Debrecen

Példás rend fogad a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ igazgatói irodájában. A rendszerető-rendszerszervező Rezsőfi István kényes arra, hogy minden a helyén legyen, a fejekben éppúgy, mint az irodában.

A rend szeretetét, a folyamatos tanulás, képzés igényét a szülői házból hozta: néhai édesapja egy nagyvállalatot igazgatott Nyíregyházán, 72 éves, aktívan dolgozó, főkönyvelő édesanyja pedig még ma is számítógépes tanfolyamra jár. Villamosmérnök és építészmérnök nővérei pedig kijelölték a pályát a nyíregyházi fiatalembernek, így a rossz emlékezetű előfelvételis katonaság – „takarítottunk, súroltunk, őrségbe jártunk” – után egyenesen vezetett az útja a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karára.

– A közlekedési mérnök–rendszerszervező informatikus szak jó alapot biztosított a későbbi életemhez – gondol vissza a kezdetekre.

Bár Budapest a tanulás mellett a szabadságot, a felelősséget, a szabadabb életformát is jelentette a vidéki fiatalembernek, alig várta, hogy – immár diplomásként – visszatérjen Nyíregyházára: „jó volt hazajönni, szeretem a vidéki életet, fontosak számomra az emberi kapcsolatok”. Rezsőfi István mielőtt végleg eljegyezte volna magát a munkaügyi szervezettel, kis kitérőt tett: Nyíregyházán a Volánnál helyezkedett el, ahol már ott voltak az első számítógépek, ezáltal jól hasznosíthatta rendszerszervező informatikus végzettségét.

Amikor két év múltán az alakuló nyíregyházi munkaügyi szervezethez hívták, két nap alatt döntött a pályamódosításról: „Rendszert, szervezetet kellett kialakítani és ez nemcsak izgalmasnak ígérkezett, hanem valamelyest kapcsolódott a rendszerszervezői végzettségemhez is”.

A nyíregyházi munkaügyi kirendeltségen 1990. szeptember 1-jén állt munkába, ahol a „hőskorban”, a rendszerváltást követő munkanélküli-áradat kezdetekor hatan, heten dolgoztak. Máig nem felejti a már éjféltől gyülekező munkanélküliek kígyózó sorát, akik attól félve, hogy eléjük áll, nem engedték be reggel a kirendeltség épületébe. Nem egyszer fordult elő, hogy emiatt a hátsó ablakon kellett bemásznia…

Rezsőfi István életében 1999 volt az újabb jelentős dátum, amikor felkérték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatói munkakörének ellátására, ami „napi 16-18 órás munkát és folyamatos tanulást jelentett”. Pályája innen ívelt tovább Debrecenbe, a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ igazgatói székébe, ahová mint főtisztviselőt helyezték át.

Rezsőfi István szakembernek vallja magát: „adatállomány szinten, a legapróbb részletekig ismerem a rendszert, de ha kell, a számítógépet is megjavítom”. Pártkötődései nincsenek, nem tagja egyetlen politikai tömörülésnek sem, „a korrekt, emberi-szakmai kapcsolatokban” hisz.

– Debrecenben érdeklődéssel fogadtak, és én nagy várakozással jöttem – mondja az igazgatói széket Hajdú-Biharban 2002. december 28-tól elfoglaló vezető.  Az eltelt egy esztendő bizonyította, hogy „nem volt rossz választás”. Célkitűzése világos volt: elhatározta, hogy felfrissíti, „felrázza” a szervezetet, s a hatósági helyett a szolgáltató jelleget erősíti. Arra hamar rájött, hogy az ország első öt legleterheltebb munkaügyi központjai közé tartozó hajdú-bihariban mind a csekély létszámon, mind a rossz elhelyezési körülményeken változtatni kell. Nem kis érdeme lehet abban, ha 2004-ben egy helyre költözik a jelenleg három helyen működő szervezet, ami biztosítja majd a színvonalasabb munka feltételeit

 Az „új szemlélet, új vezetési rendszer, új programok” jegyében telt első esztendő látványos sikereket hozott. Ezt fémjelzi egyebek között a megyében hatvan pályakezdő munkanélküli pedagógusnak elfoglaltságot és bért biztosító „segítő pedagógus” program, vagy a cigány foglalkoztatási program be-, illetve újraindítása.

Az igazgatói kettős feladatnak – a munkaügyi szervezet szakmai irányítása, illetve menedzselése a „külvilág felé” –, Rezsőfi István maradéktalanul igyekszik eleget tenni. Sikerét tanúsítja, hogy nemcsak munkatársai körében vált népszerűvé egy év alatt, de az idegeneket nem mindig tárt karokkal váró Debrecen közéleti szereplői is befogadták a rokonszenves munkaügyi vezetőt. További tervei között szerepel, hogy a megyék rangsorában minél jobb helyzetbe kerüljön Hajdú-Bihar, miközben a már közgazdasági diplomával is rendelkező, oroszul és németül beszélő szakember angol nyelvvizsgára készül.

Kevés szabadidejéből a szombat a családé, s erre igényt is tart történelem–népművelő–angol szakos pedagógus felesége és a három gyerek: a 14 éves Zoltán, a 10 éves Péter és a 6 éves Éva. Ilyenkor teát, kávét főz és reggelit készít a családnak, nyáron pedig fakanalat ragad és szabad tűzön bográcsgulyást főz – sokak szerint egészen finomat. Ha pedig még mindig marad kis ideje, akkor ifjúkori szenvedélyének hódol: kosárlabdázik a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ igazgatója.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)