Hortobágy

Az erdészi hivatás akár választható is, de leginkább beleszeretni lehet. A családi foglalkozást utolsóként folytató hajdúböszörményi szíjgyártó fia, Gencsi Zoltán, már kisgyermekként csodálta erdész rokonukat ritka látogatásai alkalmával – megjelenése, nyugodtsága, az erdőt járt ember derűje és kisugárzása egyre inkább megerősítették eltökéltségét a szakmaválasztásban.

Nem véletlen tehát, hogy az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskolát választotta tizennégy évesen, ahol a vágyott ismeretek mellett megszerezte első tapasztalatait a kinyíló élettérről, amit az ország különböző részeiről érkezett – különféle kultúrájú, nyelvjárást beszélő – fiúk testesítettek meg a kollégiumban és a közösségi rendezvényeken, de különösen az uszodában, ahol rengeteg időt töltött.

A soproni Erdőmérnöki Egyetemen kiváló professzorok tették emlékezetessé az ott töltött éveket. Közülük is Moór Arthur matematika professzorra, aki a tehetséges hallgatókért hallatlan lelkesedéssel tett meg minden tőle telhetőt és Vancsura Rudolf professzorra, aki a botanika minden ágát megismertette velük, emlékszik leginkább hálával vissza. Szerencséjére Sopron is a vizek városa, így az uszodába járás és a vízi sportok jól kiegészítették tanulmányait, amelyek egyébként már magukon hordták a rendszerváltás előszelét. A diploma kézhezvétele után ezért természetes, hogy izgalmas várakozással búcsúztak a várostól.

Talánynak is tűnhet, hogy egy ízig-vérig erdésznek készülő fiatalember miért az erdőben szegény Alföldre jön dolgozni – Gencsi Zoltán 1990-től a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz szegődik erdészeti és vadászati felügyelőnek. Az ott töltött hét év alatt szinte fától fáig megismerte ezeket a területeket, az ott élő és dolgozó emberek gazdálkodását, kultúráját.

Tapasztalatait, a különböző helyeken bevált ötleteket igyekezett továbbadni, így ma már részben saját sikereként könyveli el, hogy egy-egy erdő vagy természetkímélő erdőfelújítási mód nemcsak egy-egy erdészethez vagy gazdasághoz köthető, hanem egy-egy tájhoz, térséghez. Miközben természetvédelmi szakmérnöki képesítést szerez Sopronban, s megjelenik az új természetvédelmi törvény, sikerrel pályázik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. ügyvezetői munkakörére.

Máig izgalmas, ösztökélő ennek a tájnak az üzenete: a gyep, amelyhez át kellett alakítania gondolkodását – ez maga a csoda és egyben napról napra új kihívás is. A közfeladat, amelyet a társaság zászlajára tűzött, nem elsősorban a termelés eredményességét célozza meg, hanem a Hortobágy értékeinek megőrzését a mának és a jövőnek. Hiszen miközben hasznosítani igyekszenek a puszta erre a célra rendelt produktumait – s ebben is gyarapodnak szorgosan az eredmények –, addig vigyáznak a tiszta vízre, levegőre, a legelőre, a madárcsicsergésre, őrzik a nemzeti haszonállatokat, óvják az itt élő emberek kultúráját, a helyi közösségeket. A mai kor táplálkozási szokásainak megfelelő biotermékeket kínálnak a náluk megfordulóknak, illetve exportra is termelnek (mintegy 15 ezer hektáron folytatnak biogazdálkodást). A közreműködésükkel készülő bioszalámi egy szeletjében – mondja Gencsi Zoltán – benne tükröződik mindaz az erőfeszítés és törekvés, ami nap mint nap benne van a társaság tevékenységében.

Óriási felelősség és tervszerű munka eredménye a 2700 szürke marha, a 2000 hortobágyi rackajuh, a 70 nóniusz ló, a 100 házi bivaly, a 300 mangalica és az aprójószágok állományának fenntartása – évente mintegy 700 vagon a biztosítandó téli takarmányszükséglet – és gyarapítása a 13 ezer hektáros legelőn. Külön öröm, hogy a társaság tevékenysége nyomán megtöbbszöröződött hagyományos háziállat-tenyészetet – amely az országban a legnagyobb – kiegészítendő egyre több magántenyésztő is lát fantáziát a hortobágyi rideg állattartásban.

Tapasztalataikat szívesen közrebocsátják, ugyanakkor ők is felkutatnak minden követendő példát. Tenyészállataik egy részét rendszeresen értékesítik is. Kiemelt figyelmet fordítanak a népes pásztortársadalom eseményeire (marhapásztorverseny, pünkösdi lovasnapok, szürkebikavásár), az öt településről érkező kétszáz alkalmazott munkakörülményeinek javítására, valamint a vendégfogadás, a csárda, a pásztormúzeum és az állatpark színvonalának emelésére. A hagyományőrzés jegyében készíttették „A Hortobágy a magyar irodalomban” című antológiát és a „Hortobágyi gulyaállás” című CD-jüket a Hétlépés zenekarral is.

A fiatalon vezetővé vált Gencsi Zoltánnak – aki tucatnyi tenyésztéssel, génmegőrzéssel és biogazdálkodással foglalkozó egyesület tagja vagy egyik vezetője, az Agráregyetem oktatója – nem vette el a kedvét az sem, hogy a politikának kedvezve 1998-tól másfél évig háttérbe szorították. Amikor erre emlékezik nagy ritkán, csak ennyit mond: „Minden megerősít, ami nem pusztít el”. A jelen őt igazolja – a jövő pedig előtte áll.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)