Akik a házasságig táncolták magukat

Szemelvények Bán Béla nemrég megjelent  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Szamoskéren a nagymama

1964 nyarán vendég érkezett a távoli Szatmár megye Szamoskér községébe, Bán János portájára. Egy idős hölgy, a messzi távolból, egy másik országból, amely nem volt ezer évig másik, de a XX. század emberei azzá tették. De hogy messzire volt, az bizonyos. Távoli családtag, nem született, fogadott családtag: Bán János egyik menyének nagymamája.

A feleségemet 1956 tavaszán ismertem meg, s őszén voltam bátor közelebb lépni hozzá. Édesanyjával ugyanez év októberének végén, egy fővárosi kórház onkológiai osztályán találkoztam, egy beteglátogatáson. A harmadik ember, akit a nagy családból megismerhettem: a nagymama volt. 1957. augusztus 23-án, este a szlovákiai Tornóc nevű nagyközségben, a Vág partján álló kicsi családi házban. Bár szomorú volt az alkalom, feleségem anyja az első szobában volt kiterítve, de a nagymama a legmelegebb szeretettel fogadott családjának tagjai közé.

Ő volt özvegy Koczmann Ferencné, született Janiga Veronika. Születtek mindketten Tornócon, házasodtak és éltek Tornócon a nagy magyar Monarchiában. A férfi német volt, az asszony tót (bár itt lenézőnek tartották ezt, s inkább szlováknak nevezték magukat), így hát természetes volt, hogy mind a hat gyermeküket magyarnak keresztelték. Közülük, második szülött volt anyósom, Koczmann Mária, akit 1957-ben, 38 évesen, másnap temettünk.

A nagymama (még Janiga Veronika korában) bejárta a környéket, mint konyhai kisegítő, jómódú embereknél. Cselédnek sehova nem szegődött el, vagy mert nem akarta lekötni magát, vagy mert nem is hívták. Pestre ment volna, az volt a nincstelen lányok csimborasszója. Egyszer majdnem ment, ha nem is nagy urakhoz (oda csak ajánlással, kaucióval és olykor szerelemmel lehetett bekerülni), csak egy kereskedőhöz, ahol a konyha mellett, a cselédbejáróban volt a lány ágya. Ám mikor megtudták, hogy ő született Janiga, azonnal nemet mondtak: tót lány ide nem kell, mi magyar ennivalót eszünk. Így hát maradt szülőfalujában, s sétált reggelente át Tardoskeddre vagy Jatóra, ahol éppen beteg volt vagy gyermeket szült a cseléd.

Egyszer aztán bál volt a faluban. Ahogy ült a fal mellett a lócán, elsötétedett előtte a világ. Egy óriás állt előtte, eltakarta a nagy petróleumlámpa fényét. Emelte a fejét fel, egyre feljebb, de még mindig csak a gigáját látta. Milyen ember ez? Nem kérdezhetett, mert az már emelte magához, a két méteres óriás a 140 centis törékeny kislányt. Mentek táncolni. A házasságig táncolták magukat. Másnap megkérte a kezét. Mielőtt igent mondott volna, elvitte magával az otthonába. A Vág-parti kis házba, ahol azért volt a nagy mellett egy kicsi szoba is, falatnyi kamara, az istállóban két erős ló, az udvaron két szekér, egy hagyományos meg egy stráf, a szállításhoz. Egy tehénke és sok aprójószág.

– Lesz mit enni a sok gyerekeknek, mert az lesz sok, ugye?

– Mit akarsz te Ferkó sok gyereket. Látom, csak hunyorogsz, nem is látsz. Nem látod, milyen pici vagyok.

– Hát a hályog csakugyan bántja a szemem, de nem azzal csináljuk a gyerekeket. És ne félj, nem egyszerre, tudod te azt sorban is.

És csakugyan jöttek a gyerekek sorban. Öt lány egymás után. Veronika asszony le is mondott arról, hogy neki fia lesz. S míg ezen töprengett, már ismét teherben volt. Megszületett Misike. De nagy volt a boldogság. Ami 12 évig tartott. Mert Misike rohant a növésben, nem lehetett csillapítani a szervezetet, rohant, hogy mielőbb elérje az édesapját. Már majdnem utolérte, mikor felbukott. Azt hitték, játszik, pedig dehogy is. Mire odaértek meg volt halva. A teste a húsz éveseké volt, majdnem két méteres magassággal, de a szíve maradt a 4 éves gyermekek szintjén. Ezt állapította meg Kaszás doktor úr, akinél eltöltött az anya cselédként valamikor régen néhány hetet.

A lányok felnőttek, férjhez mentek, gyermeket szültek. Egy-egy unoka mindig volt a nagymama gondjai alatt. Így Vera, a Mariska lánya (a feleségem), akit hat éves koráig nevelt. Nem vihette magával az anya Galántára a Stern urasághoz, ahol azok háztartását vezette.

Az öt lányból kettőt ő temetett, három őt temette. De még vidáman élt, mikor 1964-ben áthoztuk Budapestre, fiatalkori vágyainak városába. Végig is nézett mindent, ami látható, napokig barangoltunk a belváros, majd Buda központjában, s mi hamarabb elfáradtunk, mint ő. Amikor hazamentünk, leült a fotelba, szemben a televízióval. Mi pedig gyorsan vacsorát készítettünk. Egyszer bemegyek, sötét van a szobában, elaludt a nagymama? Nem, nem nézett élénken előre.

– Mit néz ebben a sötétben nagymama?

– Hát a televíziót.

– De be sincs kapcsolva.

– Akkor a műsort nézném és nem a televíziót.

Mindig, mindenre volt válasza. Olyan, ami után csak mosolyogni lehetett.

Egyszer csak azon a nyáron felszedelőzködtünk és elutaztunk Szamoskérre. Boldog ismerkedés volt. A két öreg, nagymama és az édesapám csak éppen hogy nem voltak egyidősek. Úgy múlt el az ott töltött három nap, hogy ki se beszélték magukat. Hazaindulva sírva búcsúzott egymástól a két öreg. Mint akik gyermekkoruktól ismerik egymást.

A vidám találkozást örökítette meg ez a kép ott lent, közvetlenül a Szamos partján, öreg életem egyik legkedvesebbje.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése