Putnok

Orosháza, a szülőföld alföldi miliője mai napig nosztalgiát ébreszt a hetvennegyedik évét taposó nyugdíjas pedagógusban. Pedig ezerkilencszázötvenhéttől minden a Sajó völgyéhez, még pontosabban a történelmi Gömörhöz köti. Itt kapta meg első tanári megbízatását, és innen indult a kertészeti tárgyak szakfelügyelőjeként országos körutakra. Észak-Borsodban teljesült élete álma is: komoly családi vállalkozást hozhatott létre a földkárpótlás után. Munkája, befektetése gyümölcsfáihoz hasonlóan mára termőre fordult.

Dr. Jankó Lajosnak az ükapja is paraszt volt, így ő sem választott más szakmát.

–A vallásüldöző 1700-as években került családunk a Tolna megyei Zombáról Orosházára evangélikus vallásunk miatt. Egy haranggal érkeztek elődeink és ezt a mai napig megőrizték. Mocsarat kellett ahhoz lecsapolniuk, hogy földhöz jussanak és gazdálkodhassanak – emlékezik a régmúltra Lajos bácsi. – Iskoláimat Orosházán végeztem, majd 1945-ben az agrártudományi egyetem kertészeti karán kezdtem meg felsőfokú tanulmányaimat. Szabadidőmet többnyire a szülői házban töltöttem, de arra azért maradt időm, hogy megismerkedjem egy budapesti lánnyal.

Hamarosan a menyasszonyom lett, most pedig elmondhatom, ötvenkét éve vagyunk házasok. Már közösen telepítettünk Orosházán öt hektár téli almást. Nem sokáig tudtunk örülni a gyümölcsösnek, mert ezerkilencszázötvenegyben mindenünket államosították, tanyát, földet, jószágot, mivel édesapámat kuláklistára tették. A hatalom százötven aranykoronáig középparaszti besorolást adott, afölött pedig ellehetetlenülést. Évekig Hódmezővásárhelyre járt apám napszámosnak, míg 1958 után beléphetett az otthoni téeszbe.

Újabb munkahelyünk a fővárosban volt, ahol zöldség vetőmag előállításával foglalkoztunk. Egy személyzetis ott megtudta származásomat, és így Szolnokra kerültünk. A téesz öt kilométerre volt a várostól, a gyerekek mentek volna iskolába, ezért munkahely után néztem. Így kerültünk ezerkilencszázötvenhétben a pogonypusztai gazdaságba kertésznek.

Ezerkilencszázhatvankettő szeptemberében beindult Putnokon a felsőfokú mezőgazdasági képzés, és kaptam egy ajánlatot tanári állás betöltésére, amit elfogadtam. Ezt követően az agráregyetemen tanárképzőjét is elvégeztem, így lettem mérnök-tanár. Akkor ismét választás elé állítottak: vagy a marxista képzés vagy a kisdoktori. Az első nem volt ínyemre, így 1972-ben üzemszervezésből és kertészeti szaktárgyakból ledoktoráltam. Erre már Gödöllőn került sor, mert a Kertészeti Egyetemen egyik ismerősöm megsúgta, hogy politikai szempontok, illetve családi előéletem miatt ott ne is próbálkozzak. Megszűnt viszont Putnokon a közép- és felsőfokú mezőgazdasági képzés, csak a gépszerelő szakot hagyták meg. Ekkor kaptam ajánlatot, hogy legyek a kertészeti tantárgyak szakfelügyelője.

Ezt a feladatot 1970-től nyugdíjba vonulásomig láttam el. Országjárásom során azt tapasztaltam, hogy kihasználatlan tartalékok vannak a dísznövénytermesztésben. Az egyik legjövedelmezőbb befektetésnek láttam, ezért ezerkilencszáznyolcvanháromra megszereztem az engedélyt az első díszfaiskola létrehozására. Otthon kezdtem a munkát, majd kibéreltem egy hektár földet, ahol folytathattam.

Nyugdíjba 1988. január elsején kerültem, és hamarosan megkezdődött a földkárpótlás. Az orosházi elkobzott birtok dokumentumait nem találtuk, de szerencsére a nővéremnek megmaradt egy papírja a korabeli helyrajzi számokról. Ennek alapján kaptuk meg a közel kétmillió forint értékű kárpótlási jegyet és utalványt. Én már, ha kicsiben is, de gazdálkodtam, viszont el kellett gondolkoznom a jövőről. Fiatalodni nem fogok, egyedül pedig képtelenség megművelni akkora területet. Szerencsére Lajos fiamat is sikerült bevonni a munkába, de már egyik unokám, Beáta is elvégezte az agrárfőiskolát férjével, Jánossal együtt, aki főállásban falugazdász.

Területünket tervszerűen megosztottuk. Van 97 hektár saját szántónk, melyhez még 17 hektárt bérbe vettünk. Ennek a művelését én oldom meg. Lajosé 8 ha gyümölcsös és 2 ha szántó. Beátáé 4,5 ha gyümölcsös, míg a 6 hektáros bodzaültetvény a három gyermekemé, Sárié, Lajosé és Istváné. Sokat pályáztunk, gépeket vásároltunk, és a művelést önerőből oldjuk meg. A terület viszont csak egyben tartva ér sokat, ezért szeretném szépen magam után hagyni. A szakma azt diktálja, még 50 hektárral kellene kibővíteni, hogy igazi gazdasággá fejlődhessünk. 170 hektáron már négy család jól megél.

Mert még a földművelésből mai napig meg lehet élni.