Kocsis István

Vállalkozó

Szuhafő

Igazi varázslat történt egy kis gömöri zsákfaluban, hiszen a kihalás felé sodródó településen megélénkült az élet. A község szülötte, Kocsis István – miután a fővárosban alapított Kocsisgép Kft. nevű cégével megalapozta anyagi helyzetét – visszatért Szuhafőre és ott is vállalkozásba kezdett. A szisztematikus építkezés eredményeként ma már 650 hektáron gazdálkodik, vendégházában pedig szinte folyamatosan telt ház van. Munkássága révén Szuhafő fenntartható faluvá vált, ahol országosan ismert, sőt világhírű művészek is megfordulnak.

Az Aggteleki-karszt szélén, a szlovák határ közelségében található  zsákfalunak mindössze 150 lakója van, mégsem reménytelen a helyzetük.  Kocsis István felhelyezte Szuhafőt a turisztikai és mezőgazdasági térképre, a környék hegyoldalain tehenek legelnek, vagy minőségi takarmányt kaszálnak a gépek. Hétvégeken vidám zeneszó veri fel a csendet, hiszen szinte minden szombaton lakodalmat rendeznek a Kocsis Vendégházban, ahová több alkalommal Szlovákiából is érkezett násznép.

Szülei, sőt feleségének, Andreának a szülei is tősgyökeres szuhafőiek, így minden szállal a gömöri térséghez kötődnek. Gyermekkoruk óta ismerik egymást, házasságot 1990-ben kötöttek. Gyermekük, Ricsi 1992-ben született, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki diplomát szerzett. Nagy segítséget nyújt a fővárosi cég irányításában és a szülők örömmel vették tudomásul, hogy Renátával való többéves párkapcsolata után fél éve megszületett első unokájuk.

István falujában, majd Zádorfalván és Putnokon végezte az általános iskolát, Ózdon pedig esztergályos szakmát szerzett. Hét hónapot dolgozott a kohászvárosban, majd Budapesten egy építőipari cégnél helyezkedett el. Hamar előléptették középvezetőnek, de ennek ellenére 1996-ban másodállásban közműépítő céget alapított, majd 2000-ben önállósodott.  A Kocsisgép Kft. jelenleg is működik, értékes munkagépeikkel nagy volumenű munkákat tudnak vállalni. Tevékenységük az utóbbi években magasépítéssel és útépítéssel bővült.

Fiatal korától kedvelt időtöltése a vadászat, ezért amikor a térségből kivonult a Bábolnai Gazdaság, a vadásztársaság területeinek biztosítására földvásárlásba kezdett. A fővárosi évek alatt sem szakadt el ugyanis a községtől, hiszen tagja, majd elnöke volt a helyi vadásztársaságnak, sőt a vadgazdálkodási technikumot is elvégezte. Ezt a tevékenységet folytatja a Szuhafői Földtulajdonosi VT. vezetőjeként és a vadászterülethez tartozik családjuk 650 hektár földterülete. Mivel arrafelé sok a nagyvad, felvetődött benne a vadászturizmus élénkítése. Ők biztosítanak helyet a faluban működő vadászképzőnek, ahol a vizsgára készülők egyúttal megismerik  a gömöri táj szépségét és kiemelkedő vadállományát.

Elképzeléseihez alakította a földek művelését, a vadak számára az úgynevezett vadföldeken termel lucernát és más legelnivalót. Ezekből a növényekből jut a 300 darabos szarvasmarha állománynak is. Ebben az ágazatban folyamatban van a termékbővítés, hiszen idáig húsmarhát tartott, de már elkezdték egy sajtüzem előkészületeit.  Ehhez tejhasznú tehenek kellenek, amelyek adják majd az alapanyagot. Egyelőre tíz tehenet fejnek, ám ez a szám tervei szerint hamarosan 130 darabra bővül. Az új ágazathoz megnyerte Bognár Gábor ismert sajtmestert és a fejlesztéshez pályázaton nyert 300 millió forintot. A próbaüzem elkezdődött és hamar kiderült, hogy jó minőségű termékeiket megkedvelték a környékbeli vásárlók. Állattartó telep korszerűsítésére újabb 500 milliót nyert, ott a mai legmodernebb technológiát fogják alkalmazni. Van azonban egy komoly feltétele a pályázati összegek lehívásának, hiszen az elnyert támogatáshoz ugyanannyi önrészt kell felmutatni, ezért hitelfelvételre kényszerülnek.

Reklámra nem költenek, ám ennek ellenére esküvők lebonyolítására már sok 2019-es megrendelésük van. Tavaszra elkészül a kültéri esküvői helyszín, ami még komfortosabb rendezvényeket tesz lehetővé. Öt éve épült 38 ágyas vendégházukat helyben ugyanennyivel tudják bővíteni. Négynapraforgós minősítést szereztek, ami minőségi falusi vendéglátást garantál. Megalapozott jó hírnevüknek köszönhetően több közismert ember is megfordult már náluk, vendégházukban szállt meg a közelmúltban Mága Zoltán és zenekara is.  Ételeik alapanyagát a térségből szerzik be, a tejtermékek pedig saját készítésűek. A családi vállalkozás három cége 16 embernek ad munkát.

A kemikáliáktól menetes területeken mintegy 140 fűféle terem, amelyek etetés révén bekerülnek a megtermelt húsba és tejféleségekbe. Ez adja a különleges tejtermékek és a minőségi sajtgyártás alapját, amelyek értékesítési  marketingje már elkezdődött.

István a széleskörű ismertségét már túramotorosként megalapozta, amit a vadászat révén tovább növelt. Kedvenc időtöltése még a síelés, de mostanában minden idejét és erejét a megkezdett beruházások befejezésére fordítja.

Szerző: 2018. 11. 12.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése