Kislány a libalegelőn

Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Vera a libalegelőn

A kép maga a béke! A kislány nincs még három éves, boldogan néz a világra. Mögötte Tornóc nagyközség utolsó házsora, az egyik egyablakos kicsi házból hozták ki a gyermeket, hogy lefényképezzék, s hogy legalább egy papírkép mindig az anyjával legyen.

Tavasz van, kiengedik a libalegelőre már a kislibákat is, szedjék össze a rét óvatlan bogarait, a felszínre merészkedő gilisztákat, s utána anyjuktól tanuljanak meg visszatalálni a sok udvar egyikére, oda, ahol hat hete kibújtak a tojásból. A libacsapatot ki lehet engedni, azok mindig vissza találnak arra a portára, ahol estenként még szemet is kapnak. De ni, kiszökött egy kakas is. Pedig a tyúkokat – akik után mehetne – nem engedi ki egyetlen gazdasszony sem. Azok elkódorognak, soha nem találnak haza. Így a kakasnak kell visszatalálni háreméhez.

Régi életkép, előtérben egy kislánnyal. Hangulata a békét hirdeti, pedig nem is olyan messze már dörögnek a fegyverek. Pár hónap még, s itt is masíroznak majd a bevonuló magyar katonák. A fénykép 1941 tavaszán készült.

A nagymama ott áll a fényképező ember mögött. Hátuk mögött a Vág folyó töltése, mögötte egy sziget a folyóban, ami a benne lakó erdészcsaládnak maga Amerika. (Így is nevezik: Amerika.)

Mesél a kislányról és saját családjáról.

– Öt lányt neveltem fel, egy még velem van, de már készül ő is elfele, most lesz 18 éves. Volt egy fiam is, de őt csak 12 éves koráig nevelhettem, magához szólította az Istenke. Szóval elmentek már a lányok, ki-ki a maga útjára. Margit egy ruhagyárban dolgozik, fenn a cseh határ mellett, Szlovenszkóban, ahol már nem hallani magyar szót. Útlevéllel jön haza nagyon ritkán, mióta megint magyarok lettünk. Kati lányom Érsekújváron szolgált egy gazdag családnál. Alig került oda, mindjárt ő lett a konyhaparancsnok. Olyan jól csinálja, hogy kölcsön is kérik a gazdagabbjai, ha nagy vendégséget tartanak. De csak akkor megy, ha ő irányíthat. Most meg elviszi őt Karol Gulis Nagysurányba. Jó állása van az embernek a cukorgyárban. Pavla Pozsony mellett egy gyárban dolgozik, ritkán látom, fiatal, éli az életét. Gizi meg most mondja, hogy sürgölődik körülötte a szlovák negyed susztere. Eddig oda ment dolgozni, ahova hívták, mikor ki kellett adni a cselédjük szabadnapját. Azt mondja, hát ő hozzámegy az Alaksza Francihoz. Igaz, nincs neki háza, csak egy kis műhelye valaki udvarán. Folyton-folyvást dogozik, és mindig azt meséli, hogy ő vallásos ember, szereti a papokat. Mert azok szépen beszélnek, csődül hozzájuk a templomba a nép. Márpedig még a városba is el lehet menni mezítláb, de a templomba nem. Oda kell a suszter munkája!

Sóhajt egy nagyot, megvárja, hogy a fényképező újra beállítsa kislányt, a faluból is látni lehessen valamit, aztán csak befejezi mondandóját.

– Csak ennek az ártatlannak van bajban az anyja. Már 16 évesen férjhez ment Tardoskeddre. Mindjárt megszülte a kisfiát, az első unokámat, akit eddig még nem is láttam. Amíg szoptatott az anyja, ott volt az anyósánál, oda nem mehettem, ilyen csóri embert ők nem fogadtak, utána meg Mariskám mehetett cselédnek, a fiút az apja testvére vette magához, az anyját pedig nem viselte el az anyós. Az ura ugyanis Pesten lett asztalos, csak hébe-hóba járt haza. Mariska Galántára került a kereskedő Stern családhoz, ritkán azért őt is elengedték, ha az ura hazajött egy-egy vasárnapra. De amikor már ezzel a kislánnyal nőtt a hasa, nem akart vele többet találkozni. Akkor már Verocska itt volt velem, azt mondta a lányom: ha öt lányt fel tudott nevelni, úgy sikerül a hatodikat is. Ő kérte: – Fényképeztesse már le mama, hogy meg tudjam mutatni a kislányomat Stern-éknek.

Így folyt a beszéd ott a töltés tövében, amíg elkészült ez a kicsi kép. S a kis Verocska még a nagymamánál maradt a tornóci faluvégi házban hatéves koráig. Ritkán látott ugyan egy vékony kis fekete asszonyt, mondta is a mama neki:

– Úgy kell szólítanod, hogy anyu.

De ő akkor még nem értette, hogy ez mit jelent.

Most már 33 éve én őrzöm ezt a pici kis képet. Volt feleségem gyermeki fényképét.

Szerző: 2018. 04. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló