Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Képes László
Polgármester,
Újszentmargita
A középkor kezdetén Szentmargita vagy Fehérszentmargita néven emlegették a falut, amely a mostani Koponyacsárdánál állhatott. A település neve a templom védőszentjére, antiochiai Szent Margitra utal. Az egri püspökség már 1261-ben a vármegyei falvak és birtokok között említi Szentmargitát is halászaival és halászó vizeivel együtt, a középkorban a legértékesebb püspöki birtokok közé tartozott. A török hódoltság idején a lakosság lélekszáma csökkent, anyagi javai pusztultak, jártak itt a krimi tatárok, a törökök és Belgioso németjei is. Újranépesítése a Rákóczi-szabadságharc idején kezdődött és egyre jelentősebb szerepet játszott a falu életében a szántóföldi művelés és a juhászat.
Ma a döntően katolikus vallású településen ezerhétszázharminc ember él, a község irányítója több mint fél évtizede Képes László. 1948. május 26-án született Polgáron. Szülei ez idő tájt Folyáson éltek, édesapja a tsz-ben dolgozott, édesanyja háztartásbeliként nevelte a három fiút. Bátyja nyugdíjas rendőr őrnagy, öccse Németországban él. A folyási általános iskolában főleg a matematikát kedvelte, no meg a futballt, nagyon szeretett sportolni, a későbbiekben tizenöt éven át rúgta a bőrt a megyei első osztályban.
Középiskolai tanulmányait Debrecenben a Fazekas Mihály Gimnázium és Szakközépiskola szakközépes osztályában autószerelőként érettségizett. Az első két év igen nehéz volt számára, szegény parasztgyerekként meg kellett élnie a falusi és városi gyerekek között meglévő anyagi és szellemi különbséget. Később már sikerélményei is voltak, különösen a kollégium (a Református Gimnázium Kollégiumában lakott) gyakorolt rá nagy hatást, nagyon jó felkészítést kaptak itt az életre is.
Első munkahelye 1966-ban a Bödönháti Állami Gazdaság lett, szerelőként dolgozott egy fél évet. Azért csak ennyit, mert behívták katonának, és Tatán a harckocsizóknál szolgálta két éven át a hazát, közben gyakorolhatta tanult szakmáját is. 1969-ben tért vissza az állami gazdasághoz, ahol, a szervezeti változásokat nem számítva, tulajdonképpen ma is dolgozik. Hamarosan a szerviz műhelyvezetője, majd a Budapesten végzett munkavédelmi szaktechnikum eredményeként munkavédelmi-biztonságtechnikai előadó lett.
Egy kis kitérőt 1976-ban tett, amikor a gazdaságot hozzácsatolták a DATE Tangazdasághoz, ekkor az újszentmargitai Lenin Tsz főgépésze lett. 1980-ban került vissza korábbi munkahelyére, szolgáltatási ágazatvezetőként ténykedik ma is, ez a gépműhely javítótevékenységének irányítását jelenti, emellett végzi polgármesteri tevékenységét tiszteletdíjasként.
Időközben a privatizáció eredményeként, dolgozói kivásárlással, létrehozták az Agrárgazdaság Kft-ét. Ma tizenöt-tizenhat fő dolgozik a keze alatt, a kft. gépeinek, erő és munkagépeinek javítását, szervizelését végzik. 1995-ben időközi választás eredményeként lett a település polgármestere. Első lépésként az infrastuktúra kiépítését tűzte ki célul. Még 1994-ben befejeződött az elődje által elkezdett gázberuházás, majd folytatódott az utak építése, ma már a település minden útja portalanított. Igen jelentős lépésnek minősült a 39 milliós beruházással végrehajtott ivóvízprogram, amelynek eredményeként végrehajtották az ammóniamentesítést, egészséges ivóvizet adtak a falunak.
1997-ben létrehozták a falugondnoki szolgálatot, ezzel a Bödönháttanyán, Tukán és Nagyszögön élők életén javítottak. Két szakasz már elkészült a települést Nagyszöggel összekötő útból, a harmadik szakaszra most pályáznak, ez azért is fontos, mert a lakosok földjei is ezen út mellett fekszenek. A legnagyobb lépést a 2000-ben elkezdett szennyvíztisztító és szennyvízelvezetés kiépítése jelenti, a cél- és címzett támogatással közel félmilliárdos beruházás jelenleg nyolcvanszázalékos állapotban van. Ha ez kész lesz, akkor immár városi színvonalú infrastruktúrával rendelkeznek Újszentmargitán.
– Az eredmények, ha úgy tetszik a siker titka az emberekkel való kapcsolatban keresendő – mondja a polgármester úr. – Szociális érzékenységem elengedhetetlen a polgármesteri tevékenységben. Szükség van az új iránti fogékonyságra is, ez segíti az előrehaladást. Mindig azt vallottam, hogy az újtól nem kell félni, meg kell ismerni, és minél hamarabb meg kell valósítani. További terveink között szerepel fogorvosi rendelő, iskolai tornaterem építése, öregek napközi otthonának kialakítása, mivel az elöregedés problémáit nekünk is kell orvosolni.
Képes László 1974-ben kötött házasságot Hajzer Katalinnal, aki könyvelő, és adminisztrátorként dolgozik. Két lányt neveltek fel: Elvira, Katalin Miskolcon végzett egyetemet, ma Budapesten dolgozik, végzett szociológus, Anita a debreceni tanítóképző harmadéves hallgatója.
A polgármester úr számára korábban a sport jelentette a szabadidőt, ma már inkább (családi hagyományként is) vadászik, az apróvad: a vadkacsa-, a fácánvadászat a kedvence, de sikert ért el az idén vaddisznóvadászaton is.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése