Boncolás nem szükséges

Szemelvények Bán Béla készülő  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

A temetés

Pontosan egy héttel Mojzes Vera és Bán Béla esküvője után, 1957. június 22-én mentőautó jelent meg a Jókai tér 1. számú ház előtt. Vera gyorsan a mentősök elé sietett. Hordágyra tették a beteg asszonyt, aki egy hosszú tekintettel búcsúzott el élete egy szeletének helyszínétől, a szedett-vetett bútorokkal berendezett lakástól, amiért öt évig dolgozott, hogy meg tudjanak fizetni mindenkit, aki képes volt lakássá minősíteni az egykori üzlethelyiséget és aki kész volt kiutalni azt számukra. Nem volt idő nosztalgiázni, már tolták is rá a fekvőhordágyat az állványra a kisbuszban. A mellette lévő ülőhelyen helyezkedett el a lánya, Vera, aki végigkíséri az utazáson és hátralévő életén.

Csehszlovákiában élő testvére, Paula rendezte el a hivatalosságokat, hogy a beteg hazatérhessen szülőföldjére, ami még magyar volt, mikor megszületett, de mostanra (másodszor is) szlovákká lett.

A szobi vasúti híd tövénél állt meg a magyar mentőautó. Szlovák kollégái már integettek is a túloldalról, s indultak fel a hídra. A magyarok szintén, nyomukban Vera. Középen, a képzeletbeli határnál egymás mellé tették a hordágyakat, gondosan átemelték a beteget, csupán addig maradtak, amíg a magyar mentősök átadták a papírokat, benne mindent, ami a betegségre vonatkozik. És főleg a gyógyszerlistát, amit államközi egyezmény szabályoz, s amire Paula bő egy hónapot várt. Odaát leértek a hídról, Paula köszöntötte őket. Aztán indultak Vágselyére, ahol külön szobában tudják elhelyezni a beteget és kísérőjét. Nagy a pályamesteri lakás.

Elhelyezkedtek, és elkezdődött a borzalom 53 napja. Aki ápolt  már el a végsőkig az életet – az utolsó néhány napban ugyan már tudatlanul – szorító rákos beteget, az tudja, csak az ismerheti, min ment keresztül beteg és ápolója. 53 nap után kapott kegyelmet a beteg asszony. Hajnal volt, mikor a mellette lévő ágyban zilálva, levegőt keresve megemelkedett a beteg, majd visszahanyatlott. Mire lánya kiugrott az ágyból, azt megkerülve anyja mellé állt, hogy segítsen, Koczmann Mária, egykori Mojzes Jánosné, majd, mindaddig a napig Szabó Pálné halott volt.

Jöttek a mosdató, öltöztető asszonyok falusi szokás szerint. Elvégezték dolgukat. A koporsót már napokkal előbb leszállították, elővették a raktárból, elkészítették a halott végső nyughelyét. Mire az orvos jelentésére („Boncolás nem szükséges”) jött a halottszállító autó, már a koporsót tették fel rá, hogy átvigye a szomszédos községbe, Tornócra. A szülőház első szobájában ravatalozták fel.

Eközben Vera táviratozott nekem, amit aznap délután megkaptam. Indultam a Nyugatiba, megvettem a jegyet (az útlevelet közben beszereztem), s másnap indultam a határon túlra.

Meggyötört fiatalasszony fogadott. Összefüggően nem tudott beszélni, fulladozott a könnyektől. Nem kérdeztem, rá bíztam. Csak később állt össze az az 53 nap. Különösen az utolsó három hét, mikor naponta három morfiumadag sem takarta el a haldokló mérhetetlen fájdalmát. Mivel azonban a helyi körorvos, Zimmermann doktor napközben nem mehetett hozzájuk – minden szabályt felrúgva –, lányának kellett vénásan beadni a morfiumot.

A temetés rendben lezajlott. A kép a tornóci faluvégén álló kicsi ház udvarán készült, itt ravatalozták fel, itt búcsúztatta a helyi plébános, s az ő vezetésével vonult a gyászmenet a temetőig.

Vera a szertartás közben, a temetőben vesztette el józan tudatát. Akkor gyűlt össze az elmúlt néhány hónap testet-lelket tipró megpróbáltatása. Ha nem fogom erősen, ha nem állok mellette, a sírgödörbe lép. Órákkal később tért magához, mikor már a temetés költségeinek megosztásról folyt a vita a szomszédos város, Vágselye pályamesteri lakásában, ahol a szerény halotti tort tartották a nagymama, valamint a testvérek és családjuk jelenlétében.

Csak szeptember elején jöttünk haza Budapestre, hogy itt legyek az utolsó egyetemi évem kezdetén.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése