Nyíregyháza

A megyeszékhely egyik kertvárosa, Borbánya két arcot mutat a vendégnek. Meghúzódnak errefelé földbe süppedő, de legalábbis negyven-ötven éve épült házak, ugyanakkor egyre szebb palotákat emelnek a tehetősebb polgárok. Régi igazságot fogalmaz meg Pék Katalin, a borbányai művelődési ház igazgatója: ezekből a gyönyörű családi otthonokból nem jönnek be az emberek a jóval szerényebb művelődési házba.

Berettyóújfalun született 1961. december 29-én. Édesapja, Pék József, nyugalmazott termelőszövetkezeti elnök. Édesanyja, Tari Irma, védőnő, aki nemrégiben ismét visszament a hivatását gyakorolni. Egyszerűen nem tud szakítani vele. Öccse, József, Szegeden él, taxizik. Férje, Halász Csaba, tanár, vállalkozó. Viktor fiuk tizenhárom éves. Katalin Hajdúnánáson érettségizett ’80-ban. Majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára jelentkezett és magyar–történelem szakon szerzett diplomát 1984-ben. Közben megszületett a kisfia, és a gyermekgondozási szabadság alatt elvégezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a művelődésszervező szakot.

Nyíregyházára került, a Városmajori Művelődési Házba. Jobban vonzotta a kultúra, a művelődés hétköznapjainak szervezése, mint a katedra. Hosszú éveket töltött abban az intézményben, amikor ’96-ban újra megnyitották a borbányait, és akkor jött ide igazgatónak.

– Teljesen más ez a légkör, sokkal családiasabb – meséli Pék Katalin. Itt szívesen beszaladnak a busz indulása előtt egy pár perces tereferére az asszonyok. Vagy felajánlják a nyugdíjasklub tagjai, hogy lepermetezik az udvaron a gyümölcsfákat, metszenek, virágot ültetnek. Én úgy érzem, itt valódi közösség jött létre a környékbeliekből.

Az előtérben éppen használt ruhát kínál egy vállalkozó. Nincs nagy forgalom. Mégis szükség van ezekre a vásárokra – mondja az igazgatónő –, hisz sok ember nem tudja megfizetni a bolti árakat.

Amikor átvette a borbányai művelődési házat, már nagyon ráfért a felújítás. Mintegy 30 éve épült, és azóta nem gondozta gazda. Noha költöttek rá, a tető még mindig beázik, és kellene legalább 4–5 millió forint a rendbe hozáshoz. Csak reménykednek benne, hogy az önkormányzat erre is ad.

Évente kétszer rendeznek népünnepélyt, majális idején és augusztus 20-án. Ilyenkor az asszonyok befűtik a kemencét, és igazi kenyeret sütnek benne. Évente más felekezet papja szenteli meg az új kenyeret. A színpadon egész nap műsor várja az érdeklődőket. De sokkal jobban örül az igazgatónő annak, hogy jó néhány csoport működik eredményesen. A nyugdíjasklub mellett újraszervezik a kertbarát kört, ahol még a biogazdálkodást is napirendre tűzik. Női torna, gyermek karate, óvodás lányoknak ritmikus sportgimnasztika egészíti ki a választékot.

Manapság tanúi lehetünk annak a jelenségnek is, hogy az emberek nem szívesen mozdulnak ki a lakóházuk falai közül. Ahogy telnek a tapasztalatszerzés évei, úgy gubóznak be sokan a saját váruk biztonságába. Ugyanakkor azt is örömmel látja Pék Katalin, hogy a város peremén lévő művelődési házban nagyobb a keletje egy meghirdetett programnak, mintha arra a városközpontban kerülne sor. Igyekeznek a hagyományos programok mellett az itt élők igényéhez, ízlésvilágához igazodó rendezvényeket kitalálni, megszervezni, és azoknak helyet adni. Az idősebb korosztály tagjai mellett főként a fiatalabbak, a diszkóknak, könnyűzenei műsoroknak hódolók jönnek be a művelődési házba. Egyfajta szocializációs folyamat is lejátszódik a ház falain belül. Akik otthonosan mozognak a művelődési intézményben, azok ötletekkel, javaslatokkal állnak elő, mit szeretnének látni, hallani a közeljövőben. Így az igazgatónő egyfajta „tanácsadó” csapatra is számíthat.

Természetesen a pénz mindig határt szab a legfantáziadúsabb ötleteknek is. Szűkös keretek közt mozoghatnak, éppen ezért kell rangsorolni a feladatokat. Jó lenne több, egész napos programnak helyet adni, színvonalasabb műsort kínálhatnának ismertebb előadók meghívásával. De a legfontosabb cél változatlanul az, hogy otthont teremtsenek a különböző korosztályok tagjainak. Ehhez pedig ugyanaz a szeretetteljes törődés szükséges, amit itt tapasztalnak az emberek.

Érdekes hobbit mondhat magáénak Pék Katalin. Egy szakmai programon ismerte meg személyesen Furman Imrét, s a találkozás hatására kezdett foglalkozni a kisebbségi jogokkal. Annyira a szívén viseli a hátrányos helyzetben lévők sorsát, hogy őt választották meg a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda megyei képviselőjének.

– Úgy gondolom, hogy sok honfitársunk sajnos, már észre sem veszi a hátrányos megkülönböztetést – mondja az igazgatónő. Különösen a cigányság egyes csoportjainak helyzete aggasztó. Szeretném, ha mind szélesebb körben megismernék a lehetőséget, hogy működik hazánkban olyan iroda, ahol a kisebbségben élők is számíthatnak jogorvoslatra.

Sikerélményt az jelent számára, ha egyre több ember vesz részt a művelődési ház programjain.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)