Aggtelek

A Baradla-barlangról világhírnévre szert tett község tulajdonképpen egy szürke eminenciásokból álló település, hiszen egyetlen hírességgel sem tud büszkélkedni. Ott fenn, a Gömör-Tornai-karszthegység déli nyúlványán fekvő Aggteleken 2006-ban immár harmadszor szavaztak bizalmat az emberek Éles Miklósnak az önkormányzati választások során, így a harmadik ciklusban is ő folytathatja azt a munkát, ami mindenekelőtt a község fejlesztésére irányul.

Tiszaladány községben, nagycsaládban született 1946. április 13-án Éles Miklós. Hatan voltak testvérek, de már csak hárman élnek. Az általános iskola nyolc osztályát szülőfalujában végezte el, majd kőműves szakképesítést szerzett, és éveken át szakmájában dolgozott. Aztán megismerkedett egy aggteleki lánnyal, Básti Saroltával, akivel 1969. május 3-án házasságot kötött, és így költözött az Alföldről a csodálatos hegyvidékre. A következő meghatározó dátum az Éles család életében 1973, amikor két lányuk, Tímea és Edina született. Mindketten elvégezték a Sárospataki Református Teológiai Akadémiát, és gyakorolják hivatásukat. Tímea négy, Edina három gyermekkel, illetve unokával járult hozzá a család létszámának gyarapodásához. Előbbit Monoron, utóbbit pedig a bodrogközi Nagyrozvágyon szólítják tiszteletes asszonynak a református egyház hívei.

A családfő 1969-ben a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál helyezkedett el, és munka mellett az aknászképző technikumot is elvégezte. Így 1983-tól már technikusi munkakört töltött be, majd 1991–92-ben üzemvezetői tevékenységgel bízták meg felettesei. Csakhogy a vállalat csődbe ment, így 1998-ig újra az eredeti szakmájában, az építőiparban talált megélhetést. Ekkor döntött úgy, hogy elindul a polgármester-választáson. Terveihez és elképzeléseihez sok helybeli támogatót talált, így a többség bizalmát elnyerve elfoglalhatta a polgármesteri széket.

A csendes kis faluban bőven akadt megoldásra váró feladat, hiszen még a komfortosítás folyamata akkoriban elkezdődött. Ki kellett építeni a szennyvízcsatorna-hálózatot, bővíteni kellett az önkormányzat turistaszállásait, a csapadékvíz-elvezető árkok sem voltak rendben, nem volt igazán tájba illő a négy régi autóbuszmegálló, voltak poros utak, tehát adott volt a feladat. Fejlődni mindenáron. Aztán írták a pályázatokat, az önrészt hozzáspórolták, és jöttek a sikerek. Kiépült százszázalékosan a szennyvízhálózat, az iskola tetőterét turistaszállónak alakították át, ahol rendszeresen fogadnak diákcsoportokat, az árkokat is leburkolták, kicserélték a buszmegállókat, öt utcát sikerült leaszfaltozni, és sort kerítettek egy érdekes vízgyűjtő kitisztítására is. Aggtelek egyik mélyebben fekvő részét a karszthegy úgy lehatárolja, hogy felfogja a hegyoldal az összegyűlt csapadékvizet, ami aztán lassan beszivárog a hegy gyomrába. Ez a terület iszaposodott el az évtizedek során, és mivel a tó környékén fejleszteni akart az önkormányzat, így időszerűvé vált a meder kotrása.

Az Aggteleki Nemzeti Park területén fekvő községben a munka befejezése után kulturális központ és szabadtéri színpad épült, ami a nagyobb helyi rendezvények otthonává vált. A kirándulók és az arra járók köszöntésére fából készült üdvözlőtáblákat helyeztek ki, az útbaigazítást pedig utcanév-táblák jelzik.

Aggteleken ősidők óta egyetlen kültéri szobor sem állt, ami ritkaságszámba ment a hasonló kvalitású települések között. A 640 fős, 700 éves községben ezért idén az 56-os szabadságharc 50. évfordulójára emlékművet avattak a templomtoronnyal szemben lévő téren. Aggteleken ugyanis érdekes módon a torony nincs egybeépítve a református templommal, ami a maga nemében kuriózumnak számít.

A 2006–2010 közötti választási ciklus sem lesz sétagalopp, hiszen elkészült a településrendezési terv és a megvalósítási tanulmány, ami a továbblépést szolgálja. Sikerült a nemzeti park vezetőivel megegyezni a község bővítéséről, mert Aggtelek annyira vonzó a térségben élők számára, hogy sokan ott szeretnének építkezni. Ehhez már kijelöltek egy új utcasort. Az igényeken senki nem lepődött meg, hiszen ahol olyan rendezett a település és jó a közbiztonság, mint Aggteleken, ott erős a megtartó erő is. A születési arány meghaladja a halálozást, ami manapság ugyancsak nem természetes.

Aztán felújításra szorul a művelődési ház, aula kell az iskolába, beépítésre vár az orvosi rendelő tetőtere, és még további fejlesztésekre vár a turizmus. A barlang ugyanis – ahol megfordultak olyan híres emberek, mint Kossuth, Széchenyi, Csokonai és Petőfi is – óriási vonzerő, a nemzetközi, ugyanakkor csak nappali órákban nyitva tartó határátkelő pedig fokozza a forgalmat.

Van egy példaértékű képviselő-testülete is a falunak, egészen az önkormányzatiság kezdetétől. Hiába változtak a tagok, soha senki nem vett fel egyetlen forint tiszteletdíjat sem, mert a pénzt inkább fejlesztésre fordították. Ez a hagyomány a mai napig fennmaradt.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)