Balmazújváros

Én és az én házam népe az úrnak szolgálunk – mondja eddigi tevékenységét összegezve Szabadi Árpád balmazújvárosi lelkész, aki megbízottként az esperesi teendőket is ellátja az egyházmegyei tisztújító gyűlésig.

– A megélt ige a legteljesebb élet, ha az ember életerővel tudja igazolni, amiről beszél – fűzi hozzá a Fejér megyei Szabadhídvégen született, Balmazújvárosba történt meghívása előtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaszentmártonban szolgált lelkipásztor.

A háromgyermekes család legidősebb fiát – édesapja MÁV-főellenőrként, édesanyja boltvezetőként fejezte be aktív pályafutását – testvéreivel együtt szeretetben, következetesen és keresztyén szellemben nevelték. A nyarakat, a szülők terhein enyhítendő, végigdolgozták, de egy-két hét mindig jutott arra is, hogy beutazzák Magyarország nevezetes helyeit.

Zongorázni tanult, de igazából az orgona keltette fel az érdeklődését – talán ezért esett továbbtanulás szempontjából az ország egyetlen református gimnáziumára a választás. A Debreceni Református Gimnázium és a Kollégium különös világában fokozatosan rakódtak egymásra a felismerések és az élmények, míg egy idő után, mint egy rügyből kipattanó virág, tudatosodott benne, hogy nem a zene határozza meg további életét, hanem a lelkészi pálya iránti késztetés. Innen már egyenes út vezetett a Debreceni Református Teológiai Akadémiára, ahol kitűnő paptanárok és a kántusban – amelynek jegyzője volt – végzett szolgálata az ének és a zene kölcsönhatásában erősítették meg szándékát. Itt ismerte meg Nagy Magdolnát, aki társa lett minden tekintetben.

A IV. évfolyamról a tiszaszentmártoni gyülekezetbe küldték, ahol meghalt az ottani lelkész. Mivel a település épp egy parókiaépítés előtt állt, a próbatétel megsokszorozódott – mondhatnánk, a mély vízbe dobták a pályája előtt álló fiatalembert. Az ideiglenes küldetésből aztán 17 év lett…

Életének meghatározó szakaszát töltötte Tiszaszentmártonban. A településen 1300 református élt, a szabolcsi emberek tiszta hitével és erkölcsösségével. Az egyház mozgástere akkoriban meglehetősen beszűkített volt, de ez soha nem befolyásolta – és nem is befolyásolhatta – az igaz lelkipásztori szolgálatot. A gyülekezet tagjai szerény anyagiakkal rendelkeztek, de hitük és elkötelezettségük, önkéntes munkavállalásuk nyomán fokozatosan új épületekkel gazdagították az egyházközség életterét.

Szabadi Árpád mindig fontosnak tartotta a gyermekekkel való foglalkozást: a velük való hétköznapi kapcsolatokon túl évente mindig kiemelkedő esemény volt a 40–50 gyerekkel lebonyolított zempléni túra.

Ott kötött házasságot, hét gyermekükből öt ott született. A mai színvonalhoz képest igen szerényen éltek (szinte végig közművek, sokáig gépkocsi nélkül), a fizetést egyholdas almáskert jövedelméből kiegészítve, mégis megelégedetten, közmegbecsülésben, a 3–4 kilométerre lakó lelkész családokkal kialakított gyakori találkozások nyomán feltöltődve.

Ezerkilencszázkilencventől a balmazújvárosi gyülekezet lelkipásztora – felesége itt kántor –, ahol immáron a korábbinál jóval nagyobb méretű, hatezer fős gyülekezet gondjait felvállalva, szervezve látja el mindennapi teendőit. Ekkor indult az intézményes hitoktatás, s azóta kölcsönös őszinteséggel sikerült elérni, hogy tiszteletben tartják és értékelik a városban ezt a tevékenységet (az iskolákban és az óvodákban a gyerekek negyedrésze vesz ezeken részt).

A régi beidegződések miatt kezdetben fenntartásokkal fogadták, mégis sikerült az intézményes diakónia jegyében egy bentlakásos idősek otthonát létesíteni a Németfalusi Iskola helyén először tizenkét férőhelyre, majd 49 lakó befogadására alkalmasan, emelt szintű, kulturált szolgáltatást nyújtva, 27 dolgozót foglalkoztatva, 1200 négyzetméteren. Példájuk nyomán – az érdeklődők egymásnak adták a kilincset – az elmúlt évek alatt 20-ra bővült a Tiszántúli Egyházkerületben a bentlakásos intézmények száma (létrehozói és intézetvezetői tevékenysége elismeréséül a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete alelnökévé választotta, 2003 őszén pedig a Pro Caritate Díjat vehette át az MTA-n). Jelenleg az intézményen kívüli idősgondozás szolgálatának még intenzívebbé tétele foglalkoztatja.

Balmazújvároson, vezetésével, ezerkilencszázkilencvenhat óta folyamatosan valósulnak meg egyházi építkezések és renoválások – örömmel konstatálja, hogy hortobágyi szolgálatait nemsokára egy ökumenikus templomban folytathatja –, de legalább olyan fontosnak tartja a gyökerekhez való ragaszkodás elmélyítését, a lelki értékek felmutatását az idős és a fiatal korosztálynak egyaránt.

Ennek jegyében is tart fenn gyümölcsöző kapcsolatokat német és holland testvérgyülekezetekkel, amelyek az EU-csatlakozás nyomán fel értékelődnek. Együttműködésüket a mostoha helyzetben levő Kárpátaljára is igyekszik kiterjeszteni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)