Sajóvelezd

Elkötelezett a Sajó part, a nyugalom és a harmónia iránt. A táj szeretete, az emberi kapcsolatok elsődlegesek voltak nála egész életében. Nyugdíjas pedagógusként is hű maradt az ecsethez és a festőállványhoz, de mivel most több ideje van, besegít kedvenc faluja menedzselésében.

Király István Sajószentpéteren született 1941. április 25-én, ahol később az általános iskolát is elvégezte. Mivel jó tanuló volt, sikerült bejutnia az országos hírű miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba. A következő állomás Sárospatak volt az életében, mivel érettségi után a pedagógus pályát választotta. Tanítói diplomáját 1962-ben vette át, ám Patak mást is adott számára. A hely szellemisége örökre beléivódott későbbi énjébe.

Első rajzait még gimnáziumi diákként készítette, ám a képzőművészetben történő eligazodást mégis a főiskolai évek hozták meg számára. Nagy Dezső és Debreczeni Zoltán segítségével megtanult tudatosan dolgozni. A festészet alapelemein túl fejlődött kreativitása és technikai képzettsége. Ezeket tovább csiszolták a későbbiekben a festőművész barátok. Ekkor már – 1962-től – sajóvelezdi lakosnak mondhatta magát, mivel feleségével, Iski Judittal ott kaptak pedagógusi állást. Aztán egyre-másra születtek a jobbnál jobb olajfestmények és grafikák, amelyekkel számos kiállításon vett részt az elmúlt évtizedek során.

Tudta azonban azt is, hogy elkötelezte magát a pedagógusi pályán, és nem állhat meg a tanítóképzőnél. Egerben a tanárképző főiskolát 1970-ben biológia–mezőgazdasági ismeretek szakon végezte el, majd az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen szerzett nevelésszociológiából tanári diplomát 1981-ben.

A tanítást összevont osztályban kezdte Király István. A következő években volt munkaközösség-vezető, majd négy éven át iskolavezető. 1974-ben azonban kapott egy felkérést alsós szakfelügyelői állás betöltésére az akkori ózdi járás területére. 1981-től 1992-ig megyei szakfelügyelő, illetve vezető szakfelügyelő volt. Büszke rá, hogy a pályán eltöltött negyvenegy év alatt egyetlen napot sem hiányzott munkahelyéről betegség miatt. Tevékenyen kivette részét a közéletből, évtizedekig volt tanács- és vb-tag. Feleségével sok iskolai rendezvényt szervezett, színdarabokat tanítottak be a gyerekeknek. A háttér megfestése ilyenkor mindig az ő feladata volt.

Az alkotások pedig sorra születtek, amelyeken rendre visszaköszön a folyópart és a jellegzetes házak, utcák képe. Sajóvelezd ugyanis magához láncolta a tanár-festőművészt.

–A környezet természeti szépsége, a falu lakóinak, de különösen a gyerekeknek a szeretete itt tartott. Számtalan lehetőség adódott arra, hogy városba költözzem, sőt kecsegtetőbb munkahely is adódott, de maradtam. Vallom, hogy aki a Sajó mellett születik, azt a folyópart nem engedi el. Gyökereim Sajószentpéteren vannak, de a fa lombkoronája Sajóvelezd, ahol ennyi eltöltött év után igyekszik az ember „jelt hagyni”. Remélem, hogy az általam készített sajóvelezdi címer és zászló jelképként marad fenn az utókorra. Azok a rajzok, festmények, amelyeket eddig és ezután készítek a közvetlen környezetről, mezőről, erdőről, a Sajó-partról, jellegzetes virágokról és a számomra kedves tájról, jelt kell hagyjanak az emberekben, a gyerekekben.

Feleségemmel együtt kezdtünk tanítani Sajóvelezden, és két fiúgyermekünk született.

Zsolt pedagógus, István díszletfestő a Miskolci Nemzeti Színházban. Mindketten jól rajzolnak és festenek, amit már két leányunokánk is örökölt. Eszter négyévesen vett részt Besztercebányán egy nemzetközi kiállításon, ahol második helyezést ért el. Mindent összegezve úgy érzem, érdemes volt a Sajó-parton maradni, mert ez a mi világunk. Itt az egyszerű emberek a legkisebb dolgokért is hálásak tudnak lenni. Márpedig az ember munkájának értelmét az igazi hétköznapok adják, ahol az apró tevékenységeket nem lehet kikapcsolni. Ezért sem tekintem véglegesnek a nyugdíjazásomat, mert még vannak terveim.

Szeretném kamatoztatni nevelésszociológusi végzettségemet, és képzőművészeti szabadiskolát akarok indítani hároméves kortól. Sajóvelezd menedzselésében is tevékenyen vállalok szerepet, hogy minél több jó hír lásson napvilágot községünkkel kapcsolatosan – vallott magáról Király István.  Munkáját számos elismeréssel honorálták.

1978-ban aktív közéleti tevékenységéért a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Kiemelkedő Pedagógiai Munkáért, Kiváló Munkáért kitüntetést 1984-ben vehetett át. 1989-ben a megyei szépkiejtési verseny tízéves szervezéséért Gyermekekért Érdemérem volt a jutalma. 2003-ban négy évtizedes kiemelkedő pedagógiai tevékenységért Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesült. 2003. augusztus 20-án aztán bebizonyosodott, hogy van, aki próféta tud lenni saját hazájában is. Feleségével együtt kapták meg a díszpolgári címet Sajóvelezden végzett pedagógiai, közéleti és képzőművészeti munkásságukért.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)