Akik a házasságig táncolták magukat

Szemelvények Bán Béla nemrég megjelent  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Szamoskéren a nagymama

1964 nyarán vendég érkezett a távoli Szatmár megye Szamoskér községébe, Bán János portájára. Egy idős hölgy, a messzi távolból, egy másik országból, amely nem volt ezer évig másik, de a XX. század emberei azzá tették. De hogy messzire volt, az bizonyos. Távoli családtag, nem született, fogadott családtag: Bán János egyik menyének nagymamája.

A feleségemet 1956 tavaszán ismertem meg, s őszén voltam bátor közelebb lépni hozzá. Édesanyjával ugyanez év októberének végén, egy fővárosi kórház onkológiai osztályán találkoztam, egy beteglátogatáson. A harmadik ember, akit a nagy családból megismerhettem: a nagymama volt. 1957. augusztus 23-án, este a szlovákiai Tornóc nevű nagyközségben, a Vág partján álló kicsi családi házban. Bár szomorú volt az alkalom, feleségem anyja az első szobában volt kiterítve, de a nagymama a legmelegebb szeretettel fogadott családjának tagjai közé.

Ő volt özvegy Koczmann Ferencné, született Janiga Veronika. Születtek mindketten Tornócon, házasodtak és éltek Tornócon a nagy magyar Monarchiában. A férfi német volt, az asszony tót (bár itt lenézőnek tartották ezt, s inkább szlováknak nevezték magukat), így hát természetes volt, hogy mind a hat gyermeküket magyarnak keresztelték. Közülük, második szülött volt anyósom, Koczmann Mária, akit 1957-ben, 38 évesen, másnap temettünk.

A nagymama (még Janiga Veronika korában) bejárta a környéket, mint konyhai kisegítő, jómódú embereknél. Cselédnek sehova nem szegődött el, vagy mert nem akarta lekötni magát, vagy mert nem is hívták. Pestre ment volna, az volt a nincstelen lányok csimborasszója. Egyszer majdnem ment, ha nem is nagy urakhoz (oda csak ajánlással, kaucióval és olykor szerelemmel lehetett bekerülni), csak egy kereskedőhöz, ahol a konyha mellett, a cselédbejáróban volt a lány ágya. Ám mikor megtudták, hogy ő született Janiga, azonnal nemet mondtak: tót lány ide nem kell, mi magyar ennivalót eszünk. Így hát maradt szülőfalujában, s sétált reggelente át Tardoskeddre vagy Jatóra, ahol éppen beteg volt vagy gyermeket szült a cseléd.

Egyszer aztán bál volt a faluban. Ahogy ült a fal mellett a lócán, elsötétedett előtte a világ. Egy óriás állt előtte, eltakarta a nagy petróleumlámpa fényét. Emelte a fejét fel, egyre feljebb, de még mindig csak a gigáját látta. Milyen ember ez? Nem kérdezhetett, mert az már emelte magához, a két méteres óriás a 140 centis törékeny kislányt. Mentek táncolni. A házasságig táncolták magukat. Másnap megkérte a kezét. Mielőtt igent mondott volna, elvitte magával az otthonába. A Vág-parti kis házba, ahol azért volt a nagy mellett egy kicsi szoba is, falatnyi kamara, az istállóban két erős ló, az udvaron két szekér, egy hagyományos meg egy stráf, a szállításhoz. Egy tehénke és sok aprójószág.

– Lesz mit enni a sok gyerekeknek, mert az lesz sok, ugye?

– Mit akarsz te Ferkó sok gyereket. Látom, csak hunyorogsz, nem is látsz. Nem látod, milyen pici vagyok.

– Hát a hályog csakugyan bántja a szemem, de nem azzal csináljuk a gyerekeket. És ne félj, nem egyszerre, tudod te azt sorban is.

És csakugyan jöttek a gyerekek sorban. Öt lány egymás után. Veronika asszony le is mondott arról, hogy neki fia lesz. S míg ezen töprengett, már ismét teherben volt. Megszületett Misike. De nagy volt a boldogság. Ami 12 évig tartott. Mert Misike rohant a növésben, nem lehetett csillapítani a szervezetet, rohant, hogy mielőbb elérje az édesapját. Már majdnem utolérte, mikor felbukott. Azt hitték, játszik, pedig dehogy is. Mire odaértek meg volt halva. A teste a húsz éveseké volt, majdnem két méteres magassággal, de a szíve maradt a 4 éves gyermekek szintjén. Ezt állapította meg Kaszás doktor úr, akinél eltöltött az anya cselédként valamikor régen néhány hetet.

A lányok felnőttek, férjhez mentek, gyermeket szültek. Egy-egy unoka mindig volt a nagymama gondjai alatt. Így Vera, a Mariska lánya (a feleségem), akit hat éves koráig nevelt. Nem vihette magával az anya Galántára a Stern urasághoz, ahol azok háztartását vezette.

Az öt lányból kettőt ő temetett, három őt temette. De még vidáman élt, mikor 1964-ben áthoztuk Budapestre, fiatalkori vágyainak városába. Végig is nézett mindent, ami látható, napokig barangoltunk a belváros, majd Buda központjában, s mi hamarabb elfáradtunk, mint ő. Amikor hazamentünk, leült a fotelba, szemben a televízióval. Mi pedig gyorsan vacsorát készítettünk. Egyszer bemegyek, sötét van a szobában, elaludt a nagymama? Nem, nem nézett élénken előre.

– Mit néz ebben a sötétben nagymama?

– Hát a televíziót.

– De be sincs kapcsolva.

– Akkor a műsort nézném és nem a televíziót.

Mindig, mindenre volt válasza. Olyan, ami után csak mosolyogni lehetett.

Egyszer csak azon a nyáron felszedelőzködtünk és elutaztunk Szamoskérre. Boldog ismerkedés volt. A két öreg, nagymama és az édesapám csak éppen hogy nem voltak egyidősek. Úgy múlt el az ott töltött három nap, hogy ki se beszélték magukat. Hazaindulva sírva búcsúzott egymástól a két öreg. Mint akik gyermekkoruktól ismerik egymást.

A vidám találkozást örökítette meg ez a kép ott lent, közvetlenül a Szamos partján, öreg életem egyik legkedvesebbje.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése