Újszentmargita

Világéletében szeretett barkácsolni, szebbíteni-jobbítani az őt körülvevő tárgyakat, a természet szeretete és védelme életének maghatározó eleme, és mindemellett a környék elismert amatőr régészének számít.

Egyszerű szülők harmadik gyermekeként született Tiszacsege-Cserepesen, a Hortobágy szélén 1942. október 7-én. Édesapja előbb mezőgazdasággal foglalkozott, később ipari munkás lett, édesanyja háztartásbeliként a négy gyermek nevelésével foglalatoskodott. Bátyja a vasas szakmából ment nyugdíjba, nővére kereskedelemmel foglalkozik, öccse, aki ugyancsak a mezőgazdaságban dolgozott, ma már nyugdíjas.

Hatéves korában kerültek Újszentmargitára, így általános iskolai tanulmányait is itt folytatta. Ösztönös természetszeretete már ekkor megnyilvánult, társaival gyakran megfordult a Tilos-erdőben. Tantárgyai közül a biológiát szerette leginkább, de legkedvesebb tanárának mégis a fizikát tanító Thurzó Gyuri bácsi bizonyult, aki kiváló vadász volt, és diákjait a természet óvására, szeretetére nevelte.

Bár Szegedre, erdészeti szakközépiskolába készült, a nyári gyakorlaton részt is vett, az 56-os események miatt szülei nem engedték vissza. Egy toborzás eredményeként két évet járt bányászati szakközépiskolába, ahol kitűnő tanulóként geológusnak készült, ám egészségügyi okok miatt nem fejezte be tanulmányait.

Ekkor következett Pallag, ahol a mezőgazdasági technikumban szerzett szakképesítést. Fiatal szakemberként a Bödönháti Állami Gazdaságban kezdett, ahol hosszú ideig, 1980-ig középvezetőként tevékenykedett. Miután időközben 400 hektár erdő gondozását is rábízták, erdészeti szakképesítést is szerzett. Azután néhány évre az újszentmargitai termelőszövetkezet következett, itt is egy 100 hektáros erdő gondozása volt az elsődleges feladata, majd a tsz megszűnése után, az első lehetőséget megragadva a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz került, amely nyugdíjazásáig (2005 nyaráig) bizonyult munkahelyének.

Tevékenysége az Újszentmargita környéki erdők – az Ohati-erdő, a Tilos-erdő és a tiszacsegei árterület felügyeletét, őrzését jelentette, minthogy e területek a Hortobágyi Nemzeti Park részét képezték.

Ezeket az éveket tekinti élete legszebb időszakának, hiszen nemcsak erdész szakképesítését kamatoztathatta, hanem idejének jelentős részét a természetben tölthette.

Több évtizedes aktív munkája során a közösségi tevékenységekből is kivette részét: Pallagon népi táncos volt (ezt katonakorában Verpeléten is művelte, ahol a katonai szolgálatát töltötte 1964 és 1966 között), Bödönháton kultúrfelelős volt, népfrontosként és szakszervezetisként is aktív volt, ma nyugdíjasként a helyi népdalkör tevékeny tagja. Mindig nagyon érdekelte a helytörténet, nem véletlenül hívják a faluban amatőr helytörténésznek, régésznek. Különösen a kolostorrom feltárása (ez egy középkori templom maradványa lehet) szerepelt elsődleges céljai között, ám ehhez nem kapták meg a szükséges anyagiakat. A Koponyadombon különféle leleteket: régi pénzeket, rézkori szerszámokat, egy sarlót és a kőkorból származó kőkori eszközöket (főleg bőr nyúzására alkalmas eszközöket), kőbaltát, halászati eszközöket talált, de leletei között vannak a középkori kőből készült kézi malmok is. Ezeket jelenleg padláson, pincében őrzik, reméli, előbb-utóbb megfelelő helyet találnak számukra.

Ugyancsak „izgatja a fantáziáját” a Tilos-erdő, amely ártéri ligeterdő, és ahol közép-európai szinten is ritkaságnak számító különleges fák és növények találhatók.

„Mindig a családi háttér jelentette a legfontosabb »muníciót«, hiszen ez tette lehetővé a nyugodt munkavégzést – mondja Varga Gábor. – Középvezetőként sokszor kerültem nehéz helyzetbe, de mindig sikerült irányítanom, segítenem a beosztottaimat. Ebben a ráhatás, a példamutatás volt az elsődleges »fegyverem«. A jó szóval mindig többre lehetett jutni, mint a büntetéssel.”

1967-ben kötött házasságot Csőke Klárával, ő korábban alsó tagozatos nevelőként tanított, ma már nyugdíjas. Gábor fiuk 1969-ben született, ő ma egy amerikai cégnél dolgozik Debrecenben. Az öt évvel fiatalabb Klára édesanyja nyomdokaiba lépett, Budapesten tanítónő.

Elsődleges vágya, miszerint a természet közeli állapotot figyelje és életét „természetközelben” élje le, teljesült. Talán csak azt sajnálja, hogy jó érettségije ellenére nem tanulhatott tovább.

Utazásai során elsősorban a környező országok és kultúrák megismerése volt a célja: járt Csehországban, Lengyelországban, Horvátországban, Ukrajnában és Szlovákiában. Nagy álma még beteljesülésre vár: szeretné Erdélyt alaposan megismerni, ez eddig is tervei között szerepelt. Mindig is igazi magyar embernek tartotta magát, és úgy érzi, hogy az erdélyiek példát mutatnak számunkra magyarságuk megtartásában.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)