Orendi Mihály

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_02-82_orendi_mihaly.jpgA Szolnok megyei Kisújszálláson született, majd családjával Szabolcs-Szatmárba, Mátészalkára költöztek, később Újfehértón, majd Nyíregyházán dolgozott, jelenleg pedig Debrecenben a Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatója. Ezek után érthető, miért tartja magát régiós polgárnak Orendi Mihály, aki a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöki tisztét is betölti. A nyolcvanas években mint kiváló atlétaedző és sportvezető, majd a keleti országrész nagy nemzetközi atlétikai versenyeinek főszervezőjeként ismertté vált sportember egykori testnevelő tanára és edzője, Korompay Sándor hatására kezdett el háromtusázni, majd áttért az öttusára.

A mátészalkai diákévek után Budapestre a Testnevelési Főiskolára, a legendás hírű „téefre” került, ahol jó barátságba került a sokszoros világ- és olimpiai bajnokkal, Balczó Andrással. A testnevelés és a sport mellett sokáig kacérkodott a fotózással, az irodalommal és a képzőművészettel is. Jó példa erre, hogy az egyik barátjának, aki ma már a Képzőművészeti Főiskola professzora és elismert festőművész, ő írta meg a diplomamunkáját Chagallról. Az egykor igen népszerű heti lapba, a  Képes Sportban a híres humorista és sportújságíró, Peterdi Pál invitálására kezdett el fotózni. Több pályázaton nyert díjat, ami a megélhetését is biztosította a fővárosban. A TF elvégzése után, az újfehértói gimnáziumban helyezkedett el, mert így könnyen eljutott a környező tanyavilágba, ahol szabad idejében egy újságíró barátjának, Kapusi Imrének a Képes Újságban megjelentetett cikkeihez készített fényképeket a tanyasi világ csodáiról.

Az igazi nagy dobást számára a máig emlegetett ’70-es árvíz fotózása jelentette. Ennek a sikere ugyan megkísértette, de a sport rövidesen végleg magához kötözte. Testnevelő tanárként remek kosárlabdacsapatot hozott össze, amely a középiskolás bajnokságban bejutott a legjobb hat közé, a 4×800-as leányváltója pedig bajnoki címet szerzett, míg a súlylökők bronzérmesek lettek. A sikert sikerre halmozó középiskolai edzőre a megyeszékhelyen is felfigyeltek, és másodállást kínáltak neki a Nyíregyházi Sportiskolánál.

A hetvenes évek közepén egy újabb ajánlattal a megyei tanács művelődési osztályára került, ahol az iskolai sport irányítását bízták rá. Az első vezetői tapasztalatokat ebben a munkakörben szerezte. Közben persze továbbra is edzette a fiatal nyíregyházi atlétákat, akik közül többen a válogatottságig vitték. Az ambiciózus fiatalembernek döntenie kellett, hogy marad-e az adminisztratív beosztásban, vagy a továbbiakban főállású trénerként tevékenykedik. Így lett az NYVSSC vezetőedzője 1980-ban. Ez a nyíregyházi atlétika aranykora, hiszen volt olyan év, amikor a vasutas klub vezette az országos rangsort, és öt atlétája számított biztos olimpiai résztvevőnek Los Angelesben, ahová aztán a magyar csapat politikai okokból nem utazott el.

Orendi Mihály tanítványai közel száz országos bajnoki címet szereztek, s egyedül ő mondhatja el magáról, hogy a keze alatt nevelkedett atléták minden olimpiai futószámban – az akadályfutás kivételével – felnőttként vagy csúcstartók vagy magyar bajnokok lettek. A tematikájukban nehezen összeegyeztethető sprint- és hosszú távú számok egyformán kiváló színvonalú elsajátíttatása páratlan edzői adottságokról árulkodik. Ennek ellenére Orendi Mihály sosem szégyellt tanulni az idősebb mesterektől, sőt más sportágak trénereitől sem. Büszke rá, hogy közéjük sorolhatja az „úszópápát”, Széchy Tamást is.

A Magyar Atlétikai Szövetségben évek során betöltött funkciói közül a szakmai alelnöki tisztségét tartja a legtöbbre, hiszen 2001-ben a közgyűlés elsöprő többséggel választotta újra. Több sikeres nyíregyházi atlétikai nagyrendezvény – köztük válogatott viadalok, az 1988-as IBV és az 1995-ös junior Európa-bajnokság – megszervezése után Orendi Mihályt még nagyobb feladatok ígéretével csábították át 1999 júliusában Debrecenbe.

Nem is kellett sokat várnia, hiszen még akkor ősszel eldőlt, hogy a cívis város rendezheti meg a következő évi ifjúsági atlétikai világbajnokságot. Sikerült egy ütőképes, olajozottan működő rendezői stábot összeállítania, így a világverseny után a nemzetközi szövetség, az IAAF vezetői is felsőfokokban nyilatkoztak a debreceni vb-n tapasztaltakról. Ezek után természetesen a 2002-es debreceni tornász-világbajnokság helyi teendőit is ő irányíthatta, mint a szervezőbizottság alelnöke.

A széles érdeklődési körű, de a sportot megszállottan szerető Orendi Mihály a magánéletében is kivárta a megfelelő pillanatot, ’81-ben érezte elérkezettnek az időt a nősülésre. Ahogy viccesen fogalmazott: ez az Orendi fiú esete Tóth Marival. Három év múlva megszületett Gergő fiúk, 1985-ben pedig megérkezett Botond is. Mindketten megfertőződtek a sporttal, a nagyobbik a testépítést választotta, míg öccse focizott és atletizált, néhány éve viszont kosárlabdázik. Édesanyjukkal együtt immár negyedik éve biztosítanak nyugodt hátteret a Nyíregyháza és Debrecen között ingázó, de a családját sem elhanyagoló édesapjuknak.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése