Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Laczkovich Katalin
Üzemorvos, háziorvos, főorvos,
Putnok
Hazájában senki sem lehet próféta – tartja a mondás, ám a kivételek mindig erősítik a szabályt. Dr. Laczkovich Katalin ennek tudatában döntött amellett, hogy szülőföldjén fogja kamatoztatni megszerzett tudását. Szerencséjére hamar befogadták, bizalommal fordulnak hozzá a betegek. 1990-től bizottsági tagként, 1998-tól önkormányzati képviselőként tevékenykedik a népjóléti bizottságban, amelynek elnöki tisztét is ellátja.
Putnok sok-sok évtizeden át ezer szállal kötődött a szénbányászathoz. Megbecsült, jól fizetett emberek voltak a bányászok, ám a rendszerváltozás után a gazdaságtalan vállalatokra kimondta a felső vezetés a halálos ítéletet. A városra ennek 2000-ben volt igazi kihatása, amikor bezárták a putnoki bánya királdi üzemét. A sok száz új munkanélküli lelki és egészségügyi kezelése a helybeli orvosokat komoly próbatétel elé állította.
– A helyzet áttekintéséhez helyzeti előnnyel rendelkeztem, mivel bányászszülők gyermeke vagyok – vallja magáról a főorvosasszony. – Édesapám főaknász, édesanyám pedig adminisztrátor volt a putnoki bányaüzemben, ezért is ismertem közelről a városban élők lelki világát és gondolkodásmódját. Ennek ellenére nem tagadom, sokszor kerültem nehéz feladat elé, ami nem annyira az orvosi szakmai munkát, hanem a lelki kezelést illeti. Szerencsére 2002. közepén már a vége felé jár ez a nehéz időszak. 1954. 03. 14.-én születtem Putnokon. Két fiam van, férjem 1996-ban meghalt. Elemi és középiskolai tanulmányaimat Putnokon végeztem szép eredménnyel.
A DOTE Orvostudományi Karára 1972-ben nyertem felvételt és 1978-ban végeztem. Bányászgyerekként a III. évfolyamtól bekerültem a Borsodi Szénbányák Vállalat ösztöndíjasai közé, akik támogatták tanulmányaimat. A diploma megszerzése után az Ózd Városi Kórház Belgyógyászati Osztályán dolgoztam, majd 1979-től a B.Sz.V. Putnoki Bányaüzem főállású üzemorvosaként tevékenykedtem. 1983-ban üzemorvosi szakvizsgát tettem. Mint már említettem, életem összenőtt a bányászokéval, megéltem a bánya fénykorát, bezárását, majd az utódgazdasági vállalkozások nehéz helyzetét. A hozzám tartozó dolgozók nemcsak betegeim, de nagyon sokan barátaim, jó ismerőseim. Régi pácienseim közül a mai napig sokan visszajönnek hozzám tanácsért vagy orvosi segítségért, ami számomra megtisztelő. A rendszerváltást követően, az egészségügyi reform során a foglalkozás egészségügy olyan orvosi tevékenységi kategóriába került, melyet az OEP nem finanszírozott tovább. Ekkor meg kellett alkudnom saját helyzetemmel és bármekkora elhivatottságot is éreztem az üzemegészségügy iránt, váltanom kellett. Ez nem volt nehéz, hiszen kezdettől fogva részt vettem a város egészségügyi ellátásában.
Körzeti orvosként sok esetben helyettesítettem és kaptam feladatot az orvosi ügyeleti ellátásban is. Kollégám, a város köztiszteletben álló polgára, dr. Placskó Lajos körzeti főorvos – akit bizonyos szinten mesteremnek tekintek – felkért, hogy 1992-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulása után vegyem át tőle a stafétabotot. Ő 40 éven át szolgálta az itt élő embereket, és nekem mint lokálpatrióta putnokinak, folytatnom kell az általa megkezdett és végzett munkát. Így lettem háziorvos, de mellette folytattam üzemorvosi munkámat is. 1997-ben háziorvosi szakvizsgát tettem. 1996-tól a dr. Laczkovich Eü. Bt. ügyvezetőjeként vállalkozásban dolgozom. 1997-től működtetem és irányítom a területen működő Központi Orvosi Ügyeletet is. Putnok Város Önkormányzatának Népjóléti Bizottságában külső tagként vállaltam szerepet 1990–97 között, amely feladat a szakmai munkavégzés mellett arra is jó volt, hogy még alaposabban, behatóbban megismerjem a város szociális és egészségügyi helyzetét.
A legutóbbi, 1998-as, önkormányzati választásokon tagja lettem a város képviselő-testületének, ahol a népjóléti bizottság elnöki tisztét töltöm be. A képviselői tevékenységet csak egy cikluson át folytathattam, mivel az összeférhetetlenségi törvények a betöltött státuszom miatt erre a továbbiakban nem adnak lehetőséget. 1997-ben néhány társammal együtt megalakítottuk a Putnok Városért Egyesületet, ahol 2002-ben a tagok engem bíztak meg az elnöki teendők ellátásával. Az egyesület eddigi munkája – nyugodtan állíthatom – sokat lendített az amúgy is szépen fejlődő dél-gömöri város életén. Számos rendezvényt szerveztünk, és folyamatosan részt veszünk a közéleti munkában.
Munkám eredményének tekintem, hogy 2001-ben pályázatok segítségével sikerült létrehozni a Központi Orvosi Ügyelet és Mentőállomás intézetét, valamint véghezvinni az orvosi ügyelet műszerparkjának fejlesztését. Szakmai munkámnak köszönhetően a Magyar Üzemorvosok Tudományos Társaságának vezetőségi tagja vagyok. A legutóbbi Ózd város és térsége Semmelweis-napi ünnepségén, 2002 júliusában Almási Balogh Pál-emlékdíjat kaptam.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
***
Dr. Laczkovich Katalin a Putnok Városért Egyesület elnöki tisztét már 13. éve tölti be. A civil szervezet tagjai választott képviselőként részt vesznek a város közvetlen irányításában, fejlesztésében. Támogatják a helyi kulturális életet, a nyugdíjas szervezeteket és a civilszférát. Minden év februárjában megrendezik a városi bált, amelynek bevételét jótékony célokra ajánlják fel. Dr. Laczkovich Katalin továbbra is élvezi betegei szeretetét, töretlenül végzi házi- és üzemorvosi munkáját és vezeti a központi orvosi ügyeletet. Mentorként részt vesz az alapellátásban, a szakorvosjelöltek szakmai felügyeletében és gyakorlati oktatásukban. Szabadidejében szívesen utazgat, eljutott már Mexikóba és Észak-Afrikába, mégis Erdély tudja a legjobban elvarázsolni. Fiai közül Szabolcs már tíz éve Floridában dolgozik, Ákos pedig a Corvinus Egyetem közigazgatás-szervező szakán tanul.
(Kiegészítve 2012. szeptember 18-án)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése