Kovács Lászlóné

Intézményvezető

Mucsony

szszb 28 ki Kovács Lászlóné 300 .jpgNyüzsgő közösségi emberként mindig megtalálták munkatársai és kérték, hogy képviselje érdekeiket. Így volt ez a kazincbarcikai munkahelyein és Mucsonyban is. Büszke konfliktuskezelő képességére Kovács Lászlóné, hiszen pedagógusként és vezetőként is mindig meg tudta találni a kapcsolatot úgy a gyerekekkel, mint a felnőttekkel.

– A pedagógus feladata a hozzáadott érték növelése, ami azt jelenti, hogy az olvasás, írás és számolás megtanítása mellett olyan ismereteket ad tanítványainak, amit a gyerek később, felnőtt korában is hasznosítani tud. Mindig ezt tartottam fontosnak és talán azért éreztem úgy, hogy ezen a pályán tudok kiteljesedni – foglalja össze négy évtizedes eredményes munkájának titkát a mucsonyi Kalász László Általános Művelődési Központ igazgatója.
Felsőnyárádon született 1952. február 15-én és már kislány korában az volt az álma, hogy felnőttként gyerekeket fog tanítani. Ennek első lépése az általános iskola elvégzése volt a szülőfalujában. Édesapja műbútor- és épületasztalosként dolgozott, aki kapott egy felkérést a B.-A.-Z. megyei Gabona Feldolgozó Vállalat putnoki és edelényi kirendeltség-vezetői posztjára, amit elfogadott. Ezzel az is eldőlt, hogy Irénke a putnoki gimnáziumban folytatja középiskolai tanulmányait. 1970-ben érettségizett és jelentkezett a tanárképzőbe, de nem nyert felvételt. Hívták képesítés nélküli pedagógusnak a putnoki általános iskolába, ahol elkezdett tanítani. 1971-ben felvették a Sárospataki Tanítóképző Főiskolára és 1974-ben megkapta tanítói diplomáját. Tanulmányai közben 1972-ben házasságot kötött a ma már nyugdíjas férjével, aki akkor a Borsodi Szénbányák Vállalat anyagosztályán dolgozott Miskolcon. A munkahelynek köszönhetően 1975-ben Kazincbarcikán lakást kaptak. Még ebben az évben megszületett László, aki a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett bölcsész-, a Miskolci Egyetemen pedig jogi diplomát és ma egy kazincbarcikai cég stratégiai igazgatója. Egy év múlva érkezett Gabriella, ő Debrecenben a Kölcsey Református Tanítóképző Főiskolán diplomázott tanítóként, amit megtoldott gyógypedagógus diplomával. Két gyermekük eddig három unokával örvendeztette meg a Kovács házaspárt, két csemete Mucsonyban, egy pedig Tégláson várja a nagyszülőket.

Kazincbarcikán a Kun Béla Általános Iskolában kapott állást Kovács Lászlóné, ahonnan 1979-ben az Ádám Jenő Általános Iskolába került. Kollégái felkérték szakszervezeti bizalmi tisztség betöltésére, majd városi és térségi szinten is képviselte a pedagógus érdekeket. A plusz munkához megkapta a család támogatását is, akik együtt örültek sikereinek és tervei valóra válásának.
A panellakástól viszont többre vágytak, ezért 1985-ben Mucsony községben találtak egy nekik tetsző kertes házat. Ekkor megkereste a helybeli iskola igazgatója, hogy igazoljon át az új lakóhelyén működő oktatási intézménybe. Kazincbarcikán akkor még váltóműszakos tanítás folyt, ezért csábító volt a mucsonyi egyműszakos ajánlat. Közel 600 gyerek járt a helyi iskolába, ahová két gyermekét is magával vitte, amit máig jó döntésnek tart, hiszen mindketten elérték saját kitűzött céljukat.
Igazgatói kinevezését 2001. augusztus 16-án vette át, így 11 éve tölti be ezt a felelősségteljes munkakört, ezt megelőzően igazgató helyettes volt. Úgy fogalmaz, büszke a munkahelyére és az elért eredményekre, hiszen egy régi munkásszállóból alakították ki a 21. század oktatási intézményét, amelynek tanulói minden évben érnek el valamilyen kiemelkedő eredményt a megyei és térségi tanulmányi versenyeken. A munkakör ellátásában az évek során sok változás következett be, hiszen az általa vezetett intézményt több alkalommal átszervezték, feladatait bővítették. Sok örömteli esemény, siker mellett, számtalan kellemetlen döntést is fel kellett vállalnia.
Közben képezte magát, különböző módszertani és vezetői képzésen vett részt, köztük 2001-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán közoktatás vezetői szakvizsgát tett.
Amikor tapasztalta, hogy tragikusan csökken a tanulói létszám, arra ösztökélte kollégáit, végezzenek el több szakot a több lábon állás végett. Így a kötelező óraszámot az intézmény dolgozói tudják biztosítani. Tizenhat éve – a településen ruszin nyelvet beszélő emberek igényére, az országban egyedüliként – elindították a ruszin nyelv oktatását.
Mint örökös közéleti ember több cikluson át volt a képviselő-testület, a pénzügyi bizottság és az oktatási bizottság tagja.
Ha elfoglaltsága engedi, szeret olvasni, utazni és természetesen unokáival foglalkozni.
Tevékenységét több alkalommal elismerték, 1985-ben Kazincbarcikán kapott  kiváló munkáért elismerést, kapott tanácselnöki és polgármesteri dicséreteket, a legutóbbit 2012. augusztus 6-án vehette át Viszlai Viktor polgármestertől.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése