Élettörténet, halk, elcsukló hangon

Szemelvények Bán Béla nemrég megjelent  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

A fokos

Az írás nem arról szól, ami a képen elsődlegesen látható. Nem feleségemről (csak részben) és nem kisfiamról.

Nem mindig voltunk mink, ott a Rádiónál jó gyerekek. Bizony, olykor rosszalkodtunk. Hajtott bennünket is a világ megismerésének szenvedélye. Különösen, ha az a világ itt volt, tőlünk elérhető távolságban, városainak magyar neve (is) volt, de közöttünk húzódott egy államhatár. Érsekújvár, Galánta, Nyitra, Trencsén mind olyan szép volt képzeletünkben, amilyen szépséges város talán nincs is.

1964-ben volt. Egyik fiatal gépkocsivezetővel voltam riportúton Győr megyében. Lent voltunk a Duna partján, odaát az már Szlovákia.

– Én még nem jártam arra – mondta Németh Jancsi. – Jaj, de jó lenne egyszer látni. Felmenni a hegyekbe. Legalább valahova.

Magam rendszeresen jártam feleségem rokonaihoz, de csak itt, a Budapest-Pozsony vasúti fővonal környékén.

– Menjünk át a hétvégén – mondom.  Szombat-vasárnapra kiíratom a kocsit Rajkára. Riportot készíteni mindenhol lehet. Visszük a feleségeket is. (Kisspista Istvánnal és Csorián Gábor gépkocsivezetővel voltunk már odaát Komárnóban, nyugodtan ki és beengedtek a határőrök.)

Nem jelentettük be, hova is megyünk. (Bűntettünk rég elévült már.)

A rokonoknál aludtunk (Érsekújvár, Galánta, Pozsony meglátogatása után), vasárnap pedig Nagyszombat, Pöstyén, Trencsén volt az útirány.

Már megnéztük a várat, dél el is múlt, a fő téren kerestünk egy éttermet, ott már akkor is olcsón meg lehetett ebédelni. Amint beszélgetünk – magyar szót egyébként ott aznap még nem hallottunk–, megszólít bennünket egy idős, nyolcvan körüli férfi:

– Önök magyarok?

– Igen, azok vagyunk.

– Honnan?

– Budapestről.

A bácsinak elhomályosodott a szeme. Megölelt sorban valamennyiünket, s halkan mondta, vagy inkább lehelte:

– A szülővárosom.

Mikor megtudta, hogy éttermet keresünk, már karolt is az asszonyokba, és vezetett be az elegáns étterembe. Mielőtt szólhattunk volna, közölte: semmi tiltakozás, most itt az ő vendégei vagyunk. És ne az étlap alján keresgéljünk, a jó falatok kínálata az ételsor elején van.

Élettörténet, halk, olykor elcsukló hangon.

Budán született a Várhegy alatt, jómódú családban. 1880-ban már nagy Budapesten. Jogot tanult szülővárosában, de a diploma előtt elvégzett még egy szemesztert Pozsonyban, mivel a Magyarországban élő nemzetiségek jogairól, illetve jogtalanságáról írta diplomamunkáját. Ennek kapcsán került Trencsénbe. A város jegyzője volt, mikor ránk zuhant Trianon. Egyetlen magyar hivatalnok volt a városnál és a városban, akit megtartottak. A húszas évek végén aztán ő lett Trencsén főjegyzője.

Ma már egyedül él, gyermekei nem voltak, feleségét nemrég eltemette. Minden nap eljön a szomszédos házból – mutatta az erkélyét is, az étteremből ráláttunk –, és lesi a magyar szót. Itt szinte már nem talál olyan embert, akivel anyanyelvén beszélni tudna.

Kérte, meséljünk a városról, a Dunáról, ő még abban fürdött nyaranként gyermekkorában a nagy „ficfák” alatt hűsölt két úszás között. Ha nem volt pénze, hogy átkeljen a hídon, átúszott. Akkor épült a Sugár út, a Duna-parti nagy házak és sok minden más.

Nem, nem járt otthon a háború óta. Nem, nem a mostani, az első nagy háború óta. Ezért is jelent neki ünnepnapot, ha budapestiekkel találkozik.

– Nagyon szépen beszél magyarul.

– Hallgatom a rádiót. Csodálatos módon ide bejön a Kossuth.

– Mi meg ott dolgozunk.

Felcsillan a szeme. S mikor megtudja, hogy ki vagyok, felkiáltva ismétli meg a nevem. Ő ismer engem, hallgatja a Falurádiót minden reggel. Hát nemcsak a hazáját küldjük el neki naponta, magunk is eljövünk hozzá!

Feláll. Italt rendel, el ne menjünk, míg vissza nem jön. Pár perc és megjelenik két fokossal.

– Sétafokos vagy inkább hegymászó, hiszen szöges a vége. Egy barátom készíti, én pedig megfaragom. Ez az én ajándékom a két gyönyörű hölgynek. S ez értéktelen ahhoz az ajándékhoz képest, amit én kaptam tőletek. (Boldoggá tesz a tegezése.)

Már csak ez a tökéletlen kép maradt erről a napról emlékül. És szívünkben az emlék egy valaha élt magyar emberről.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése