédőshöz nem fordulhattam. Még a trafik cégére ügyében a feleségem csúnyán összeveszett vele, kapcsolatunk azóta sem lett melegebb. (Mint később kiderült, ő ragaszkodott ehhez az engedélyhez, senkinek eszébe nem jutott volna.) Súgta nekem a tanács egyik osztályvezetője: ha a Fővárosi Tanács kulturális osztálya kiad egy nyilatkozatot, hogy a létesítmény műemléki érdekeket nem sért (mivel a Fő téren minden mozdulatban ő is érdekelt), akkor nem kell engedély. Mondom Szadinak: – Menjünk be a Városházára! – Az egyik osztályvezető nemrég került oda a Rádiótól. Ismertetem is. Telefon, fogad. Időben ott vagyunk. Megismert. Előadjuk a témát. Bocsánatot kér, de nem ismer még minden rendelkezést. Csóválja a fejét. Ilyen marhaságot… Telefonál egyik beosztottjának. Halljuk, hogy mondja: – Légy szíves akkor lediktálni a nyilatkozatot a titkárnőmnek. Most!

Már majdnem kész vagyunk. Szólnak a műszaki osztálytól: fényképet kell benyújtani arról, hogy milyen lesz a terasz. Addig nem írják alá az engedélyt. Ekkor készültek ezek a képek, hivatalos fotós által. (EXTRA06634 NNNBA).

Miközben rendezgetünk, kicsomagoljuk a bárszékeket, megpróbálunk összeszerelni egy sátrat (nem kellett végül, ide alkalmatlan volt), megjelenik egy nagy dohányos vendégünk a boldogult trafikból.

– Béla bácsi, mi lesz itt?

– Söröző.

– Még egy kocsma? Minek, nincs elég a környéken?

– Ehhez hasonló nincs.

– De kocsma. Hogy viseled ezt a könyvek után? – kérdezi Hável Pista.

– A lelkem békéjéért én felelek Pistám. Aki ide jön inni, az meg a magáéért. – Pista megvívta harcát a lelkiismeretével. Meg a feleségével.

Eljött a nyitás reggele. Izgalommal készültünk. Tele volt a hűtő üveges sörrel, csapoltat még nem tudott adni a sörgyár. Majd egy hét múlva. A két ajtószárny csukva, így nem vettük észre, hogy kilenc órakor megjelent az első vendég, Csíkhelyi Béla, fiam egyik barátja. Percek múlva már sort alakítottak a várakozók. Szadival elosztottuk a feladatokat: ő lesz a placcon, én a pultban. Fél tíz lehetett, dörömbölnek az ajtón. Megnyitom, a fiam, Béla tört át a tömegen.

– A francba, miért nem nyitjátok ki az ajtót?

– Tízkor van nyitás – mondom.

– Ki nem tesz rá, mikor tele az utca. – Ő csak tudja, a jogi egyetemre jár.

Nyílik az ajtó, indul a menet. Nincs megállás órákon át. Istenem, miért kellett bezárni a trafikot? Ott még beszélgetésre is jutott idő.

Éppen csendesedik a roham, mikor a pult elé áll a szomszédos Postakocsi étterem tulajdonos vezetője Juhos István. Szétnéz. Nem látok érzelmet az arcán. Provokálom, biztos látja büszkeségemet. Nagyhírű vendéglős, adok a véleményére. Rándít egyet a vállán:

– Ez csak bútor, ez nem számít. Csak az számít, hogy hideg-e a sör?!

Most már tudom, igaza volt.

Szerző: 2019. 02. 24.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése