Kocsmai játékok

Szemelvények Bán Béla EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Úgy hiszem, maga a kocsma volt számomra játék. Öreg fejjel lettem rádiós újságíróból kocsmai csapos és mindenes. Ötvenhat éves voltam már, s tudomásul vettem, hogy szolgálója vagyok a húszéveseknek (is), fiam népes korosztályának. A mindenáron való jövedelemszerzés, a sarokház szerzés kényszere nem nyomasztott, élni és élni hagyni. Így hát könnyen tudomásul vettem, hogy ha nyerni akarok, áldozni kell, ami némi veszteséggel jár. Ha minden nap friss, tiszta sört akarok mérni, akkor estenként le kell venni a fejet a hordóról, rácsatlakoztatni a vízcsapra, és átmosni a csőrendszert, az éjszaka folyamán ne üljön meg benne a sör, s ne rakódjon le a csőben az oda nem való anyag. Csakhogy ez esti lecsapoláskor és reggel felcsapoláskor is két-két korsó sör a veszteség. Az a hordó tartalmának 4 százaléka. A fene se számolta akkor. De ezzel elkezdődött a játék: ki kapja ingyen a lecsapolás utáni sört. Reggel pedig jött a sok kocsmában számon tartott törzsvendég: – Béla bácsi, megvan még a felcsapoláskor kihabzott, első korsók egyike? Éppen az ilyen, szénsav nélküli sör teszi rendbe reggelente a gyomromat.

Játék volt, de nem vetélkedő a pénzgyűjtés. Kalevi Kuczka, magyar-finn állampolgár szögezte fel az első idegen pénzt, finn márkát a pult fölötti koronára. Kalevi hosszabb időt töltött itthon, az átváltott forintja elfogyott már, de még benézett hozzánk egy pofa sörre.

– Béla bácsi, nincs forintom, elfogadsz finn márkát?

– Mi csináljak vele?

– Rakd fel oda a magasba, hadd lássák a vendégek, hogy külföldiek is járnak ezen a nemes helyen.

Az érv meggyőző volt. Az összes többi pénz már nem sörért ment, hanem jópofaságból. NDK márka követte, majd mindjárt mellé került az NSZK-ban használatos papírpénz is, lévén a söröző német-német találkozó helyszíne is volt 1990-ben. Ma már füst barnította, megkeményedett papírdarabok azok csupán, ha leveszed, eltörik a kezedben. De ott vannak, régi játékok emlékeként. Így kerültek fel a falra a fényképek is. Az hiszem, én voltam az első, aki ott találtam magam a falon. Mivel szokatlan volt egy élemedett korú kopasz csapos, fehér ingben, fekete csokornyakkendővel. Ma már a kocsma egyik falát a vendégek által hozott fényképrengeteg borítja.

Voltak aztán a komolyabb játékok. A szellemi vetélkedők: csapatok alakultak, kvíz kérdések születtek, és sörbérlet volt a nyeremény. Mint a főzőverseny győztesének. Az ételt mindenki otthon főzte meg, volt, aki Kispestről, Gyálról vagy Pomázról hozta magával, és a szomszédos Pizzériában melegítette meg. Tele volt ilyenkor a kocsma, különleges alkalom, hogy enni is lehetett – ingyen. Farsangkor jelmezversenyt rendeztünk. Célzatos beöltözés. Utánozni kellett valakit a személyzet vagy a törzsvendégek közül. Legemlékezetesebb talán a fuvaros megszemélyesítője volt (a mai kocsmáros, Palika), kezében sámli nagyságú mobiltelefonnal.

A játék része volt a mellékelt fénykép is. A személyzet két tagjának jutott eszébe, hogy meg kellene örökíteni az óbudai Don Corleonét. Jerabek Csaba mindjárt jelentkezett: profi gépe van, maga is profi fotós, elkészíti a felvételeket. Előhoztuk a Laktanya utca 1. szám alól egyik törzsvendégünk eredeti Chevroletjét, a kocsma elé állítottuk. Az öreg kocsmáros pedig beöltözött, úgy, ahogy elképzelte a maffiavezért, mellé a két alkalmazott, Csaba és Oszi, kattant a gép, és három változat készült a Fő téri klánfőnökről és védőiről.

A kocsma gyermekkora volt. A gyermek pedig játszik, szeret játszani. Ma is játszanak persze a kocsmárosok. Leginkább a fennmaradásért.

Szerző: 2019. 03. 03.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló