Kaló László

Vadásztársasági elnök,

Egyek

hb_4-118_kalo_laszlo.jpgMióta végleg hazajött Budapestről, naponta jár egyet az erdőn. Ilyenkor fegyvert nem visz magával. Nincsenek emberek, nem világít más, csak a Hold, s ez nyugalmat ad. Az erdő csendje melengeti a szívét. Mindig szerette a természetet, akkor is, amikor a fővárosban vitte vállalkozását. A kék túrán többször végigment, s ha tehette, evezett a Dunán (egy időben versenyszerűen kajakozott is).

Egyeken született 1938. június 26-án. Édesapja a vasútnál dolgozott, majd pár holdon gazdálkodott, eszközök nélkül, nehéz körülmények között. Jószívű, természetszerető, komoly vadászember volt. Tisztességre, becsületességre és összetartásra nevelte a családot. Édesanyja a nyolc gyereket rendezte. Szép gyerekkora volt, mérhetetlen nagy szabadsággal. Máig el-elmosolyodik, amikor a mezítlábas iskolába menetek, a sok játék mellett kaszálások, nádvágások jutnak eszébe, s hogy édesanyja mennyire haragudott, hogy őt édesapja vadászatokra is magával vitte.

Amikor eljött az ideje, minden testvér elment Egyekről, mert ott nehéz volt a megélhetés – neki mennie kellett: 1956-ban fegyverrejtegetésért elverték, majd három hónapra, Ungvárra internálták. Utána is zaklatták, s a tudomására hozták, hogy nem látják Egyeken tovább szívesen. Beremenden, Tatabányán próbálkozott, határőrként szolgált 27 hónapig, majd a fővárosi Gábor Áron-gyárban állapodott meg. Már csoportvezető volt és megbecsült szakember, amikor 1962-ben ipart váltott víz-, gáz- és központifűtés-szerelő szakmára.

Tíz éven keresztül egy II. kerületi gyermekotthonnak, a fővárosnak 15 évig, a XII. kerületi tanácsnak 12 évig volt állandó szolgáltatója, de házak, villák vízgépészetét, úszómedencék tucatjait készítette 4-5 állandó alkalmazottjával. Büszke rá, hogy mindig volt munkájuk, sosem volt veszteséges (ezért is kap ma komoly nyugdíjat) és sosem jelentették fel az általuk végzett munka minősége miatt. Ugyancsak büszke néhány tanulójára, akik később megállták a helyüket – néhányan mellette dolgoztak tovább.

Házasságából egy fiú, László született, akit hétéves korától – immár megözvegyülve – egyedül nevelt. Kaló Lászlónak egy pillanatra sem okozott gondot a gyereknevelés, a vállalkozás és a vadászat összeegyeztetése. (László mára 35 éves, remek fiatalember, káros szenvedélyek nélkül él, s gumiszerelő vállalkozóként dolgozik.)

Míg korábban ritkábban, a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, az utolsó 5-6 évben aztán sűrűn, szinte ingajáratban járt haza, hogy megteremtse a körülményeket, amelyek között élni fog a vállalkozás feladása után. Egyeken sokan megmosolyogták, hogy panziót épít a település és a megyehatár szélére, de nem törődött vele. Arra gondolt, hogy az ember életében alkosson valamit, amiről az emberek felemlegetik még akkor is, ha már nem él. Megvásárolta, és régi formáját visszanyerendő átépíttette a valamikori szülői házat – ma egyik legszebb lakóháza Egyeknek.

Közben Budapesten – ahol egyébként is kezdtek beszűkülni a vállalkozás lehetőségei, és a közlekedési feltételek egyre nehezítették az ott élést – fokozatosan csökkentette vállalásait, s készült a hazatérésre. Miután sikerült elhelyezni biztonságos helyekre alkalmazottainak nagyobb részét, majd’ két éve végleg hazajött. A nyolcszobás Vadász Panzióban egy alkalmazottjával várja nagyobbrészt vadász, madarász és horgász vendégeit. Míg a természetközelséget az Ohati-erdő, a Hortobágy és a Holt-Tisza (ladikokkal, stégekkel) jelenti, addig a felfrissülést a szauna, a konditerem és a háborítatlan csend biztosítja. Gazdálkodik is, amihez bérmunkát vesz igénybe. – Ezeknek a földeknek szépeknek kell lenniük. Ha valamihez hozzáfog az ember, akkor annak szépnek kell lennie – mondja.

A Sólyom Vadásztársaságnak, amelynek elnöke, 27 tagja van, s ideje 90%-át ez foglalja le. Javadalmazást nem kap érte. Irányításával gazdaságilag helyrejöttek. Jelentős eredmény, hogy mára megszűnt az orvvadászat, de egyébként is rend van. A vadállomány fejlesztése és apasztása tervszerűen történik, s az élőhelyek biztosítása érdekében jó a kapcsolat a földtulajdonosokkal. Kaló László szerint a vadász legfőbb dolga, hogy óvja, védje a vadállományt. Mint elnök, példát mutat, s ugyanazt követeli meg a társaság tagjaitól, s mindenkitől, aki az erdővel valamilyen módon kapcsolatban van. Maga is fellép a szemetelők ellen, de a társaság is jelentős mennyiségű szemetet távolított el az erdőből. Véleménye szerint a javíthatatlan szemetelőkkel szemben erélyesebben kellene fellépni. A panzió egyébként a vadőrök, vadászok találkozóhelye is: itt egyeztetik, beszélik meg tapasztalataikat, teendőiket.

– Még kisgyermek koromban rengeteg madarat láttam az Ohati erdőben. Mára negyede se lelhető fel. Ha ez így megy tovább, az emberiség tönkre teszi magát. 60 év múlva már semmi sem lesz látható az égbolton – kesereg Kaló László.

– A természet megóvása mindennapjaink legfontosabb feladata. További életünk minősége függ tőle.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.

1 hozzászólás

  • Kuhn Richard says:

    Véletlenül kerültem erre az oldalra böngészés közben. Ahogy beleolvastam Kaló úr élettörténetébe, úgy ragadott meg egyre jobban az írás. Nem ismerem Őt, de le a kalapot előtte, bámulatosan okosan, szépen építette fel az életét! Példa lehetne a mostani fiatalabb generációk előtt.
    Sikeres életéhez a tehetségen, lelkiismeretességen kívül nyilván szerencse is kellett, de ez nem kisebbíti az érdemeit.
    Szívből gratulálok neki!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló