Bende György

Polgármester,

Hét

baz 7 ki Bende György.jpgA gömöri község az országos hírnevét dohány- és káposztatermesztésével alapozta meg. Az ott élők napjainkban is mezőgazdasági termelésből egészítik ki jövedelmüket, de ennek ellenére Hétben nem állt meg az idő. Az infrastrukturális fejlesztések révén komfortossá vált a falu, ami sokat javított az életminőségen.

A 600 lelkes Sajó-parti község neve a Hét személynévből származik, első lakói a honfoglalás idején a gömörőrséggel érkeztek a területre. Szinte a kezdetektől kihasználták kedvező adottságaikat, különösen igaz ez a termőföld minőségére, ami megalapozta számukra a zöldség és növényi kultúrák termesztését. Mivel ez a tevékenység nem volt igazán jövedelmező, ezért a falubeliek főállásban az ózdi gyárban és a környező bányákban dolgoztak ipari munkásként.

Hét az 1990-es rendszerváltozás után vált közigazgatásilag önállóvá, Bende György pedig már két önkormányzati választási ciklusban nyerte el a helybeliek bizalmát. Előtte egy cikluson keresztül töltötte be az alpolgármesteri tisztséget, tehát már korábban belekóstolhatott a közigazgatási feladatokba, 2002-től viszont már polgármesterként tevékenykedik. Ez a tény különösen azért érdemel említést, mivel nem számít tősgyökeres helybelinek, hiszen csak 1988-ban kötött házassága révén került a településre.

Bende György 1965. június 9-én, Ózdon született. Édesapja erdész, édesanyja varrónőként dolgozott. Gyermekéveit nővérével együtt előbb Nekézsenyben, majd Dédestapolcsányban töltötte. A Bükk hegység számos területét felfedezte, sokat barangolt barátaival a lakóhelyhez közeli erdőkben. Mindez örök időkre elkötelezte a természet mellett. Máig nem tudja, miért döntött mégis úgy, hogy nem lép édesapja nyomdokaiba, hanem inkább műszaki szakmát választ magának. Az általános iskolát Nekézsenyben végezte, majd az ózdi Gábor Áron Szakmunkásképző Intézetben folytatta tanulmányait autószerelő szakon. Utólag is úgy érzi, jó szakemberek keze alatt tanulta meg a szakma fortélyait, aminek később komoly hasznát vette. Nem csak a verdák javításával vált azonban ismertté a térségben, zeneszeretete révén lemezlovasként is sok ismerőst szerzett a térség diszkóiban. Szakmájában 1986-ig dolgozott az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt.-nél, miközben Miskolcon az I-es Számú Szakközépiskolában gépjárműszakon érettségizett, majd a technikumot is elvégezte. Ezután a kazincbarcikai Könnyűbetongyárban emelőgép-ügyintézőként helyezkedett el. Az üzemben akkoriban már érezhető volt a feszültség, ezért önállósította magát. Vállalkozásba kezdett Hétben, majd megszerezte a kereskedelmi, később pedig a vendéglátói képesítést. Vállalkozását a mai napig működteti.

Mivel úgy érezte, hamar befogadták a községben, 1990-től azon dolgozott, hogy váljon igazi lokálpatriótává. Ezért bekapcsolódott a közösségi életbe, és alapítója volt az EHE egyesületnek, amelynek polgármesterré választásáig volt az elnöke. Irányításával a helyi kavicsbányató térségében pihenőparkot alakítottak ki, erősítették a település közbiztonságát, és számos közösségi programot szerveztek. A polgármesteri feladatok között is előtérbe helyezi a helybeliek közösségformálását, a falufejlesztést. Az elképzelések mögött általában nem áll anyagi fedezet, ezért nagy hangsúlyt fektet a pályázatok írására. A tervek többségét ezeken keresztül sikerült végrehajtani, így épült ki Hétben a kábeltévé és a szélessávú internet. A rossz állapotú járdákat és átereszeket is pályázatokon nyert pénzből újították fel. A Sajó-völgyben nyolc település közösen pályázott, majd nyertek HEFOP-programot, amelynek gesztora Hét község lett. Folyamatban van egy tetszetős, vonzó falukép kialakítása, ami a turizmus fejlesztésében nagy lépcsőfokot jelent. Különösen a Sajó által kínált vízi turizmusra lehet alapozni ezeket az elképzeléseket, amihez az első lépések már megtörténtek. A folyó menti településeken élők részt vehettek egy fotópályázaton, amelynek a képei a héti kultúrházban voltak láthatók. A további komfortosítás napirenden van, hiszen a szennyvízcsatorna-beruházásra is készül a pályázat. Központi kérdésként azonban a biztonságos, élhető település megtartása szerepel, aminek sikere a lakosság jelenlegi összetétele miatt megelőlegezhető. A közeli és távolabbi tervek végrehajtásához sok energiára, valamint újabbnál újabb ismeretanyag megszerzésére van szükség. Ennek érdekében újra iskolapadba ült, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola agrár- és vidékfejlesztési szakának hallgatója.

Szeret kerékpározni és görkorcsolyázni, többnyire családi programok keretében. Felesége pedagógus Putnokon, két lányuk közül Boglárka másodikos középiskolás, Dalma pedig ötödik osztályos tanuló. Ők segítik a munkájában, jó társai a kihívások leküzdésében. Persze az is jólesik számára, amikor a helybeliek elismerő szavakkal illetik egy-egy jó elképzelés megvalósulása után.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése