Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Molnár Antal
Környezetvédő, önkormányzati képviselő,
Hajdúböszörmény
A rendszerváltás hajnalán bizonyára nem gondolta Molnár Antal, hogy egyszer városatya lesz. Akkor még fiatalkorú volt, s a közéletben betöltött szerep nemigen körvonalazódott benne. A Középkert nevű városrészben nyert fölényesen a legutóbbi helyhatósági választáson, igaz akkor már a civil szervezetek vezetésében komoly tapasztalatokkal a háta mögött. Az önkormányzat környezetvédelmi és idegenforgalmi bizottságának elnöke azóta megnősült, és elköltözött az Erdélyi utcai szülői házból, de napi kapcsolatban maradt választókörzetével.
Régóta tapasztalja, hogy szülővárosa egyre több településrésze tartja fontosnak, hogy megmutassa magát egész Böszörménynek. Ezért is hívta életre 1998-ban a Középkert Egyesületet, amely azóta minden nyáron több napos rendezvénysorozat keretében alkalmat ad arra, hogy az itt élők minél jobban megismerjék egymás gondját, örömét, azaz a közösségi érzést elmélyítésével a lokálpatriotizmust erősítsék. Annál is inkább, mert ez a városrész dinamikusan fejlődik, sok a fiatal, nagyon sok új ház épült az elmúlt években ebben a választási körzetben. Molnár Antal ennek ellenére egészségesen elégedetlen, hiszen az úthálózatot tovább kellene fejleszteni és többet kellene a járdák építésére is fordítani. A képviselő tapasztalatból tudja, hogy ezek olyan kiadást jelentenek a helyi költségvetésnek, ami jó lenne az ott élőknek, de egyébként nincs összhangban mások érdekeivel. Ugyanakkor a Középkertben sok idős ember is lakik, akik már nehezen mozdulnak ki otthonról, részükre az egyesület minden segítséget megad, együttműködve a városrész intézményeivel.
Önálló sportszakosztályuk is alakult, focicsapatuk gyakran szerepel sikeresen. Molnár Antal fanatikus környezetvédő, a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör munkáját az egész országban (el)ismerik, s nem véletlen, hogy a kelet-magyarországi régió ilyen jellegű központja a böszörményi egyesület.
A képviselő által vezetett bizottság az eddigi gyakorlattól eltérően gyakran tartja üléseit a témának megfelelő helyszínen, így a Fürdőkertben, a skanzenben, a strandon, vagy Sárospatakon, ahol a zempléni város virágosításának tapasztalatairól konzultáltak. Ez utóbbinak meg is lett az eredménye: Böszörmény központját azóta egynyári virágok díszítik – még a lámpatartó oszlopokon elhelyezett kosárkákban is – a Szent István tértől az Ady térig. A bizottság szakértője, Kiss Csaba kertészmérnök, szerint is örvendetes, hogy a város mintegy 15 hektárnyi zöldterületének gondozását és fejlesztését a környezetvédelmi és idegenforgalmi bizottság kiemelt feladatának tekinti, s nemcsak a központban, hanem a külterületeken is.
Molnár Antal mindig fontosnak tartotta a felnövő generációk környezetvédelmi magatartásának pozitív befolyásolását, s ezért számtalan akciót kezdeményeztek, legutóbb az illegális szemétlerakók felderítésére írtak ki versenyt az általános iskolásoknak, s igényes kiadványuk Hajdúböszörmény védett természeti értékeiről immár két kiadást ért meg. A szociális egészségügyi bizottsággal karöltve sokat tettek azért, hogy a városban a parlagfű visszaszoruljon, ezen a területen országosan is figyelemre méltó eredményt értek el. Molnár Antal minden fórumot megragad arra, hogy a városban kerékpárutak épüljenek, hiszen a levegőszennyezés már elérte ezt az agrárjellegű várost is, ahol a motorizáció az elmúlt évtizedben többszörösére nőtt. A felújított strandot idén nyáron átadták, épül a fedett uszoda is. A képviselő a gyógyvízzé nyilvánításban látja a város egyik idegenforgalmi kitörési lehetőségét, ebben a kérdésben is hallatja hangát minden egyes fórumon.
A védett területek megóvása érdekében kezdeményezésére jött létre ebben az évben a Hajdúsági Értékőrző és Természetvédő Közalapítvány. Már akkor felvetődött ennek létrehozása, amikor a Béke Agrárszövetkezett elhordta az egyik kurgánt. Molnár Antal a közalapítvány titkára, elnöke Sóvágó Mihály nyugdíjas jogász, a Hajdúság madárvilágának kiváló ismerője, helytörténész, aki ma már nem Böszörményben él, de eleven kapcsolatot tart fenn szülővárosával. Az alapítvány egy regionális program megvalósítására már pályázatot is benyújtott, amit nagyrészt az EU támogat. Ennek gesztora a közalapítvány, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyék területén található vizes élőhelyek felmérését és védelmét tűzte ki célul. Eddig már városi forrásból két kunhalmot megszereztek, a későbbiekben saját erejükből akarnak értékes természetvédelmi területekhez jutni.
A képviselő-elnök, a név kötelez. Kislányát Kamillának hívják, felesége német nyelvet tanít. Bátyja és segítőtársa Attila, aki biológiatanár, és szintén fanatikus természetszerető. Molnár Antal minden idejét a család és a környezetvédelem tölti ki.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Varga Imre
Kiss Attila
Dr. Cs. Varga László
Dr. Ficsor László
Andirkó István
Tarczy Péter
Nagy Antal János
Molnár Ferenc
Kiss Attila
Ficsor László
Dr. Cs. Varga László
Erdélyi Zoltán
Rácz Gábor
Botos Antal Imre
Balla Sándor Attila
Bagossi Gáborné Ó. Szabó Ka...
Tatár Erzsébet
Magyar Mihály
Kövér László Géza
Kathiné Juhász Ildikó
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése