Egyek

Ha még egyszer kezdhetném, újra csak patikus lennék. Ennél csodálatosabb hivatás nincs. Ez az életem – mondja dr. Majtényiné Szenes Erzsébet. – Szeretek segíteni, s az emberek ezt is várják tőlem. Sokszor elég meghallgatni bajaikat, és sokszor elég egy-egy biztató szó, mosoly. A kért tanács olykor a betegségről szól, többnyire azonban az életről. Ha néhanapján magam is feszült vagyok, akkor nem nyílnak meg, pedig valamit hallani akarnak tőlem: olyat, ami legalább úgy gyógyít, mint az a medicina, amit kiadok. Negyvenkét e hivatásban eltöltött időmből húsz éve vagyok itt az egyeki gyógyszertárban, s már mindenkit ismerek, s azt is tudom, hogy ki kinek kije, mi foglalkoztatja éppen az egyes embereket. Olyan ez, mint egy nagy család, amelyben talán én vagyok mindenki nagymamája.

Nyírkarászon született 1940. szeptember 30-án földművelő szülők gyermekeként. Hat testvérével együtt szerény körülmények között, de nagy szeretetben nevelték. Az általános iskola elvégzése után a nagy hírű kisvárdai Bessenyei György Gimnázium tanulója lett. Máig szívesen emlékszik arra az időszakra, amikor bejáróként a hangulatos kisvonaton újra és újra átutazott azon a kedves tájon. Jó volt az a társaság, és jó volt az osztályközösség is. Ott valahogy mindenki jól tanult – talán az iskola szelleme és a kiváló tanári kar munkájának köszönhetően, akik nem csak tanítottak, hanem neveltek is –, így nem véletlen, hogy a huszonnégy érettségizőből huszonketten szereztek diplomát.

Szenes Erzsébet a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karán tanult tovább. Nagy élmény volt először felutazni a fővárosba, majd fokozatosan megismerni belőle annyit, amennyit a tanulmányok engedtek. A kollégiumi élet eleinte nehézségekkel volt teli: falusiként meg kellett vívni személyes harcait a városiakkal, mindaddig, amíg a helyzet normális kerékvágásba nem került. Tanulásban azonnal sikerült felvenni a tempót – végül is úgy summázható ez az időszak, hogy imádott arra az egyetemre járni, s itta magába mindazt a tudást, amit az előadások, a gyakorlatok vagy a hétköznapi élet eseményei kínáltak fel nap mint nap. Nyaranta eleinte otthon dolgozott idényóvodai gazdasági vezetőként addig, amíg a nyári gyakorlatok a gyógyszertárakba nem szólították.

Friss diplomájával a kezében, mivel akkor a kirendelés intézménye működött, előbb Kisvárdára helyezték – büszke volt ezerforintos fizetésére, amit jeles eredménye miatt kapott –, majd Vásárosnamény, Ózd, aztán egy hosszabb időszakra Tarpa következett az állomáshelyek sorában 1966-tól 1979-ig. Szeretett Tarpán dolgozni. Jók, kedvesek és tisztelettudóak voltak az emberek. Vezető gyógyszerészként – immár szakgyógyszerészi szakvizsgája birtokában is – rutinná vált mindaz, ami e hivatáshoz szükséges. Itt alapított családot is, itt születtek gyermekei: Egon gyógyszerész, két éve megkapta édesanyjától az egyeki Reménység patika személyi és tulajdonjogát, Emese belgyógyász szakorvos. 1980-tól 1985-ig, amíg ez egyeki patikába nem került, újabb helyen, a sárospataki nagypatikában volt vezetőhelyettes.

Egyeken a régi patikaépületben kezdett vezető gyógyszerészként, immár új férje – dr. Majtényi Gábor körzeti orvos – szeretetét és támogatását is élvezve. Nemsokára új, csodálatos épületet kapott a gyógyszertár, amelyet 1995-ben a privatizáció keretében birtokba vett. Egy patikusdinasztia megalapozása lebegett a szeme előtt: fia akkor már gyógyszerésznek készült, s ki tudja, talán az unokák közül is lesz folytatója a mesterségnek. A saját tulajdonú patikában nem csak folytatta, amit korábban helyi gyógyszerészként megkezdett, hanem fejlesztette is. A gyógyszerek és a gyógyhatású készítmények választéka akár egy nagyvárosiéval is vetekszik, ami éppen hiányzik, az órák alatt a helyszínre érkezik. Kiváló munkatársi gárda áll a patikát felkeresők rendelkezésére – valamennyien olyan empátiakészséggel és betegközpontúsággal, ahogy azt a dr. Majtényiné Szenes Erzsébettel történő együtt dolgozás során megszokták. Mindeközben az épület mögötti nádast feltöltette, s gyönyörű kertet alakíttatott ki. A patika előtti kis parkrészlet is egyik üde színfoltjává vált Egyeknek. Amikor szeretett férjét három éve elvesztette, nagymértékben enyhítette gyászát a helybeliek együttérzése, amelyben még a mai napig is részesítik. Bár már átadta a gyógyszertár vezetését fiának, mégsem tétlenkedik: ha nincs éppen távol unokáinál, bejár és segít, ahogy azt negyvenkét év alatt megszokta. Ahogy a betérő betegeknek szükségük van rá, ugyanannyira kell neki is a patikalevegő – végül is egész élete a patika körül zajlott.

Szabad idejében szívesen kertészkedik, olvas, fejt rejtvényeket, tesz-vesz lakásában, hogy még szebb, még rendezettebb és tisztább legyen. Olykor szívesen utazik messze vidékekre is. Természetesen egyre több időt tölt szeretett unokáival: Blanka Zsófia 11, Lili Erzsébet négy-, Emőke Veronika kétéves, a két iker, Borbála és Botond, pedig nemrég múltak egyévesek.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)