Leiter Imre

A Balmazcoop Rt. vezérigazgatója,

Balmazújváros

hb_02-116_leiter_imre.jpgFelmenői révén tősgyökeres balmazújvárosi, édesapja előbb a helyi ÁFÉSZ-nél, majd a termelőszövetkezetben volt felvásárló, így volt kitől ellesni a szakma alapvető fogásait. Édesanyja háztartásbeliként a két gyermek nevelésével volt elfoglalva. Húga ugyancsak a kereskedelemben tevékenykedik, bolti eladó.

Leiter Imre a család első gyermekeként 1951. október 21-én született Balmazújvároson. Mint annyi más gyermeknek, a hatvanas években neki is futball jelentette az elsődleges foglalatosságot szabadidejében. Emellett kézilabdázott, középiskolás korában versenyszerűen sportolt is, az NB II-ig jutott. Közben a tanulást sem „hanyagolta”, elsősorban a történelmet, a magyart és a matematikát kedvelte. Tanárai közül különösen Csige József tanár úr gyakorolt rá nagy hatást, aki a magyart és a történelmet tanította.

Miután a papa által „elszórt magok” tevékeny talajra találtak, ezerkilencszázhatvanhatban Makóra került, ahol a Szövosz szakiskolájaként közismert közgazdasági technikumban tanult négy éven át. Kollégistaként mozgalmas, eseményekben gazdag diákéveket élt meg. A tanulás mellett komolyan sportolt is, itt lett „komoly” kézilabdás. A felejthetetlen négy év után, néhány megyebeli társával együtt, ezerkilencszázhetvenben érettségizett. Gyakornokként a szülőföldre került, a Balmazújvárosi ÁFÉSZ-nél kezdett dolgozni. Végigjárta a kereskedelemben létező „ranglétrát”, előbb boltvezető-helyettes, majd Tüzép-telepvezető, azután a központban vendéglátó-ipari osztályvezető lett, ezerkilencszáznyolcvanhatban nevezték ki az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályvezetőjének. Miután ebben a beosztásban is helytállt, három évvel később a szövetkezet elnökévé választották.

Amikor három év múltán a gazdasági kihívások eredményeként „újítottak”, és létrehozták a Balmazcoop Részvénytársaságot, akkor öt évre a társaság vezérigazgatója lett, ugyanakkor megtartotta az ÁFÉSZ elnöki tevékenységét is, amit társadalmi megbízatásként végez. A Balmazcoop Rt. ma jelentős kereskedelmi cégnek számít, hisz árbevételük eléri az évi egymilliárd forintot. Jellemzőjük a stabil pénzügyi helyzet és az átgondolt beszerzési politika. A cég eredményessége változó, ám fennállása óta még mindig nyereséges volt. Alapvető tevékenységük az élelmiszer-, vegyes iparcikk- és a bútorkereskedelem. Boltjaik nagyobbik részét bérbe adták, ez több mint negyven, elsősorban vendéglátó-ipari egységet jelent. Az élelmiszer ABC áruházakat, a bútor- és a vegyes iparcikk-kereskedelmet a hagyományos formában működtetik. Állandó létszámuk 60–70 fő, a bérleti formában működtetett egységekkel együtt még további kétszáz főnek nyújtanak megélhetési lehetőséget.

Leiter Imre vezérigazgató és ÁFÉSZ-elnök eddigi sikeres tevékenységét két alkalommal a Szövetkezeti Érdeméremmel ismerték el. Kiveszi részét a közéleti tevékenységből is: felügyelő bizottsági tag, a megyei közgyűlés tagja, az ÁFEOSZ Országos Tanács tagja, kongresszusi küldött. Ezerkilencszázkilencventől egy cikluson át helyi önkormányzati képviselő is volt, a gazdasági bizottság elnökeként tevékenykedett.

– A sikerekhez szükség van némi rátermettségre – vallja a részvénytársaság elnöke –, de az is fontos, hogy az ember folyamatosan képezze magát, ezért szereztem ezerkilencszáznyolcvannyolcban felsőfokú szakképesítést. Néha szerencse is kell a dolgokhoz, hogy a lehetőségeit az ember kihasználhassa. A szakmában nem szabad megállni, folyamatosan újítottunk, ennek szellemében került sor a részvénytársaság létrehozására, és ennek jegyében teszünk majd lépéseket az ÁFÉSZ tevékenységének átalakítására is. Eddig is jelentős felújítási, beruházási tevékenységet folytattunk közel 15 milliós értékben, ám most zajlik a cég történetében az utóbbi 15 év legnagyobb beruházása. A 120 milliós építkezés üzletek, üzletház és irodaház kialakítását eredményezi, egyúttal jelentős részét képezi a városközpont átalakulásának is.

Leiter Imre felesége, Buglyó Gyöngyi, aki szintén balmazújvárosi, titkárnő a vezérigazgató által irányított cégnél. Három gyermeke közül a legkisebbik leány, az apai hagyományt követve, az ÁFEOSZ két tannyelvű közgazdasági szakiskolájában tanul Kecskeméten. A középső fiúgyermek a Hortobágyon dolgozik, a legidősebb leány pedig ugyancsak a cég alkalmazottja a kereskedelmi szakmában.

A vezérigazgató úrnak bokros teendői mellett kevés a szabadideje, ha mégis akad, szívesen néz tévét. Bár a sportot ma is szereti, aktívan már nem űzi. Nagy szerelme viszont a sportfogadás. Rendszeresen totózik, volt már 13+1 találata is. A sors iróniája, hogy a telitalálat csak harmincezer körül fizetett. Eddigi életútjával elégedett, ám szeretne még a közjó érdekében tevékenykedni. Időn ősszel indul a helyi önkormányzati választásokon, az eddigi élete során összegyűjtött sok-sok élettapasztalatot szeretné a város polgárainak, cégének érdekében hasznosítani.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése