Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hunyadi Sándor
A Hunyadi Elektronika Kft. tulajdonosa,
Debrecen
Hunyadi Sándor sikeres vállalkozó, boldog családapa, megbecsült közéleti személyiség. Hogyan érte ezt el? Milyen életutat járt be eddig a hatvanas évei elején járó villamosipari szakember, egy harmincfős vállalkozás tulajdonosa, négy felnőtt gyermek édesapja, több szakmai és vállalkozói szervezet megbecsült, kitüntetett tagja?
– A műszaki dolgok iránti érdeklődésem nem otthonról hoztam. Édesapám magángazdálkodó volt Kabán. Szívesen vette volna, ha a föld és a mezőgazdaság iránti szeretetet öröklöm tőle, de sorsom másként alakult – vall magáról Hunyadi Sándor.
Maga sem érti, honnan az az ösztönös vonzalom, mely kicsi kora óta a fizika, az elektromosság felé irányította. Már az általános iskolában érlelődött az elhatározás: műszaki pályát választ. Az elhatározást tett követte, az addig otthon kísérletezgető kisgyerek Debrecenbe került elektroműszerésztanulónak. A tanulóévek, az új közeg meghatározónak bizonyultak életében. A hivatástudat, a szakma, a munka, a fegyelem tisztelete és szeretete az óta is kíséri életútján. Tudásvágyára jellemző, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését induló mérföldkőnek tekintette. Villamosipari technikumot végzett, szaktechnikusi képesítését a villamosmérnöki diploma követte. Vallja, hogy a jó szakember soha nem hagyhatja abba a tanulást, hiszen a fejlődő világ kiköveteli a legújabb ismeretek elsajátítását.
– Fontos dolog a pénz, de elsősorban nem az ad biztonságot, hatalmat az embernek. A pénzt elveszíthetem, de a tudásom nem vehetik el tőlem – összegzi derűs nyugalommal. Látszik valóban meggyőződése, amit mond.
Tanulmányait munka mellett végezte, 1954-től 1973-ig a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállaltnál dolgozott, ahol a villanyórák szerelésétől, szabályozásától a kirendeltségvezetői beosztásig vitte.
– Aztán hivatalnok lettem, de az sem vált káromra.
Az Országos Villamos Energia Felügyeletnél megismerkedhetett a szakma sokszínűségével, specialitásával, szakmai kapcsolatai kiszélesedtek. Az önállóság iránti vágy, a szakmai lehetőségek szélesebb körű kiaknázásának lehetősége egyre inkább a vállalkozói szféra felé vonzotta. Először munkaviszony mellett kisiparosként próbálgatta a „maszek világot”, majd ezerkilencszáznyolcvanhétben belevágott: a semmiből teremtett önálló vállalkozást. Gondolkodásmódjával, természetével csak az egyenes út férhetett össze. Kezdettől a „fehér gazdaság” résztvevője. Inkább lassabban, de becsületes munkával megszerzett, megadózott forintokból rakta össze a jelenleg debreceni és budapesti székhelyen, öt vidéki képviselettel működő Hunyadi Elektronika Kft. alapjait. Az első években négy alkalmazottal fázisjavító berendezések javítását, szervizelését végezték. A szervizelést később az önálló gyártás egészítette ki.
– Egyik tevékenység hozta a másikat, mint ahogy egyik elégedett partner is hozza az őt követőt – nincs ebben semmi ördöngösség – fogalmaz a cégvezető. – Úgy gondolom engem egyformán segített a becsületes munkába vetett hitem, a kitartás, és a biztos családi háttér. Feleségemmel négy gyermeket neveltünk, felelőséggel tartoztam és tartozom értük. Ők mindig hittek és bíztak bennem. Nem okozhattam számukra csalódást – mondja Hunyadi Sándor.
Családja első perctől tevékenyen részt vett a vállalkozás életében: először felesége, majd két fia kapcsolódott be a közös munkába. Lányai szakmai érdeklődése az agrárium felé irányult, mindketten több diplomával rendelkező elismert szakemberek. A „családi team” kialakulása profil- és területbővítést eredményezett. A fázisjavító szekrények készítése és karbantartása mellé – az ifjabb Hunyadiak képzettségének és érdeklődésének megfelelően – felsorakozott a villamosipari kivitelezés, az informatika – elsősorban az energiagazdálkodást segítő szoftver- és hardverfejlesztés, irányítástechnikai, üzemfelügyeleti rendszerek számára.
A cég mindig minőségi munkára törekedett. A régióban az elsők között építették ki a minőségbiztosítási rendszert, mely alapján 1997-ben az ISO 9002 és az ISO 9004 szolgáltatási rendszerét minősíttették a TÜV Rheinlandnál. A szakmai tevékenység mellett Hunyadi Sándor kivette részét a közéleti tevékenységből is. Az egyéni boldoguláshoz a hatékony közösségi munkát is nélkülözhetetlennek tartja. Környezete ezt a törekvését számos kitüntetéssel ismerte el.
– A vállalkozás növekedéséhez, tevékenységének fejlesztéséhez, az élesedő versenyben a talpon maradáshoz nélkülözhetetlen a fiaim tudása, rátermettsége, fiatalos lendülete. Kiteljesedett az életem, nemcsak tehetséges gyermekeimet látom bennük, de szakmai társaimmá, partnereimmé váltak. Elégedett vagyok, hiszen sikerült biztos egzisztenciát teremteni családom számára, szakmai és közéleti sikereket értem el és ezeknek a sikereknek folytatását remélhetem gyermekeim által – summázza Hunyadi Sándor.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése